bezár
 

zene

2008. 06. 12.
Pat Metheny a Margit-szigeten
Július 4-én a Szabadtéri Színpadon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pat Metheny már többször, több formációval járt Magyarországon, mindig újabb meglepetést és zenei élményt nyújtva hazai rajongóinak. Ez idén sem lesz másképpen, hiszen a Pat Metheny Trio két másik világhírű zenésszel, a dobos Antonio Sanchezzel és a basszusgitáros Christian McBride-dal ad koncertet.

A trió január végén jelentette meg új albumát, amelynek nem véletlenül adták a Day Trip címet, a zenészek ugyanis legutóbbi amerikai turnéjuk egyik szabadnapja alatt rögzítették a stúdióban. Az albumon tíz Metheny szerzemény hallható, köztük az Is This America?, amely a Katrina hurrikán New Orleansban végzett pusztításáról szól.

Metheny hat évvel ezelőtt hozta létre a triót, amellyel már bejárták az egész világot. A formáció mindhárom tagja önállóan is sztárnak számít a zenei palettán.

Pat Metheny-t valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen azok közé a muzsikusok közé tartozik, aki az elmúlt három évtized alatt folyamatosan tágította a különböző zenei stílusok határait. Kilenc kategóriában tizenhét Grammy Díjjal büszkélkedhet. 1977-ben alapított zenekara, a Pat Metheny Group a történelem egyetlen olyan együttese, amely hét egymást követő kiadványáért kapta meg az elismerést.

Christian McBride-ot szólólemezein és számos világsztár oldalán is hallhattuk, mint az egyik legnépszerűbb basszusgitárost, legyen szó pop, soul vagy a klasszikus zene előadóiról. Többek között Diana Krall, Herbie Hancock, Joshua Redman, Jack DeJohnette, Chick Corea, Sting, James Brown éS Queen Latifa is őt tartják a legjobbnak.

A mexikói dobos, Antonio Sanchez szintén világhírű zenésztársakkal büszkélkedhet, akik között olyan nevekkel találkozhatunk, mint Dave Samuels, Chick Corea, John Patitucci, Luciana Souza vagy Michael Brecker, akivel közösen készítették a Grammy-Díjas Wide Angels című albumot.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Jonas Mekas és William Basinski
Összművészeti est Csáth Gézáról
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés