bezár
 

irodalom

2018. 06. 03.
Kamaszkor, a lassú gyilkos
Interjú Mészöly Ágnessel, a 2018-as Könyvhétre megjelenő könyve, a Rókabérc, haláltúra című krimi kapcsán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Rókabérc, haláltúra című krimi szereplői, egykori gimnáziumi osztálytársak évente egyszer szerveznek egy hétvégi kirándulást. A regény eseményei a huszonnyolcadik ilyen háromnapos kiruccanás alatt – egy Borsod megyei, térerő nélküli, világtól elzárt erdőben – peregnek. A krimi első felében, körülbelül az  első két gyilkosságig mind a szereplők, mind pedig az olvasók számára a legnagyobb kérdés az, vajon lehet-e valaki gyilkos/bűnös ilyen „meghitt” közegben a gyerekkori barátok, szerelmek közül.

PRAE.HU: Milyen irodalmi lehetőséget láttál a krimiben? Miért ehhez a műfajhoz nyúltál? Ha jól sejtem, a Rókabércnek nem pusztán az izgalomkeltés, az olvasó logikájának a megmozgatása volt a célja.

Imádom ezt a műfajt. Ha rátalálok egy jó krimire, olyanra, aminek megragad a hangulata, egy ültő helyemben elolvasom, nagyjából függetlenül a terjedelemtől. Nemcsak a rejtélyek és a rejtélyek megoldásai izgatnak, hanem az is, hogy mi motiválja a szereplőket, mi tesz valakit gyilkossá, mi hajtja azt, aki meg akarja találni a tettest, hogyan viszonyul a szűkebb és a tágabb környezet egy ilyen eseményhez. Mert egy ilyen bűntény mindenkit kizökkent a megszokott kerékvágásból, bőven kitol a komfortzónából, szóval ezekben a helyzetekben a legtöbb emberből előbújnak a mélyben rejtőző, elnyomott vagy titkolt tulajdonságok. És íróként is ez izgatott egyrészt: hogyan viselkednek a karaktereim, mit reagálnak az egyre fokozódó nyomásra, kiből mi jön elő kritikus helyzetben. Azt gondoltam, ez remek lehetőséget ad arra is, hogy elmeséljem, hogyan látom a saját generációmat, azt a generációt, aki a legfogékonyabb életkorában élte meg a rendszerváltást, óriási reményekkel vágott neki a felnőtt és szabad életnek, hogy aztán ugyanúgy betagozódjon, megkeseredjen, elvegyüljön vagy beszoruljon az örök forradalmár szerepébe, ahogy a saját szülei korosztálya.

PRAE.HU: A kamaszkorra sokan úgy gondolnak, mint ami a hülyülések, tréfálkozások, felhőtlen szórakozás kora. Ennek a kornak a krimi elején is ez a látszólagos aspektusa domborodik ki. Bár az, hogy negyvenhét éves emberek majdnem harminc éve próbálják ugyanazt a „furcsa” fogadást és ivászatot, szórakozást átélni, amit húszévesen, egyfajta vészjósló, hangulatfestő zeneként működik a regényben. Miért pont egy kamaszkori traumát/eseményt választottál a gyilkosság generátorának? Vezetett-e a témaválasztásban személyes élmény?

Mészöly Ágnes - Fotó: Bach Máté

Szinte minden regényem esetében, még a mesekönyveknél is pontosan tudom azt a pontot, történést vagy élményt, amikor az ötlet megfogan bennem. A Rókabércnél is megvan ez a szituáció, bár túráról vagy osztálytalálkozóról szó sincsen. Egyszerűen rácsodálkoztam, hogy két távoli ismerősöm, akik régen nagyon közel álltak egymáshoz, mennyire máshogy változtak az utóbbi harminc évben, és ennek következtében mennyire máshogy emlékeznek helyzetekre, emberekre, és mennyire nem tudják kezelni azt a tényt, hogy ők ketten, akik igazi barátok voltak, most teljesen eltérően látják a világot. Mintha két különböző városban, országban, univerzumban élnének. Egyszerűen képtelenek voltak bármit kezdeni ezzel, dühösek és agresszívek lettek tőle. Holott egyikük sem érzékelte, hogy ő különösebben megváltozott volna… és azt hiszem, ez egy viszonylag általános dolog. Nehezen követjük a változásokat, sokan azt hisszük, hogy még mindig azok a friss gondolkodású megnyerő fiatalok vagyunk, hogy az idő csak a külsőnkön hagy nyomot, hogy mindenki annyi éves, ahánynak tartja magát, hogy a léleknek nincs kora. Kicsit ott ragadunk a saját kamaszkorunkban, és amikor szembejön velünk a valóság, mondjuk egy életközépi válság képében, nem nagyon tudunk mit kezdeni vele.

PRAE.HU: A legtöbb krimiben a gyilkosságot az emberi társadalom, emberi természet szerves velejárójának tekintik. A Rókabérc osztálytalálkozós környezetében viszont hihetetlennek tűnik egy ilyen brutális esemény. A regény egyik erénye számomra az, hogy nagyon jól visszaadja, amit a „valóságban” is érzünk, ha tragédiák (betegségek, halál, szakítások, megcsalás) történnek velünk: hihetetlennek, rémálomnak tűnnek, melyekből hamarosan majd csak felébredünk. Egy gyilkosságnak, és a hozzá tartozó eseményeknek miért pont ezt az oldalát, aspektusát akartad megmutatni?

Azért, mert ez az, ahogy a dolgok vannak… úgy értem, hogy ez a „velem-ez-nem-történhet-meg” tényleg általános alaphozzáállás a kritikus helyzetekhez. A különbség abban van, hogy ki hogyan lép tovább ebből a sokkból. A Rókabércben van, aki a tagadás útját választja, van, aki megpróbál kívül maradni a dolgokon, és van, aki elfogadja és beleáll a helyzetbe. De ilyenkor ez mindenkinek, legyen regénykarakter vagy létező személy, a legvalódibb személyiségéből fakad. És ez volt az, ami számomra érdekes volt: hogy mennyire hasonlít egymásra a hőseim mindennapi és kritikus helyzetben mutatott arca.

PRAE.HU: A regény egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy a 14 fejezet a különböző szereplők hangján/szemszögéből szólal meg. Könnyen helyezkedtél át a rapper Ricse szövegéből a tanítónő körmönfont, 19. századi regények világát idéző megfogalmazásába? Megfigyeltél vagy meghallgattál különböző beszédstílusú embereket külön a regény megírása miatt?

Igazából ez nem volt olyan nehéz, mint amennyire féltem tőle, talán azért, mert a regény tervezése során – gyakorlatilag azokban a hetekben-hónapokban, amikor bármiféle random tevékenység, úgymint mosogatás, fűnyírás, autóvezetés, iskolai uzsonnacsomagolás közben magamban folyamatosan a szereplőimmel beszélgettem, illetve beszéltettem őket – nagyon jól megismertem a karaktereket. Aztán eljutottam oda, hogy a cselekmény megtervezése után elkezdjem ténylegesen megírni az egyes fejezeteket, csak hagynom kellett a szereplőket mesélni. Igazából az volt a nehéz, hogy ne erőltessem rájuk az én stílusomat.

PRAE.HU: Egy ilyen sokszereplős, szövevényekkel teli krimi alapos tervezést igényel. Milyen módszer segített abban, hogy kidolgozd az események rendszerét? Előre kitaláltál minden fordulatot, és vázlatokat készítettél, vagy időközben is sodortak az események?

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúraIrigylem azokat, akik képesek mindenféle előzetes tervezés nélkül összehozni egy olyan cselekményt, amiben összeérnek a dolgok, de nekem mindig szükségem van valamiféle vázlatra… amit persze elég sokszor megváltoztatok. A Rókabérc esetében ez egy A2-es kartonlapon jelent meg. Egyik oldalán a helyszínalaprajz volt és a szereplők listája, nagyjából szociometrikusan ábrázolva, másikon a cselekmény fejezetekre lebontva, rengeteg nyíllal, időnként számomra is érthetetlen rövidítésekkel, különböző színekkel írt megjegyzésekkel. Állandóan használtam, változtatgattam, minden fontos eltérést feljegyeztem rá – aztán kábé a szöveg kétharmadánál otthagytam a Keszthely-Budapest távolsági buszon. Nem tudom elmondani, mennyire kétségbe estem… órákig telefonálgattam, de nem találta meg senki. Azt hittem, képtelen leszek folyatni, de aztán kiderült, hogy az egész úgy ahogy van, benne van a fejemben.

PRAE.HU.: A tizennégy szereplőnek – ahogy az volt osztálytársak esetében természetes – mind más-más foglalkozása és társadalomban betöltött helye van. Van közöttük iskola- és színházigazgató, tanár, orvos, vállalkozó, külföldre emigrált multis alkalmazott, ügyész, háztartásbeli, villanyszerelő, sofőr, munkanélküli. Egy dolog viszont talán mindannyiukban közös: erkölcsi, anyagi vagy szakmai kudarcban élnek, és jócskán vannak traumák, amiket nem dolgoztak fel. Természetes velejárója ez egy olyan műfajnak, mint a krimi, vagy úgy gondolod, hogy az irodalom nehezen szólhat másról, mint a csalódásainkról, ha van valami, ami érdekes és izgalmas, az az, hogy az ember miért és hogyan hibázik?

Nem hiszem, hogy ez csak a krimi specialitása… azok az emberek, akiknek nincsenek traumáik, elfojtott vágyaik, és nem éri őket semmiféle kudarc, iszonyatosan unalmasak lehetnek – vagy lehetnének, ha léteznének egyáltalán. Szóval regényszereplőnek tökéletesen alkalmatlanok. A rossz döntések sokkal izgalmasabb helyzeteket teremtenek, mint a jók. Az irodalom gyakorlatilag bármiről szólhat, de engem sokkal jobban érdekelnek azok az emberek, akik hibáznak, és azok a helyzetek, melyekben szinte lehetetlen helyes döntést hozni, ezért aztán inkább ilyesmiről találok ki történeteket.

Fotó: Bach Máté

A szerző honlapja: www.meszolyagnes.hu

nyomtat

További írások a rovatból

Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
irodalom

Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 1. napja
irodalom

Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni
Interjú Németh Bálinttal, A hangyák élete szerzőjével
irodalom

A mindenség ura jó kiindulópont A mindenség ura jó kiindulópont
Interjú Varga László Edgárral

Más művészeti ágakról

építészet

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
Goda Krisztina: BÚÉK
gyerek

Téli történet a Nádtengeren Téli történet a Nádtengeren
Pálfi Zsolt: Lengemesék 2 - Tél a Nádtengeren
gyerek

Villu szerint a világ – egy „no problem novel” Villu szerint a világ – egy „no problem novel”
Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok. Cser Kiadó, 2018.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés