bezár
 

irodalom

2019. 07. 30.
Helyzetjel: Csak ennyit akartam mondani a holnaputánról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Helyzetjel: Csak ennyit akartam mondani a holnaputánról Táncold magad tisztára, míg halálian olvad a sarki jég. Bánj másképp az anyaggal. K fülébe súgtam: próbáljunk meg boldognak lenni, ha már bizonyítást nyert, hogy a modern világ művirágokból áll, s halálhoz hasonlatos üvegburák alatt tenyésztik őket. (Refrén: Innen, ahol vagyok, tisztán látszik, miként öregszünk mi, fiatalok.)

A kedves piros szemaforhoz éppen nem jut platánárnyék. Egyet-kettőt-hár-felütésre indulunk. A csontroppantó forróság hazaűz. (A haza kicsit igekötőszerű, szóval a haza az ravasz.) Nem nézzük meg, milyenek vasárnapi délidőben az óvárosi utcák. És nem rántom magamra a Duna-park ragacsos páráját. A zsákomban zöldalma, banán és csokoládés plazma érik. (Van zsákomban minden jó.) És a tűzevő Margaret Atwood ismerkedik az ingemen és a táskám párnázott hátán átszivárgó testnedveimmel. Tedd a ventilátorhoz, és estére mienk lesz az örök félfamentes hullámzás. 

*

2019. június 19., Újvidéki Színház, Kushida Kazuyoshi: K. Vihar. A 350 méteren rám szakad a mennybolt. Áttűnések a valóság és a színjáték között. Idegen, szerb feliratú, japán partra vetődöm: Shakespeare-ből nem marad más, csak a nonverbális kommunikáció: ismeretlen kórusharmóniák, torokéneklés, feltűrt nadrágszár és kalibáni hajborzolás, atlétika, akrobatika, az asztallap hegycsúcsának meghódítása, a barlang felfedezése a lábak között. A felirat két és fél órás égzengésében csak a rižu, a pasulj és a šargarepa villámai hoznak világosságot. Ariel átsétál a színen, mosolyogva elkéri Trinculótól az ásványvizes palackot, és belekortyol. Miranda az első széksorok dzsungelében lihegve elszalad Gonzalo elől. A nyelvtelenség hullámverése még partravetve is dobál. A légkondicionált amfiteátrumban vacogva száradok. A teremből kifelé látom, kis dézsákban gyűjtik az épület eresztékei között szivárgó vizet, léket kaptunk, nesze neked tartományi támogatás.

*

Szétfeszített kép vagy végleges tisztaság, az illatokkal játszanak a szagok, nagypapák a pavilon teraszáról pikoló sörrel legeltetik a gumilabdás unokákat, a fényesre polírozott cselló íve alatt azt susogják a fák, ne kérdezz semmit, csak jöjj velem, siess, az időnk nagyon kevés, nem fogunk lenni, ez van, ezt kell szeretni, dúdolják, kész az egész, mindennek vége, talán csak üres fenyegetés, de a házakon mindenki behúzta sötét függönyeit. Álmodtam egy világot, de felébredtem, és most már az ébredés feketemosójában ázom, nem maradt semmi, csak cigaretták lánca és az emlékek emléke ebben a tájcsapdában. Ezen kell keresztül menni. Nem tudom, mit mondhatnék, a nyelv hajótörése, a roncshoz le nem merülhetek. Végül K annyit mond: a parkok szempontjából irigylem a városod, B. 

*

Egy park kéne nékem, ami hideg, mint a hó, ami semmire se jó, ami engem meg nem ért, csak tudnám, hogy miért, ami hazug és gonosz, ami rám csak rosszat hoz, ami koszos és büdös, ami engem elüldöz, ami öreg és kivert, ami engem nem szeret. Mondd el, mondd el, hol van, ó? Egy park, egy park, egy olyan, ami nincs. Egy park kéne nékem, aminek pólyája van. Külön története van ennek a dalnak, és én most elmondom ezt a dalt, mintegy szavakba öntöm, mit egyébként csak rézcsövekkel lehet kiharsonázni: a madarak csicseregtek, a bokrok susogtak, felhők szálltak az égen. (Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled.) Egy park kéne nékem, ami moha, mint a zöld, ami egyszerűen rímel, mint a föld, ami lángol, hogyha ősz, amin keresztül, ha kerülő is, keresztülmész, ami részeg tinédzsereket csobog és nevet, amiben költők didergik a nyolcvanas havat, ami fél korsó hiány, ami elidőz a kivárás jogán, ami azt súgja a füveknek, simuljanak jobban a lányok bokájához, amiben azt búgom a füleknek, simuljanak jobban a lángok tokájához. Egy park, egy park, egy olyan, ami nincs. Egy park kéne nékem, ami egy magas ház, egy függőleges falu helyén nincs, egy olyan, amit megígértek. 

Ígéret. Szép szó.

*

2019. július 8., 22:58

– Délben ősz hajszálat téptem a kontyomból. (Refrén.) 

– Szeretnék úgy válaszolni, hogy ne legyen belőle sértődés. 

– Akkor inkább hagyjuk talán, mert az nem a te műfajod.

*

K búslakodik. Kinek gyűjti ő tudását, kinek könyvtárát, szomorú vagyonát, mit a családtól egykeként egyszer majd összeharácsol, kinek, B?, kinek mégis, bazmeg?, hát családom lesz-e, lehet-e ilyen körülmények között, hogy a jegesmedvék, érted, meg az öngyújtóevő albatroszok, amikor reggel mész a hatos mellett és vidáman mellbe vág a friss kipufogógáz, pillangó reggel, sziréna rebben, K szerint felelőtlenség, nekem meg ócska verkli a fejemben, szerelmünk kis kompakt álom, műanyag harmatcsepp művirágon, megértem, végül is, néha furcsa hangulatban az utcát járom egymagamban, szerelmünk kis kompakt álom, műanyag harmatcsepp művirágon, megértem, hisz én is összegyűjtöttem az újra már nem használható nejlonzacskókat egy másik nejlonzacskóba, amit aztán kidobtam egy nagyobb műanyag szemeteszsákba, amit aztán, mikor megtelt, levittem és bedobtam a pirosan bűzlő műanyag konténerbe, ó, műanyagmentes július, egyszer azt mondtam neked, tócsákat szárítasz föl bennem, drágám, délben bögrével sétáltam le a kávézóba, ahol nem tartanak laktózmentes tejet, és egyébként is kiolvadt a hűtő, K ne sírj, majd sír az úr, ha kék-zöld labdája a sötétben végleg elgurul, töröld le hát a könnyeidet, a napfény vadul rád nevet, hunyd le a szemed szépen, és eltűnik minden, ami sohase volt a miénk.

*

Itt van az ősz, itt van, ujjé, és szép, mint minden július: potyog, csöpög, csepeg, cseppen, szemetel és szitál. Fejem fölött feketén fújtat, forog, felrobban talán. Fogai csattognak szörnyűn. Megrázzák kis hajóm. A világos pettyezetű, sötétkék bundájú állat: izomfeszület. Narancssárga ventilátoron fut, rózsaszín szárnyakon, piros futóműveken fut, neonsárga biztosítékokon, lila motorcsónakon, türkiztiszta dinamón, ibolyakék anyákon fut. Komplex ballada. Vörös kalapácsok kongatják. Fölötte zöld az ég mutogató babákkal, fölötte globális bálnaagyak árapály-erejű felvillanása, fölötte bíbor paripapaták és nikkel lovagsarkantyúk zuhognak, fölötte napi két doboz parázsló szegelés, fölötte túlvezérelt halmozások. A július sugármeghajtású koporsó kék leopárddal színes rongy képében (karácsonyi ajándék családomnak Altorjai Sándor ihletése alapján). De ha az utánégetőt bekapcsolja, túl forró lesz a nyár.

*

Nem sok minden történik az emberrel. Reggel felkel, felrakja a kávét főni, közben vécére megy, utána elmosogat, ha kell, ha kedve van, közben issza a kávét, zuhanyozik, öltözik, elindul dolgozni. Zenét hallgat (slágert akartál, de ne haragudj, mi nem írunk slágereket, próbálom, próbálom, de mindig elszégyellem magam), dohányzik, kikerüli a porrá száradt kutyaszart, a szétázott, szétkent kutyaszart, a kutyaszarként kenődő széttaposott túlérett fügét, a pocsolyákat és a pocsolyavízben ázó leveleket, a málló platánkérget. Befordul az udvarba, a kukától távol takarékosan végigszívja a cigarettát, odasétál a kukához, ami mellé két hete odaszart valaki, kidobja a csikket, előveszi hatalmas kulcscsomóját és behatol vele az épületbe. Az irodában ablakot nyit, ventilátort kapcsol, rendezkedik, pakolódik, készülődik, elkészül, dolgozni kezd. Dolgozik. A ventilátor susog. Elmegy ebédelni. Visszajön, és dolgozik. Délután vagy kora este hazaindul. Bezárkózik, beriaszt és kijut a házból, ki az udvarból. Hazafelé zenét hallgat (slágert akartál, hát így írunk mi slágert, slágert akartál, de az nem a mi műfajunk), dohányzik, kerülgeti a kerülgetendőt. Hazaér, felmegy a harmadikra. Vetkőzik, pakolódik, zuhanyozik, táplálkozik, pakolódik. Latolgatja, van-e kedve. Ereje, energiája, ötlete vagy úgynevezett ihlete. Van: leül dolgozni, dolgozik. Nincs: lefekszik, filmet néz. Köztes eset: olvas. (Kivételesen nem a vécén.) Elalszik. Nem sok minden történik az emberrel. (Refrén. Tánc. Csöndes tűz az álom. Suhogás.)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mohácsi Balázs --

Mohácsi Balázs (1990) költő, kritikus, a Jelenkor és a Versum szerkesztője, Pécsett él. Kötete: Hungária út, hazafelé (Jelenkor, 2018).


További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #8 huszonegyedik #8
Túl ismerős, túl távoli: David Attenborough Climate Change – The Facts
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod

Más művészeti ágakról

Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés