bezár
 

színház

2018. 09. 25.
Shakespeare-i kockajáték talált terekkel
A velencei kalmár a Színművészetin
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sodró, fiatalos erővel játszani keserű komédiát egyszerre játékosan és véres-komolyan: nem egyszerű vállalás. Zsótér Sándor rendezésében a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színészhallgatói a shakespeare-i vígjáték alakjait és fő helyzeteit idézték meg egy nyárias őszi estén, pimaszul és ötletesen felhasználva talált tereket és tárgyakat, új színekben mutatva fel a jól ismert drámai konfliktusokat a Vas utcára nyíló menza kinti és benti helyszínein.

Ha színész vagy, egész életedben csak játszol, mondják sokan. Igen, de ezt a játékot egész lényeddel, agyaddal, idegrendszereddel és testeddel űzöd: komoly kockázatot vállal az, aki erre a pályára szánja az életét. Az ebben rejlő igazi veszély csak ahhoz hasonlítható, ahogy a szerelmes fiatal mindent feltesz egy lapra, hogy elnyerje kedvesét. "To give and hazard all”, szól az ólomláda felirata A velencei kalmárban, azaz „Engem választ, aki mindent kockára tesz” (Vas István fordítása): csak így lehet elnyerni a szerelmet, vagyis a darab szerint a szép, okos és gazdag örökösnő, Portia kezét Belmontban – és ez igaz a művészetre, a színész munkájára is. A Zsótér Sándor és Börcsöki Enikő által vezetett színészosztály kitűnően vizsgázott a nézők előtt a különleges tereken játszódó Shakespeare-előadáson egy nyáriasan meleg őszi estén: kockáztattak és nyertek.

Szkéné színház

Kockázatos már maga a darab is: nem véletlenül nevezi a modern kritika keserű vagy problémakomédiának, sőt néhányan a meghatározhatatlan és ezért semleges „színmű” kategóriájába utalják a darabot. Ugyan érvényes marad benne a komikai szerkezet, jóravaló fiúk és lányok végül egymásra találnak, összesen három esküvő és a szerelmesek bonyodalmak utáni egymásra találása, kibékülése jellemzi a darabot, de a szájíz keserű marad kicsit, ha hűek maradunk a shakespeare-i szöveg szándékaihoz. Hiszen Portia és társalkodónője-barátja Nerissa sokkal intelligensebbek, mint a fiúk, akikbe teljes szívükkel szeretnek bele: a szépfiú, ingyenélő Bassanio és a vicceskedő-szabados Gratiano. Nemhiába sóhajtja a főhősnő már az elején bizalmasának, hogy „Az agy előírhatja a törvényt a vérnek, de a forró vérmérséklet átugorja a hideg szabályt”. Megkapó és hiteles, ahogy a Vas utcára néző lenyíló ablakokban ülve a két fiatal bizalmasan megosztja egymással titkait és vágyait: egyszerre shakespeare-i és mai, azaz általánosan emberi és érzelmeiben hiteles marad még azzal együtt is, hogy Nerissát egy fiú, Koller Krisztián játssza. Az érzések nem nemhez kötöttek.

Shakespeare korában egyértelműen vígjátékként kategorizálták A velencei kalmárt, nemcsak a vígjátéki alapszerkezet, hanem a benne megjelenő zsidó uzsorás komikus színpadi hagyománya miatt is. Az első gyűjteményes kiadásban, az úgynevezett Első Fólióban, 1623-ban Shakespeare egykori színésztársai, Heminges és Condell gond nélkül sorolták a vígjátékok közé a darabot. A mű (és a ravaszdi Shakespeare) azonban messze nem ilyen egyértelmű: nemcsak a 20. századi tragikus népirtások tették problematikussá a kíméletlen, ám végül megalázott és kisemmizett zsidó ábrázolását, hanem már az eredeti szöveg is kimozdította Shylock figuráját az egyszerű, pórul járt, vígjátéki ördög skatulyájából, tragikus színekkel keverve a figura egyszerre komikus és húsbavágóan kegyetlen másságát. 

Hevesi László Shylockja egy lépéssel ennél is tovább megy: egyszerre karikírozza és teszi elementáris színészi energiával meggyőzővé karakterét. Már első színrelépésekor magához ragadja a nézők figyelmét. Míg a közönség kinn áll, az utcára lenyitott három ablakot félkörben (némileg amfiteátrumszerűen) körbevéve, az utcai térbe szinte berobban Shylock, akinek csak két barkószerű fehér szigetelőszalag és egy imasál jelzi zsidóságát. Felugrik a parkolóautomata oszlopára, akrobatikus ügyességgel és erővel egyszerre tornázik az automata felett-mellett, és pöröl-alkudozik Antonióval, aprópénzt dobál a gépbe, hogy a parkolócetlit is felhasználja érvei alátámasztására. A későbbi jelenetekben sem csökken a karakter intenzitása, érdektelenné válik a tény, hogy egy melegítőruhás, életerős fiatal férfit látunk az éltes zsidó üzletember helyett: itt mások a hangsúlyok, nem a zsidóság és a másság a legfontosabb, hanem a pusztító lendület, amivel adósa, Antonio életére tör, és szimpatikus ötletessége, mellyel egy lecsavart lámpaburából varázsol sábeszdeklit.

A velencei kalmár

A híres shylocki monológ is más színezetet ölt: inkább érződik politikai propagandabeszédnek, mint személyes, emberi szimpátiára ösztönző költészetnek. Ehhez hozzájárul a jelenet rendezése is: míg Shylock a mindenki által ismert „Hát a zsidónak nincs szeme?” monológot szavalja (igen meggyőző energiával), közben az előtte fekvő és némán tűrő Antonio (Koroknai Sándor) testét használja bábként, mutogatva rajta szemet és kezet, míg mögötte a résnyire nyitott ablakokon benyúlva beszéde ritmusára rázzák az öklüket a névtelen és a tejüveg miatt arctalan, „utca népét” jelző többiek. Sikeres, de nem szimpatikus karakter e jelenetben, nem tudjuk megsajnálni egy pillanatra sem. Bukása ezért a tárgyalási jelenetben sem válik igazán tragikussá. Végül imasáljába burkolózva „tűnik el” előlünk, és bár később leereszkedő gesztussal fejét simogatják többen, amit mozdulatlanul, szó nélkül tűr, ez a rendezés nem a shylocki másság potenciális tragikumára helyezi igazán a hangsúlyt.

Mindez azonban nem veszteség, hanem egyszerű választás eredménye, éppen a máshova helyezett hangsúlyok miatt. Zsótér rendezése ebben a talált térben, egy lepukkant, minimalista menza fehér falai között és előtte zajlik, okosan kihasználva nemcsak a kinti és benti, hanem a „köztes” tereket is, így mutat rá a mű általános emberi konfliktusaira. E köztes térből indítja el a rendezés a két fő karakter útját is, talán arra is utalva, hogy sem Antonio, sem Portia nem találja igazán helyét ebben a világban: egyik túlzottan szerelmes, másik túlzottan okos. Zsótér alaposan megkeveri a jelenetek eredeti sorrendjét, és a 80 perces előadás szükségszerűen sokat kivág az eredeti szövegből, azonban a fő történetszálak világosak maradnak: itt Antonio az egyik főszereplő, ő indítja a darabot Schumann Dichterliebe ciklusának első dalával, mely Heine versével a szép májusról szól. Megható és megkapó az indítás: szép és szomorú, még annak is, aki németül egy szót sem ért. Antonio saját tragédiájának hatásos felütése ez a dal és a rákövetkező dialógus, melyben Bassanio (Konfár Erik) pénzt kér tőle, hogy valaki másnak udvarolhasson. „Erszényem s személyem / Korlátlanul szolgálatodra áll”, mondja Antonio, aki igazából barátjába, Bassanióba szerelmes reménytelenül, így ebben a sorban egész létének tragédiája benne rejlik: ő valóban mindent kockára tesz szerelméért. Koroknai Sándor líraian szomorú dalát és arcát nehéz felejteni, akárcsak később némán tűrő testének látványát a shylocki nagymonológ alatt. 

A velencei kalmár

Portia karakterét sokszínűbb, de kevésbé könnyen értelmezhető rendezői döntések alakítják: nemcsak a nemcserélő szerepváltások miatt kihívás követni, mi történik vele, hanem a váltakozó játékstílusa miatt is. Nagy Katalin és Koller Krisztián hol külön-külön, hol együtt, „megkettőzödve”, hol szimpátiakeresően, hol játékosan eltávolítva jelenítik meg Portiát, így az ő érzelmi története kicsit kevesebb hangsúlyt kap. Viszont felerősödik és nagyobb teret nyer a Lorenzo (Szalay Bence) és a kikeresztelkedett zsidó lány, Jessica (Bajor Lili) szerelmi nagyjelenete, mely a szerelemben való hit – vagy hitetlenség – kérdését szegezi nekünk, beleszőve a tárgyalási jelenetbe. Az „ilyen éjszakán” tragikus vagy hűtlen szerelmeseit Troilustól és Thisbétől Médeáig idéző párbeszéd és a kését fenő Shylock egybemosása izgalmasan fűzi össze a mű két fő dilemmáját: az emberség és az igaz szerelem lehetőségét vagy lehetetlenségét. Ehhez a tárgyalási jelenet vizuális megjelenítése szolgáltat hatásos hátteret: az asztalon állva kerülnek a kivetítő körébe a szereplők. Egy szívműtét realista-naturalista felvételét látjuk egyszerre a hátuk mögötti kivetítővásznon és a testükön, hangsúlyozva kegyelem és kegyetlenség, szerelem és hűtlenség hús-vér konfliktusát.

A dráma egyértelműen komikus jelenetei is ötletesen újulnak meg: Lancelot Gobbo monológját igazi clownként adja elő Hajdú Tibor, akinek testrészei időnként külön életre kelnek, felerősítve a szövegben rejlő komikumot. Ekkor már a közönség benn ül, és onnan nézi, ahogy a lenyitott ablakok és a köztük lévő falak hol „elszakítják” Gobbo kezét a testétől, hol megkeverik más, az utcán felbukkanó szereplőkkel vagy testrészekkel, és míg bevonódunk Shylock szolgájának dilemmájába (elhagyni gazdáját vagy vele maradni), egyben fergetegesen szórakozunk. Ennek színészi ellenpontjaként Hajdú Tibor Dózséje a bypass-műtét véres képeivel a testén szintén nem múló színházi élmény-nyomokat hagy. Az előadás szép és egyben sokatmondó képpel ér véget: míg Antonio előadja (áthelyezett) vallomását arról, hogy e világ nagy színpadán ő a búsat játssza, Jessica némán nézi az előtte kiterített, félmeztelen felsőtestével sebezhetően emberivé vált Shylockot. 

Ötletes játékosságban gazdag az előadás, szerepek, nemek és korok cserélődnek fel, mégis felsejlenek valahol a mögöttes sötét árnyékok: bár ebben az előadásban nem a pénz-szerelem ellentéte és a keresztény-zsidó konfliktus a komédiával nehezen feloldható tőkesúly, mégis átélhetővé vált a shakespeare-i színházi szellemisége ezen az estén: színház az egész világ, menzán és utcán, játék, amely mindent kockára tesz.

 

William Shakespeare: A velencei kalmár
Fordította: Vas István

Bajor Lili – Jessica /Tubal

Hajdú Tibor – Gobbo és Gobbo/Dózse

Hevesi László – Shylock, zsidó

Koller Krisztián – Nerissa /Portia

Konfár Erik – Bassanio

Koroknai Sándor – Antonio, keresztény kalmár

Kurely László – Gratiano

Nagy Katalin – Portia /Nerissa

Szalay Bence – Lorenzo

Osztályvezető tanárok: Zsótér Sándor, Börcsök Enikő

Rendező: Zsótér Sándor

Schumann Dichterliebe ciklusának dalait betanította Kármán Emese.

 

Bemutató: 2018. szeptember 15. 20.12 perc

Helyszín: Ódry Színpad, 1088 Budapest, Vas utca 2/C, Menza

 

Fotók: Éder Vera

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Az artisztika fellegvára Az artisztika fellegvára
A Fővárosi Nagycirkusz története a kezdetektől napjainkig
Peeping Tom a CAFé Budapesten
színház

Óda az emberhez Óda az emberhez
Földből gyúrt óriásokkal ég lelkünkbe a Recirquel legfrissebb produkciója
színház

A játék tökéletes illúziója A játék tökéletes illúziója
Újcirkusz a Trafóban: Backbone a Gravity & Other Myths társulattal

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Békés Rozival – Margittai Zsuzsa interjúsorozata kortárs magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal
Egy képregényről, ami a női egyenjogúságról szól, egy észt sikerkönyvről, és kíváncsi gyerekekről
Goda Krisztina: BÚÉK
gyerek

Téli történet a Nádtengeren Téli történet a Nádtengeren
Pálfi Zsolt: Lengemesék 2 - Tél a Nádtengeren


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés