bezár
 

film

2019. 03. 03.
Úgy érzem, visszatérőnek számítok
Interjú Balla Eszterrel
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Balla Esztert a Moszkva térben és a Kontrollban ismerte meg az ország az ezredfordulón, majd háromgyerekes édesanya és sikeres színházi színésznő vált belőle. Idén a Kölcsönlakás egyik főszereplőjeként tért vissza a mozivászonra Dobó Kata rendezésében, ennek kapcsán beszélgettünk a forgatásról, a visszatérésről, valamint karrier és család összehangolásáról.

PRAE.HU: Az utóbbi öt-hat évben nem sok filmben láthattunk, majd jött az Egy szerelem gasztronómiája 2018-ban, és most a Kölcsönlakás főszerepe. Mesélnél arról, hogy a kieső az időszakban mi történt?

Ez nem is öt-hat év volt, hanem tulajdonképpen tizenöt. A Kontroll és a Moszkva tér után több nagy filmszerepem nem volt. Kisebb szerepeket kaptam, egy-két külföldi felkérés is megtalált, de ezek csak egy-két napos munkák voltak. Nagyon hiányzott az életemből a film, mert nagyon szeretek filmezni. Imádom a forgatást, ami nem minden színészre igaz. Bár, ha választanom kellene a film és a színház között, valószínűleg nem tudnék, mert a színház is varázslatos. Végül is nagyon sok dolgom volt a színházban abban az időszakban is, amikor a film elkerült. Rengeteget játszottam, aztán egymás után születtek a gyerekeim, tehát tartalmas időszakot éltem meg. De eközben mindig figyeltem a filmes megjelenéseket, és időnként hívtak castingra is, csak valami miatt sosem jöttek össze a filmszerepek. Emiatt néha nagyon szomorú voltam, de sok mindent kipróbálhattam helyette a színházban, ami kárpótolt.

PRAE.HU: Említetted a Moszkva teret és a Kontrollt. Gondolom, sokan még ma is ezekkel a szerepekkel azonosítanak, ez milyen érzés?

Sosem bánom, ha például ezek miatt szólítanak meg az utcán, mert nagyon büszke vagyok ezekre a filmekre. Nyilván skatulyában maradni senki nem szeret, tehát ha örökre a macilány lennék a Kontrollból, annak nem örülnék – jó-jó, de már olyan régen volt! De tény, hogy nagyon sokan csak ebben láttak, nem tudják, hogy színházban mit csinálok, és ezzel nincs semmi probléma. Volt is egy-két nagyon vicces jelenet ezzel kapcsolatban! Egyszer például éppen babakocsival küzdöttem fel magam a villamosra, amikor valaki odanyúlt, hogy „hadd segítsek a macilánynak”.

Kölcsönlakás

PRAE.HU: Egy korábbi interjúdban arra utaltál, hogy talán túl korán jött ez a nagy siker a karrieredben, hiszen akkor úgy tűnt, hogy mindig így folyhat majd tovább az életed. Ezt ma is így látod?

Amikor elindul az ember karrierje, azt hiszi, hogy övé a világ. Aztán ez valakinek így is marad, másnak pedig az élet sok pofont osztogat. Nekem több olyan időszakom is volt, amikor nem talált meg semmi, vagy nem tudtam, merre menjek tovább, esetleg nem volt annyi munkám, mint előtte. Ezekből a szituációkból sokat lehet tanulni, de azért megszenvedtem a nehezét. Például, amikor Kaposvárról elszerződtem Budapestre, nem volt annyi munkám, mint reméltem. Ilyenkor újra át kell gondolni az életet. De úgy érzem, általában jól jöttem ki ezekből a helyzetekből. Rájöttem, hogy ilyenkor sincs semmi baj, ez ennek a szakmának a velejárója. Talán az én utam generációs út is, mert régebben a színészek és színésznők sokkal inkább kizárólag a munkájuknak éltek, ráadásul egy hatalmas színésznemzedék dolgozott előttünk. Manapság már sokkal több a családcentrikus színész, én is ilyen vagyok, sokszor a családot választom a szerepek helyett.

Kölcsönlakás

PRAE.HU: Tehát lehet, hogy a te generációd kísérletezett azzal először, hogyan lehet összehangolni a nagyobb családot a színészi munkával?

Ez persze általánosítás, korábban is szültek a színésznők, de gyakran csak egy gyereket. Mostanában viszont egész sok színésznőt fel tudnék sorolni, akinek kettő, három gyereke is van, és nem csak a karrierjére koncentrál. Természetesen egyik megoldással sincs baj, de nagyon örülök, hogy nekem így alakult az életem.

PRAE.HU: Most, hogy már kicsit nagyobbak a gyerekeid, több felkérést vállalsz?

Igen. Igyekszem belőni az ideális arányt, hogy sokat lehessek a gyerekekkel is, de már könnyebb eljönnöm mellőlük, hiszen esténként nem egy anyatejes kisbabát kell otthagynom. Már meg tudom velük beszélni, hogy cserébe azért, hogy este anyu elmegy, másnap délelőtt valami izgalmasat csinálunk együtt.

Eközben azzal szembesültem, hogy a mai fiatal színészek nagyon tudatosan építik az imidzsüket, ami az én generációmból teljesen hiányzott. Ezt még tanulnom kell, mert úgy érzem, visszatérőnek számítok a piacon. Ebben a helyzetben másfajta munkák is megtalálnak, például több ügy nagykövetének, konferenciák, műsorok házigazdájának, előadónak kérnek fel. Sokkal színesebb a paletta, mint régen, amikor színház és film közül választhattam. Örülök ennek a változásnak, mert sok érdekes témát, nemes ügyet tudok így felkarolni.

Kölcsönlakás

PRAE.HU: A gyerekeid mit szólnak ahhoz, hogy színésznő vagy?

Ma a nagylányom iskolába menet felsikított, amikor meglátott a Kölcsönlakás plakátján. A kisfiam még nem látott színházban, de a középső lányom egy gyerekelőadásban tavaly négyszer is megnézett, egészen megbolondult tőle. Már kezdik érteni, kezdik megtanulni, hogy ez micsoda. Azt nem szeretik, hogy este elmegyek, de őszintén szólva néha nekem is nehéz a vacsora vagy az esti játék mellől felállni, vagy délután elindulni, amikor épphogy csak hazahoztam őket a suliból és az oviból. De egyszer egy idősebb színésznő azt mondta nekem, hogy persze, meg kell találni az arányt, hogy egy anya ne harmincat játsszon egy hónapban, viszont valójában az együtt töltött időszak minősége a legfontosabb. Én is ezt tartom szem előtt.

PRAE.HU: Hogy látod, milyen irányokba halad ma a magyar film? A Kölcsönlakás például közönségbarát vígjátékként olyan műfajt képvisel, ami egy időben nagyon alulreprezentált volt.

Nagyon örülök annak, hogy készülnek vígjátékok, és büszkék lehetünk arra, hogy nem csak hollywoodi vígjátékokra ülhetünk be a mozikban. Törekszik is rá a magyar filmgyártás, hogy a hazai történetek is minőségiek, ízlésesek és szórakoztatóak legyenek. Nagyon büszke vagyok Dobó Katára és a Kölcsönlakásra. Jó volt együtt dolgozni, pontosan azért, mert éreztük, hogy ez egy minőségi, jól megírt történet, ízléses kivitelezésben. Én nagyon szeretek moziba járni, de még inkább magyar színészeket nézni. Akkor is büszke vagyok egy jó magyar filmre, ha nem szerepelek benne. Azt látom, hogy az elmúlt időszakban sorra jöttek ki a kiváló magyar alkotások, és azt vettem észre, hogy amikor moziba megyek, egyre többször választok magyar filmet. Eközben pedig a színészet terén is színesedik a filmes paletta, új arcok kerülnek előtérbe. Nagyon izgalmas ez a folyamat, és remélem, hogy még felfelé ível.

Kölcsönlakás

PRAE.HU: Te hogyan kerültél be a Kölcsönlakásba?

Viszonylag későn kerültem be. Dobó Kata hívott el castingra, a női főszereplőt keresték. Nagyon meglepődtem és megörültem. Úgy emlékszem, már másnap felhívott Kata, pedig hasonló helyzetben általában több hét vagy akár több hónap után jeleznek vissza döntéssel. Alig kaptam levegőt, rögtön a dolog technikai részén kezdtem el agyalni. „Hány nap?” – „Hát, olyan 25-30.” – „Jézusom, mi lesz a gyerekekkel, reggel én viszem, délután én hozom őket. Persze, néha segít a nagymama vagy a férjem (Garas Dániel operatőr – a szerk.), de a férjem azt sem tudja, melyik a gyerek szekrénye… ezt hogy fogjuk megoldani?” Összedugta a fejét a család, és mindenki nagyon támogatott, hogy ezt meg kell csinálnom, mert nagyon jó lesz. Úgyhogy végül igent mondtam, a család pedig rengeteget segített. Néha a lányom elkésett az iskolából, de ezt már csak utólag tudtam meg… Én reggel négytől a sminkben ültem Fóton, és már fél hatkor csörgött a telefon, hogy valamit nem találnak otthon… a sminkesek csak nevettek rajtam. Végül jól lezajlott ez az egy hónap, utána pedig jött a nyár, amikor tudtam, hogy úgyis sokat lehetek a gyerekekkel.

PRAE.HU: Dobó Katának ez volt az első rendezése, milyen rendező volt?

Nagyon jó. Ő az a típusú színész, aki, ha átmegy a kamera túloldalára, akkor sem felejti el, milyen érzés színésznek lenni, milyen félelmeink lehetnek. Nagyon türelmes volt, sokat segített, megnyugtató volt a jelenléte. Bármilyen nehézség esetén higgadt maradt, ezt soha nem terhelte a színészekre. Öröm volt nézni, hogy milyen koncentráltan, felkészülten dolgozik. Szerintem remek döntéseket hozott, mindig mondtam neki, hogy leborulok előtte, én képtelen lennék egy filmet megcsinálni.

Kölcsönlakás

PRAE.HU: Akkor benned nincs rendezői ambíció? Nem törvényszerű, hogy előbb-utóbb minden színész rendezni akar?

Sokan valóban ki akarják próbálni magukat, a nők közül is egyre többen, például Eszenyi Enikő vagy Kováts Adél színházigazgató is. De filmet rendezni… szerintem iszonyú nagy vállalkozás. A színházi rendezés még valahogy követhetőbbnek tűnik számomra. Ezért is nézek fel Katára, hogy ezt az egészet kitalálta, bevállalta és megcsinálta.

PRAE.HU: A többi színésszel milyen volt együtt dolgozni?

Szabó Simonnal nagyon jóban vagyunk, Oroszlán Szonja pedig a legjobb barátnőm, imádtam, hogy emiatt hazajött külföldről, és kicsit együtt lehettünk. Haumann Mátéval tíz éve már játszottunk egy kisfilmben egy párt (Variációk – a szerk.), vicces volt megismételni. De azokkal is jóban lettem, akiket kevésbé ismertem, mert szuper hangulatban telt a forgatás. Mindenki nagyon jókedvű volt, és egyformán akarta ezt az egészet, a fiúk rengeteget marháskodtak.

kolcsonlakas

PRAE.HU: Szintén egy korábbi interjúdban inkább vígjátéki színésznőnek tartottad magad. Ezt most is így látod?

Igen, azt hiszem, nekem ez a fő csapásvonal. Persze ez nem csak tőlem függ, de így alakult, főleg vígjátékokra hívnak. Még a pályám elején akadtak drámák is, de ma már színházban is főleg vígjátékokban játszom, például az Orlai Produkciónál a Párterápiában. Szeretem a vígjátékot, mert nehéz műfaj, nagyon sok technika kell hozzá, ugyanakkor az a jó, ha az igazi színészet érvényesül benne. A Párterápia ilyen, hiszen az aktuális kérdésfelvetései miatt drámai mélységei is vannak, de az egészet nagyon viccesen tálalja.

PRAE.HU: A jövőben mit láthatunk tőled?

Most leginkább a Kölcsönlakást, illetve továbbra is havi 8-10 előadásban játszom a régi darabjaimat, ami nekem pont elég. És várom az újabb feladatokat.

Az interjút és a werkfotókat köszönjük az InterComnak

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gyöngyösi Lilla --

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán, valamint a Bálint György Újságíró Akadémián végzett. Specializációja a szerzői film, a magyar film, a western és az intermedialitás. Újságíróként, kritikusként dolgozik több kulturális médiumnál.


További írások a rovatból

Jon Watts: Pókember: Idegeben
Danny Boyle: Yesterday
Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
Interjú Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel az univerzális történetek megkereséséről, a nézőkhöz vezető útról és a kitartás szerepéről

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés