A történet tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza, Bárány Tibor 2004-ben kezdett  kritikákat írni a Népszabadságban bestseller listás könyvekről. Látatlanban egyszerű kihívásnak tűnt, amelyből egy fiatal kritikus csak jól jöhet ki: jól lehúzza a bírált könyveket, tesz néhány megjegyzést igénytelenségről, felszínességről, pongyolaságról meg a közízlésről. Aztán kiderült, hogy a sikeres és népszerű szórakoztató irodalmi alkotások szinte kivétel nélkül jól megírt tisztes iparosmunkák, amellyekkel egyáltalán nem értelmetlen időpocsékolás foglalkozni. Mindennek tanulságát foglalja tehát össze a  Műút gondozásában frissen megjelent A művészet hétköznapjai című kötet, ami az említett kritikákon kívül néhány e témában írt hosszabb tanulmányt is tartalmaz. 

A megjelenés apropójából szervezett beszélgetésen - amihez a Werk Akadémia szolgált helyszínként - a szerzőn kívül részt vett Angyalosy Eszter, a Libri Kiadó szórakoztató irodalmi szerkesztője, András Csaba doktorandusz hallgató, akinek a kutatási területe a beszélgetés témája, és akit többen inkább az Oravecz Nóra könyveiről a Könyvesblogon zajló vita egyik résztvevőjeként ismerhetnek, valamint Szécsi Noémi író, akinek könyvei rendkívül széles skálán helyezhetők el. A beszélgetést Turi Tímea moderálta.  

Az első kérdés természetesen arra irányult, milyen ismérvek alapján lehet szétválasztani a szépirodalmi és populáris alkotásokat. Szécsi Noémi szerint a kategóriák tisztasága és az olvasó által gyorsan és könnyen beazonosítható műfaji kódok tekinthetők ilyen markereknek, hiszen  ez is hozzájárul ahhoz, hogy könnyen emészthető legyen egy szöveg. A szépirodalmi alkotások tétje ellenben sokszor éppen ezeknek a szabályoknak az újraértelmezése. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a zsánerirodalomban is egyre gyakoribb a műfajkeveredés. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Angyalosy Eszter, lévén ez a mindennapi munkája, praktikus szempontokat hozott fel, ugyanakkor előbb azt a kérdést is megfogalmazta többek, hogy valóban szét kell-e választani ezt a két kategóriát? Azt is említette még, hogy a nemzetközi (fikciós) irodalom piacán a szépirodalom csak egy a különféle zsánerek között, ahogy a krimi vagy a fantasy is. Viszont ha már dönteni kell, szerkesztőként arra fókuszál, vajon a szerzői intenció (szépirodalom), az olvasói elvárások (szórakoztató irodalom) vagy a tények (ismeretterjesztő irodalom) meghatározóak-e az adott könyvben.  

Bárány Tibor szerint azonban ennek a megoldásnak is megvannak a hátrányai, mert hiszen aki Esterházyt olvas, annak ugyanúgy vannak valamiféle olvasói elvárásai a kézbe vett kötettel szemben. Másrészt annak, hogy hol húzzuk meg a határt, lehetnek méltánytalanul nagy figyelmet kapó (hisz a kritika elsősorban a szépirodalomra koncentrál) nyertesei és méltánytalanul elhanyagolt vesztesei is. András Csaba pedig Bárány azon elgondolásának találta meg a gyenge pontját, hogy az értelmezés során azt érdemes figyelembe venni, mit is vállalt az adott mű. Sporthasonlattal élve, lehet, hogy egy műugró tökéletesen teljesíti a vállalt talpasugrását, de ezzel soha nem fog az olimpiára kijutni. Bárány szintén sporthasonlattal replikázott: az a futó sem fog soha, aki kreatívan újraértelmezi a szabályokat, ahelyett, hogy betartaná a meglévőket.

Úgy tűnt, ezen az esten a "kócos zsenik" és az elvállalt munkát tisztességesen végrehajtó iparosok összehasonlításában utóbbiak jöttek ki jobban (Angyalosy is megjegyezte, a szórakoztató műveket írók esetében gyakorta sokkal nagyobb alkotói fegyelmet  és szakmai alázatot tapasztalt, mint egynémely szépírónál), noha Turi Tímea megjegyezte, hogy azok a jelzők és szófordulatok, amelyeket Bárány használ (tisztességes iparosmunka", "ügyes"),  a köznyelvben negatív jelentésárnyalattal bírnak. Itt került szóba az is, hogy ami sikeres, az rendszerint gyanús, de ez nem csupán az irodalomkritikusokra jellemző attitűd, ilyen maga a magyar társadalom, nemigen tud mit kezdeni még manapság sem a siker jelenségével. Hasonlóképp negatív kontextusba kerül, ha valamit divatosnak  - vagyis nem maradandónak, csak hirtelen felkapottnak - tekintenek, legyen az a közéleti költészet vagy a slam poetry, amivel Bárány szerint az a probléma, hogy az itt és most íródó kritikákba nem kellene azt a fajta irodalomtörténeti szempontot belevinni, ami azt kívánja megítélni, mi volt fontos folyamat, és mi csak egy ideiglenesen felfutó, de hamar elhaló jelenség.

Miért ódzkodnak vajon a kritikusok egy nemzetközileg elismert szépirodalmi kötet recenzálásától, csupán mert népszerű? Miért baj, ha egy költő sztárrá növi ki magát? Petőfi Sándor is sztár volt a maga korában, bár a közoktatásban nem erre helyezik a hangsúlyt. Ezek  kívül további olyan témák is felmerültek a beszélgetés során  melyeket valószínűleg jól ismerünk korábbi beszélgetésekből és vitákból, és amelyekről valószínűleg még sokáig fogunk diskurálni további ehhez hasonló esteken. Például, hogy ez az említett történeti szemléletmód arra is rányomja a bélyegét, hogy az emberek nemigen érintkeznek az élő, az alakulásban lévő, a még képlékeny irodalommal, vagy hogy kritikai vizsgálat alapja nem csak egy szöveg esztétikai minősége, megformáltsága lehet. És végül egy kicsit megint felsejlett az felemás helyzet is, hogy mi itt a (szép)irodalom játékterén belül beszélgethetünk ezekről a problémákról, de mindezek mégis oly távolinak hatnak az olvasói blogok, a különböző könyvkedvelő közösségek interneten látható életétől, vagyis annak a bizonyos átlagolvasónak a világától. 

Az est végén került csak szóba a probléma két olyan megközelítési módja, ami talán a többiekhez képes kicsit jobban érdemes a továbbgondolásra. Egyrészt a Szécsi Noémi által említett parakánon (paracanon), ami a szöveg olvasókra gyakorolt érzemli hatását helyezi a középpontba, és egyfajta árokbetemető fogalom is lehetne, mert hiszen ebbe klasszikus szépirodalomtól a legfrissebb bestsellerig bármi beleférne. Másrészt a közösségi média működése kapcsán említette Bárány Tibor, az, hogy ki mit olvas, milyen zenét hallgat, milyen televíziós műsort néz, nem egyszerűen ízlés- hanem identitáskérdés, és e tekintetben fontos az is, hogy mitől és milyen módon határolódik el. Márpedig mennyivel jobb lenne, ha a közösségi felületen megosztott tartalmak kapcsán nem identitásháborúk dúlnának, csupán ízlésviták zajlanának.  

Fotó: Varga Lilla