bezár
 

irodalom

2019. 07. 19.
Helyzetjel: Zoknik és sodrásirányok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy szerdai nap délutánjában járunk éppen, egész nap esett, vagy legalábbis szemerkélt az eső, a levegő lehűlt, a bazsalikomjaim a balkonon végre megkapják a törődést, amit a feledékenységem sajnos túl sokszor von meg tőlük. A híd, a Boszporusz, Ázsia homályban. Ilyenkor összemosódnak a gondolataim is, drámát próbálok írni, de fáznak a szereplők, pedig semmi okuk nem volna rá, azt mondják, ők ma szeretnének inkább csendben, mindenféle párbeszéd nélkül dideregni, amíg én és egy elképzelt közönség békén hagyja őket mára. Bólintok. Akkor ma egész máson fog járni az agyam, semmi baj.

Például a regényem utolsó fejezetein, és hogy hogyan tudnám úgy átalakítani őket, hogy ne akarjanak folyton eltávolodni a betűktől. Mert ez lehet a baj, felöltöttek egy olyan távolságot, amiben én is otthonosan érzem magam, ezért magamtól rá sem jöttem volna, hogy rajtuk van. Nézem a túloldalt, Ázsiát, ahogy ismerős pára vetül rá, és én mégsem érzem úgy, hogy elrejtőzött volna előlem – ez pedig azért van, mert már megtanultam benne minden látható házfalat, minden dombot, a tengerszorosban pedig minden sodrásirányt, minden felvonuló árnyalatot. Innen fogok kiindulni.

piac

Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc helyem a városban, először biztosan azt mondanám, hogy a szombati beşiktaşi piac. Onnantól kezdve, hogy először betettem a lábam a valamikori parkolóházban szombatonként berendezett, két és fél szintes piacra, valahol mindig úgy érzem, onnan dobog a város szíve, onnan áramlik kifelé és befelé minden. Ebben az elképzelésben az első furcsaság az, hogy nem tudhatom, milyen az a hely. Csak egy bizonyos napon, mindig csak szombaton láttam. Életének egy hetedével vagyok, valamennyire, tisztában. Nem köthetem össze ezt a városlelket a hellyel, de a hely nélkül mégsem tudom elképzelni, akkor sem, ha legalább négy további, hasonlóan letaglózó hangulatú piacon is megfordultam már Isztambulban. Talán azért, mert ez volt az első, talán azért, mert tényleg lakozik ott valami, meg fogom látogatni egy másik napon is.

A zöldségek, a gyümölcsök, a sajtok, a fűszercsokrok, a bizarr konyhai kellékek, rengeteg típusú olivabogyó, ruhák, sálak, ékszerek, táskák, többméteres szőnyegek, pisztáciahegyek és zoknik között sétálva, időnként megállva egy teára a tömegben óriási tálcáról áruló kölyöknél, elveszve a sorok között, valamiért mindig úgy érzem, hogy hazaértem.

tulipán

Eleinte egyedül alig mertem felülni a buszra, akkorának tűnt a káosz, hogy nehéz volt elhinnem, ha tudja is a sofőr, éppen melyik irány van kiírva a busz elejére, mindenképpen oda is fog találni. Ez nem bizonyult alaptalannak, a felirat még egyáltalán nem száz százalékos biztosíték, egyszer például egy hajó indult el teljesen más irányba, mint azt a felirat (és a kérdésemre adott válasz) indukálta – és nemcsak én tévesztettem el ezt akkor, a hajón aztán sokan kérdezgették egymástól összezavarodva, hogy akkor most közelítünk-e tényleg az óváros felé. Nem közelítettünk, ugyanis.

És ezt a faktort valahol el kell fogadni. El is fogadják, úgy tűnik, mindannyian. Én is, bár egy egészen más irányt terveztem aznap meglátogatni, megvontam a vállam, egy véletlen folytán például te is éppen a „rossz irányban” tartózkodtál, úgyhogy eldőlt a program. Néha hagyni kell, hogy egy hajó döntsön helyetted, ez része annak, hogy mindig a helyzethez mért lehető legjobb döntés szülessen meg. Vagy, legalábbis, időnként.

macska

Született a mi környékünkön is néhány macska tavasz óta, az egyikőjük itt tanyázik a szüleivel a ház bejárata előtt, mindig előbújik valahonnan, amikor leérek a lépcsőn, aztán bátran elkezd szaladni felém, és valahol mégis megtorpan. Már adtam neki leveshúst, sültkrumplit, mindent örömmel fogad, de még nem sikerült se megszelídítenem, se lefényképeznem. Csak figyelem, ahogy cseperedik, és várom, hogy egyszer majd nem torpan meg fél méterre tőlem.

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Hajnal Csilla --

1992-ben született Szlovákiában, az egyetemet Budapesten végezte Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány szakirányon, Isztambulban él. Az első kötete Miért félünk az őrültektől címmel 2016-ban jelent meg, jelenleg a második verseskötete és az első regénye befejezésén dolgozik, a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj támogatásával.


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Vaktérkép
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés