A címválasztásra alighanem van tudományos magyarázat: megkockáztatom, az alkotók – például Jerry Bruckheimer producer – nem elsősorban a horror és pláne nem a trash rajongóit akarták megszólítani, hanem a keresztény közönséget, hisz az eredeti titulus a Deliver Us from Evil ('Szabadíts meg a gonosztól' – ez idehaza már foglalt volt) a Miatyánkból. A horror zsáner, és azon belül a keresztény vallási téma amolyan specialitása Scott Derrickson rendezőnek. Dolgozott többek közt a Hellraiser és a Rémségek könyve egy-egy installációján, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért pedig alighanem a legsikeresebb ördögűzős film Friedkin kult-klasszikusa óta. Előző munkája, a Sinister alkalmával producere Jason Blum (Parajelenségek), sztárja Ethan Hawke volt. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért és a Sinister alacsony büdzséből készültek és óriási bevételt hoztak, Derrickson ennek köszönhetően horroristaként immár minden eddiginél nagyobb költségvetésből ga(rá)zdálkodhatott.

Irakban kezdünk, ahol három amerikai katona téved egy rejtélyes katakombába. Mint hősünk, a csalhatatlan szimatú nyomozó, Sarchie (Eric Bana) kideríti, később ugyanezen zsoldosok kezdenek erőszakosan és megmagyarázhatatlanul viselkedni Bronx utcáin. A nyitány az Ördögűzőhöz hasonlóan a Közel-Keleten játszódik, ami viszont ezúttal nem puszta kulturális-teológiai hivatkozás: horrorfilmek gyakran dolgoznak fel történelmi traumákat, például háborúkat. A filmbeli veteránok jelképesen poszt-traumás stresszben szenvednek. Derrickson a paranoiathriller műfaját is meginvitálja: a háború ködéből hazatérő katonáktól való félelemre épít. A horrormonstrum ráadásul – a többi ördögűzős filmmel ellentétben – ezúttal nem egyetlen átlagember, akit láthatóan megszállt az ördög, a fenyegetés ehelyütt testetlen, és ismeretlen (a néző számára is újdonságot kínáló) szabályok szerint operál.

A cselekmény a zsarufilmek módjára folytatódik. E zsánerek ötvözése, metszéspontjaik megtalálása kiváló lehetőséget teremt a rendező számára a manipulatív mindfuck cselekményvezetéshez: hősünk a rejtélyes események kezdete után baljós víziókat lát és furcsa hangokat hall, ami a veteránok viselkedéséhez hasonlóan kétértelmű bonyodalom, hisz a nyomozó Bronx utcáin rengeteg rémséggel találkozik, a stressznek köszönhetően közel áll az idegösszeomláshoz, keménykezű zsaruként pedig bűntudat is gyötri. A háborús- és a zsarufilm zsánerei nem csak a horrorhoz passzolnak kiválóan, de a ördögűzős filmekhez is, hisz lehetőséget teremtenek Derrickson számára, hogy kedvenc teológiai témáiról (itt pl. a világi és a transzcendens gonosz természete) elmélkedhessen szócsőként használt karakterein keresztül. Az ördögűző-filmeket általában a “megtörtént eseményeken alapul” címkével reklámozzák, épp attól hatásosak, hogy több közük van a valósághoz, mint egy átlagos természetfeletti horrornak (a Vatikán például nemrég ismerte el hivatalosan a démonológusokat). A zsaru- és a háborús filmek hőseihez hasonlóan a mozifilmek exorcistái is egy határsértő gonosz entitással harcolnak, mindez viszont csak csata jó és rossz égi háborújában.

A film atmoszférája a noir műfaját idézi: a legtöbb jelenet sötét belsőkben vagy éjszakai, esős külsőkben játszódik, brutális, hitehagyott és megszállott nyomozónk pedig egyre lejjebb csúszik, ahogy bedarálja a nagyvárosi bűnözés. Neo-noir és okkult horror sem először keveredik: e filmről az Angyalszív is eszünkbe juthat. Na meg a Letaszítva: Derrickson filmjében a The Doors – főleg a Break on Through (To the Other Side) – spiritualista, ellenkulturális sorai jelennek meg, Gregory Hoblit mozija pedig a Twin Peaks ötvözete volt a Stones-féle Sympathy for the Devil cselekményével. Filmünk a végére átmegy fantasy-ba, azon belül dark fantasy-ba: előbbi különleges képességű kiválasztottakkal, utóbbi lecsúszó (anti)hősökkel operál, és mint kiderül, nyomozónknak nem véletlenül vannak látnoki képességei, és az elszabadított démonok is okkal érdeklődnek iránta. Egy ilyen posztmodern műfajkoktélt nem illik komolyan venni, ennek megfelelően Derrickson a sötét hangulathoz képest már-már anakronisztikus, comic relief módjára ható akasztófahumorral dobja fel filmjét.

Hála a felnőtt korhatáros (és a Sinister után ismét részben found footage) horror-jeleneteknek, a két órás játékidejű cselekmény olajozottan pörög – de csak a fináléig, amikor megérkezik a show stopper tetőpontnak szánt ördögűzés-szcéna. Elnézve az Ördögűzés Emily Rose üdvéért sikerét, e nagyjelenet lenne a Távozz tőlem, Sátán! fő attrakciója, ehhez képest Derrickson semmi újat nem tud mutatni, helyette erőlködik. Nem csak jelenetezésben középszerű e szcéna, de a történetbe sem egészen  sikerült integrálni. A film eddig a pontig éppen azért működött, mert testetlen, megfoghatatlan fenyegetéssel operált, amely nemcsak a főhőst, de annak elhanyagolt családját is veszélyeztette, ehhez képest a finálé egy rutinszerű kamarajelenet, ami nélkülöz mindenféle feszültséget és drámai súlyt, végkimenetele felől egy percre sem lehet kétségünk. A felkonferálás tehát jobban sikerült, mint maga a show, a film akkor fullad unalomba, amikor istenigazából izgalmassá kellene válnia

Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil)

Színes, feliratos, amerikai thriller, 118 perc, 2014 

Rendező: Scott Derrickson

Forgatókönyvíró: Scott Derrickson, Paul Harris Boardman

Zeneszerző: Christopher Young

Operatőr: Scott Kevan

Producer: Jerry Bruckheimer

Vágó: Jason Hellmann

Szereplők: Eric Bana (Ralph Sarchie), Edgar Ramirez (Mendoza)

Bemutató dátuma: 2014. július 10.

Forgalmazó: InterCom

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott