A rendőrség rátalál Homer silójára a tóban, a feldühödött tömeg pedig Simpsonék háza felé indul. A családnak az utolsó pillanatban sikerül elmenekülnie, Alaszkába szöknek új életet kezdeni. A tévében egy reklámot látnak, amelyben Tom Hanks az új Grand Canyont promotálja. Marge rájön, hogy az új Grand Canyont Springfield helyére tervezik. Ő és a gyerekek úgy döntenek, visszamennek és megakadályozzák otthonuk elpusztítását, ám Homer nem kíván segíteni azoknak, akik meg akarták lincselni. Családja nélküle indul vissza. Egy sámánasszony segítségével Homerra rátör a reveláció: hogy megmentse magát, meg kell mentenie családját és Springfieldet…

A disznótrágyás siló vagy a mutálódó mókus csak egy-egy példa a sok sületlenség közül, amely papírra vetve arcpirító ostobaságnak tűnik: a Simpson család sajátos bájáról csupán a történet ecsetelésével úgysem lehet meggyőzni azt, aki még sosem látta őket. Ám aki rajongója a sorozatnak, az tudja, hogy a család tagjai és a springfieldi lakosok mindegyszálig önálló jellemként élik kétdimenziós életüket.

És a jellem itt most kulcsszó. Hiszen már az bravúr a sorozat készítőitől, hogy közel húsz éven át minden szereplő az tudott maradni, aki a kezdetektől fogva volt - Maggie húsz éve nem mondja ki első szavát, Bart húsz éve kamaszodik, Marge kék hajában húsz éve nincs egy ősz hajszál -, de talán még ennél is nagyobb teljesítmény, hogy a 83 perces film során úgy beszélhetünk jellemfejlődésről, hogy továbbra is mindenki az marad, aki húsz éven át volt. A sorozat tizenegy legtevékenyebb írójának köszönhetően, akik a forgatókönyvet létrehozták, Homer rendületlen hülyesége nem csak Springfieldet rendíti meg, de az állhatatos Marge is megrendül házastársi szeretetében, és elsősorban Bart komoly lelki válságba kerül.

Bartot és az apját nem a generációs szakadék választja el egymástól. Bart kisfiúként hiányolja a szülői törődést, féltékenyen lesi a malacnak kijáró jóéjt-puszit, illetve a szomszéd család esti rituáléját, amilyenben neki nincs része; de nagyfiúként utasítja el a szomszéd által kínált csodakakaót (a neten már a Flanders-féle forró csoki receptje is fellelhető!) - amit aztán mégis kisfiú módjára, titokban fogyaszt el. A nem csupán szentéletű, de gyakran szenteskedő Ned Flanders, a szomszéd csak ideig-óráig pótolhatja a hiányzó apát, az apaképet, a példaképet. De a filmben kevesebb negatív megmozdulása van, mint az egyes epizódokban általában. Ned Flanders Homer Simpsonnal ellentétben igazi mintaapa.

De vajon Homer Simpson valóban annyira rossz apa volna? A Virginai Egyetem angol irodalom professzorának (!), Paul Cantornak a "Közösség, hagyomány, fánk" című írásából megtudhatjuk, hogy sokan kritizálták már a Simpson családot, amiért az apát ostobának, gyengének és elvtelennek mutatják be. Homerra ez mind igaz - állítja a professzor is -, ráadásul önző és hamar dühbe gurul, mérgét nem egyszer a gyerekein vezetve le (lásd Bart torkon ragadása). De legalább elérhető a felesége és a gyerekei számára. És ha ez kevés volna: csekély számú jó tulajdonsága mind a családhoz kötődik - értük dolgozik, hogy eltartsa őket, másodállást vállal, mikor Lisa pónira vágyik, és nemegyszer kiderül, hogy még mindig rendületlenül szereti a feleségét.

"A családi élet egyes vonásainak kifigurázása ellenére a Simpson család végeredményben a hagyományos család intézményének ünnepléséről szól" - állapítja meg a professzor, hozzátéve: "a Simpson család érdekességét az adja, hogy a tradicionalizmust az anti-tradicionalizmussal párosítja".

A filmben is számos esetben ez történik: a Simpson család például templomba jár, akárcsak sok-sok amerikai család. Hogy Homernak nincs igazán kedve a dologhoz, az kiderül ugyan - mégis elmegy, és a templomba járás tradícióját végül a nagypapára rátörő látomás figurázza ki igazán, amelyet aztán csak Marge vesz komolyan. De ha a film meg is engedi magának, hogy gúnyolódjon a valláson, valójában azért teszi - épp úgy, mint a család intézményének esetében-, mert elismeri annak fontosságát.