Tót Endre Layout festmények 1988-1991 című kiállítása az acb Galériában a művész eddig ritkán látott képeiből nyújt reprezentatív válogatást. A Magyarországon eddig csak fragmentáltan bemutatott művek újdonságát témájuk és felületük teszi nagyon is aktuálissá. A kiállítás esetében nem a kurátori koncepció és a megvalósult tárlat közötti kapcsolat kerül előtérbe, nem az elrendezés mikéntje; Tót Endre munkái sokkal tágabb értelmezési síkon léteznek. Láthatók bennük az 1980-as évek kísérletező trendjei és – mintegy jóslatként - a napjainkra jellemző vizuális túltelítettség kritikája is.

Tót munkáin a posztkonceptuális jeleket is érdemes érteni: nem tartanak igényt nézői, kritikusi reakciókra, mindössze ott vannak a falon, a környezetünkben, a látóterünkben, hasonlóan a nyomtatott és online sajtóhoz, amelyek sémái és formai sajátosságai mára teljesen beivódtak a köztudatba.

Festményein színek, minták, formák és textúrák dominálnak, szinkronban egy kísérletező és nagyon harsány festészeti nyelvvel. Az egyes színblokkok újságok, magazinok hasábjaihoz, online felületeken létező profiljainkhoz és híroldalak sávjaihoz hasonlítanak. A tárlat kapcsán született szövegek említik a (post)concept arttal, NeoGeoval, monokróm és colorfield festészettel vállalt rokonságot, de a mai nézőnek sokkal többet mondhatnak: kritikával illeti a társadalom mai állapotát, a túláradó ingerekben fürdő túlmediatizált társadalmat.

Elgondolkodtató, hogy a képekről való asszociáció során színes újságok hasábjai, online felületek hátterei és saját virtuális személyiségünk díszlete jut eszünkbe elsőként. Ezek egy végtelen körforgás részeként próbálnak minél színesebbek és érdekesebbek lenni, kielégítve az egyre izgalmasabb vizuális ingerek iránti igényt. Mindenhol képeket és színeket akarunk látni, sokszor olyannyira, hogy nem vesszük észre a színes formák mögött húzódó tartalmat. A szóban forgó tartalom pedig nem más, mint az önmagunkra való reflektálás és a felismerés, hogy a digitális kor véglegesen felülkerekedett rajtunk.

Mai szemmel ezekhez a gondolatokhoz akarnak közelebb hozni bennünket a képek, nem tudjuk őket előzetes ismereteink – vagyis asszociációk nélkül – nézni. Épp attól működnek, hogy nem szellemi síkon ragadják magukhoz a nézőt, hanem egy primerebb, elemibb, mondhatni érzéki formában hatnak. 

Tót Endre munkái közül ezek előzményeinek tekinthető a My unpainted canvases művészkönyv és az átfestett Népszabadság-címlap is. Tematikájukból kirajzolódik a művész intenzív érdeklődése a média egyre gyorsabban változó felületei iránt. A sajtótermékek tematizálása és esztétikai mivoltuk vizsgálata segíthet önreflexiót gyakorolni egy olyan korban, mikor már nem tudjuk leválasztani magunkat a virtuális valóságokról és személyiségekről. Ez társadalomkritika és jól eltalált kérdésfelvetés is egyben, 30 évvel korábban talán Tót Endre sem gondolta volna, mennyire rátapint majd a 2010-es évek legfontosabb tendenciájára. Talán nem is akart kritizálni, sem kérdéseket feltenni, mindössze ráérzett egy olyan jelenségre, amely később a világ digitalizálásában teljesedett ki.

Nekünk, mai szemlélőknek érdemes elmerülni ebben a színes és gazdag, szöveg nélküli színblokkokkal létező világban, hogy aztán kicsit jobban lássuk, mivé is lett a világ körülöttünk és bennünk.