Richard Karlsen végzős dél-dublini középiskolásként éli gondtalan napjait. A nyarat cimboráival tölti sörözéssel, bulizással. Otthonában tökéletes harmónia uralkodik, gyönyörű barátnővel áldotta meg a sors, és a jogi egyetem is tárt karokkal várja. Ez az idill azonban egy csapásra véget ér egy elfajuló parti után – és Richard tragikus következményekkel kénytelen szembesülni, szeretteihez, barátaihoz való viszonyát pedig muszáj átértékelnie.

Abrahamson ütős, masszív drámai origót kínál nézőinek. Ráadásul a nagy viharig vezető utat is becsületesen járja végig. A Mit tettél, Richard? (alapjául Kevin Power Bad Day in Blackrock című regénye szolgál) első szakaszában kifejezetten jól mutat a végtelen-féktelen pozitivitást, örömöt sugárzó pillanatképek tömkelege: epizodikus struktúra hasznosul, szemelvényeket látni önfeledt tinik hétköznapjairól, akik az értelmiségivé, felnőtté válás küszöbének tekinthető felsőoktatásnak kirobbanó energiával vágnak neki. Sorjáznak az életképek: Richard a barátaival betér egy bárba, lányokkal cseveg, remekül kijön a szüleivel. Abrahamson ismerős szituációkat diktál a vászonra, autentikusan és egyszerűen. Larry Clark teen noirjai (különösen a Genya), Bret Easton Ellis nyolcvanas évekbeli aranyifjai (Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai) juthatnak eszünkbe, ám hangsúlyoznom kell, hogy az analógia inkább tematikai, a Mit tettél, Richard?-ból természetesen hiányzik az előbbiek pervertált minősége, és a rendező kimértebben, óvatosan közelít témájához, a gondtalanság ábrázolásához. Mindezt pedig sikerül is hitelesíteni: a színészi alakításokat már ekkor sem érheti panasz (ez a későbbiekben sem változik majd), az ír tengerparti szegély, a dús természetben bújó családi házak és a szabad ég alatti buliszcenáriók mind pompásan festenek, a zöld sziget valamiképp mégis színtelen tájai szépen szervesülnek a boldogságot nyomatékosító képvilággal. Ráadásul érezni, hogy Abrahamson a beszédes képsorok dacára voltaképpen nem szándékozik bárki pártájára is állni. Felvevőgépe objektív, távolságtartó pozícióból rögzíti a történéseket, csupán tudósít, nem moralizál, hanem megmutat. 

Ha feltétlenül meg kell neveznünk egy, esetleg két fő témát, amely végigvonul a filmen, a véletlen és a kapcsolatrendszer kifejezések kínálkoznak ide. Véletlen, mert Richard sorsfordító bűntette (amelyet Abrahamson példásan készít elő) a lehető legbanálisabb helyzetből nő ki, az pedig, ahogy ezt a rendező absztrahálja, mindenképpen a cselekményszövés javára írható. Valóban a bőrünket hasítja, hogy mennyire elviselhetetlen, ha egy buliban a legkisebb konfliktus véres eredménnyel zárul, a rendező igenis képes arra, hogy a közönséget bevonja, és a néző átélje, milyen kegyetlen az az ív, amely a féltékenységtől, valamint az ártalmatlannak ható összeveszéstől egy fiatalkorú haláláig húzódik. Ekképpen pedig meglehetősen hatásos a felismerés jelenete, amikor egy pillanat alatt csúszik ki a címszereplő lába alól a talaj. A kapcsolatrendszer (át)alakulása Richard csúnya ballépése után válik hangsúlyossá – és Abrahamson filmjének legnagyobb gyengesége ekkor tárul fel. Bátortalanná, megalkuvóvá válik. A Mit tettél, Richard? lényegében azt regéli el, hogyan reagál a fő tini antihős a gyökeresen átalakult helyzetre, és ez az örvény miképp kapja el a hozzá közel állókat. A probléma az, hogy úgyszólván rossz kérdést tesz fel a film: nem azt vizsgálja, hogyan idegenedik el Richardtól a baráti kör, a családi kör, a Nő és a város, hanem ennek a radikális, pontosabban pozitív inverzére kérdez rá. Hogyan kovácsolódik össze mégis ez a társaság? Ez a megnyugtató fókusz pedig elveszi a film igazi tétjét.

A Titanic-műsorfüzet tartalomismertetője Haneke szenvtelen drámáival (vélhetően az erőszakot elkövető fiatal miatt, lásd még Benny videója, 71 töredék a véletlen kronológiájából, Furcsa játék, A fehér szalag – ám jelen esetben szintén csak tematikai hasonlóság áll fenn), illetve Thomas Vinterberg munkáival rokonítja Abrahamson tinidrámáját: sántít a párhuzam. Éppen a hazai premier közelsége miatt indokolt Vinterberg A vadászatának említése: míg a Mads Mikkelsen főszereplésével készült kisközösségi tragédia a trauma visszafordíthatatlanságáról, és még inkább a főszereplő kiszolgáltatottságáról, magára hagyottságáról szól, arról, hogyan fordulnak vele szembe egytől egyig az addig respektált ismerősök, addig Abrahamson jószerivel csak villanásnyira, jelzésszerűen játszik el ezzel, később újra összehozza a szétforgácsolódott közösséget. Röviden: összetartozás-képet gyárt ellenség-kép helyett. Ezen kívül a dán Vinterberg munkájának egyik igazi ütőkártyája, hogy a szintén egy pillanat alatt, egy semmiségből kirobbanó atrocitás miatt valóban fenyegetővé válnak az addig jó barátként ismert lakosok, és ólomsúllyal nyomja a néző vállát a másodperc törtésze alatt megszülető pusztító kataklizma. Mi több, a főhős tanáremberrel szembe kerülő barátok is áldozatokként tűnnek fel, akik egy apró csíny kegyetlen hatása miatt válnak elutasítóvá.

Az ír Abrahamson azonban csak kerülgeti a forró kását, és tapogatózik, de nem képes vaskesztyűvel torkon ragadni az égető problémát. Túlságosan rövid periódusú a baráttól, az apától való elfordulás, és több idő jut a megbocsátásra, vagyis aránytalan hatásmechanizmussal bír. Noha a rendező még ekkor is tartogat a nézők számára hatalmas érzelmi amplitúdójú jeleneteket (Richard fájdalomüvöltése tényleg kikezdi a szemlélő dobhártyáját és komfortérzetét, és a film vége felé érkező újabb belső-érzelmi fordulópont szintén rettenetes hatást gyakorol), a hamiskás, összeborulás-központú szcénák nagyobb súlya miatt a címhős végső, és egyébként igen kényelmetlen döntése is elveszíti a jelentőségét. Abrahamson ugyan azt sugallja, hogy – akárcsak a témához más szemszögből, más stílben, más "Hogyan?"-nal közelítő A vadászat – a bűntudat, a trauma most sem tűnik el a lélekből, és a főalaknak keserűen kell tovább görgetnie az életét, a drámai hatóerő egyszerűen közel sem olyan erős, hogy feledtetni tudja a történet emocionális átgondolatlanságát. 

Jobban működött volna, ha a Mit tettél, Richard? a már említett kérdésfelvetés helyett egy másik probléma megfogalmazásával él, ha az óvatoskodó, kellemes választ kiváltó perspektíva helyett a sötétebb, negatívabb oldalt választja. Ha azt veti fel: Tudjuk-e, mennyire nincs már esély, ha egy apróság kősziklává duzzad, és végül nem menekülhetünk önmagunk elől? És ezt a nyugtalanító kérdést, majd a rá adható választ olyan hatással tálalja, hogy azt a vászon előtt ülő publikum is érezze, és a kérdés súlyát a vetítés után is magával hordozza.

A Titanicon vetítik: 04. 12. 17h, Toldi mozi

Mit tettél, Richard?

Írta: Kevin Power Bad Day in Blackrock című regénye nyomán Malcolm Campbell