irodalom
A saját jelzőt azonban ennek ellenére máris újra kell értelmeznünk, hiszen a művek születése a társulat közös munkáját dicséri. A Mohácsi testvérek munkamódszerére ugyanis jellemző, hogy a szöveget átengedik a színészeken, szituációkon keresztül a játszók is hozzátesznek valamit a készülő előadáshoz. Ezek az elejtett félmondatok, poénok állnak össze aztán azzá, amit majd a néző lát. Így egy-egy dráma szerzőjének illendőbb lenne az egész társulatot megnevezni, a megelevenedő figurák jellemében ugyanis a közösség gondolkodásmódja köszön vissza. Épp ezért fontos a Múltépítésben az egyes drámák elején megjelenő színlap, mintegy jelezve, hogy a darab nem függetleníthető a játszóktól.
Ez a társulatközpontúság meghatározó szereppel bír a színpadi változat készítésekor, az Egy piaci napot – melynek több szereplője is tiszteletét tette a könyvbemutatón – például Mohácsi János el sem tudta volna képzelni a Radnóti Színház társulata nélkül. Egy összetartó közösség és az együttgondolkodás tehát az alkotási folyamatban felülír minden más személyi vagy szakmai kötődést. A munkamódszer azonban korántsem valamiféle biztonsági játék része, csupán könnyebbséget jelent az alkotók számára, és biztosabb terepet nyújt az új formák kipróbálásához. Biztonság és kísérletezés egyszerre.
Mint ahogy a könyvbemutatón többször elhangzott, a próbaidőszak a Mohácsi testvéreknél egy rendkívül demokratikus folyamat, amikor színész, jelmez- és díszlettervező, koreográfus és zeneszerző hozzáadja saját magát ahhoz a kerethez, amit a Mohácsi testvérek biztosítanak. A zenéből – ami a darabokban nem egyszer egész felvonásokat határoz meg és inspirál – az érdeklődők is kaphattak egy kis ízelítőt, megidézve az előadások különleges hangulatát.
Ahhoz azonban, hogy egy formálható és tartalmas alapanyag kerüljön az alkotók kezébe, pontos és összehangolt munka szükséges a testvérpár részéről. A vezérelv, cél és szándék felállítása János feladata, míg az olyan szituációk kidolgozása, ahol a lehető legtöbb szál szabadon maradhat, István munkáját dicséri.
A nyitottság és nagy szabadság azonban olykor érdekes helyzeteket szül, Khell Zsolt, a kötetben szereplő darabok díszlettervezője például úgy fogalmazott: „Tapogatózunk, mint a banya hajnalban”. A színészek többsége persze élvezi ezt a kreatív folyamatot, Radnay Csilla például kifejezetten jónak gondolja azt a demokratikus színházat, ami a testvéreket jellemzi, míg László Zsolt és Kelemen József bevallották, hogy mivel egy teljesen más típusú színjátszást tanultak, ez a fajta improvizációra épülő alkotófolyamat – ami egyébiránt egyre inkább a magyar színház sajátja – távol áll tőlük, és komfortosabban érzik magukat, amikor egy kész, befejezett történet szövegkönyvét tartják a kezükben.
Ez azonban a Mohácsi testvérek színházában nem valósulhat meg, minden karakter személyre szabott, úgy senki nem állhat színpadra, hogy a figurája mögött nincs gondolat, a végeredményt pedig sokszor csak a premier után, az első nézői reakciókból tudják leszűrni. Hiszen „minden Mohácsi-darab egy halálugrás”, a Múltépítés pedig ennek az új színházi iránynak egy kiváló lenyomata.
Fotó: Bodnár Patrícia
Szerzők
-- Vass Antónia --
1990-ben született Székesfehérváron, az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Rendszeresen ír színházról és irodalomról különböző portáloknak, emellett fotózással is foglalkozik, leginkább színházi előadásokat fotóz. 2015-ben színikritikusi ösztöndíjat nyert, a Prae.hu-n 2016 óta jelennek meg cikkei.
További írások a rovatból
