Ki ne emlékezne, ha máshonnan nem, hát a filmekből jól ismert 70-es, boogies, diszkógömbös, hónaljkutyás korszakra? Ki ne látott volna futólag egy görög-római történelmi pornót, akár az olcsóbb fajtából? Ahol gyümölccsel tömik magukat, majd egymást, aztán már mindenki töm mindenkit mindennel. E két korszak/hangulat szellemében született meg a Hercules And Love Affair új albuma, azonos címmel. A project Andy Butler new yorki dj nevéhez fűződik, aki az énekesi posztra Antony Hegarty-t (Antony & The Johnsons) kérte fel. Néhány dalban az Antony által megismert énekesnő, Nomi, valamint a néhai djane Kim Ann Foxman is vokálozik az albumon. Közös erővel összehoztak egy könnyed, szerethető, langyos (meleg?), de mindenképpen mulattató diszkólemezt. A maga műfajában – ami manapság elég haldokló téma – mindenképpen kiemelkedő. Első kislemezük Blind címmel 2008. március 3-án került a boltokba, amit egy héttel később, március 10-én az album is követett.

A kezdésként felcsendülő Time Will könnyed, jazzes ízzel indít. Elképzelném Antonyt, hogy egy füstös sikátorban csettinget az ujjaival a dal ritmusára, de nem tudom eldönteni mit viselne: marcell-hullámot és sötét rúzst, vagy kamáslis cipőt és szivart. Remegő hangjával kokettál: „ne hazudj nekem”. Finom, távolról csengő gitárszólamok lépnek be, néhol hömpölyögve, néhol egészen kézzelfoghatóan. Letisztult, valahol mégis borongós indítása egy főleg elektronikus elemekre építő diszkós lemeznek. Már az első dal megidézi a Blind videoklipjéből megismert sötétben és füstben kóborló, szoborszerű hímnős arcokkal övezett, luxus melegbár hangulatú hangzásvilágot.

A következő Hercules’ Theme ritmikailag beindítja a lemezt, visszafogott fúvósai ráerősítenek a forrósodó hangulatra. Azt hiszem, a pajkos a jó szó, mert perverz ugyan, de erősen komikus is valahol, mintha titokban szándékos paródia lenne. Szinte látom magam előtt az ismétlődő-fokozódó trombitaszólamra torzult arccal vonagló 70-es évekbeli pornószínésznőcskéket,és az örömokozó bundesliga-frizurás szőrös hódítókat. Az album himnuszává avatja a stílus, ami itt körvonalazódik először nyomatékosan. Amerikai luxusbárok lötyögős, szexuálisan szabadelvű közönségének talpalávalója ez, egy csipetnyi drogos kábulattal fűszerezve. Akad hely egy árnyalatni filozófiának is, éppen csak annyinak, amennyi a görög orgiák közepette elhangozhatott, majd hangos nevetéssel kísérve újabb szexbe torkollott.

 

„Hozzám tartozol ma éjjel…” – nyomul a refrén. A You belong című dal egyértelműen a 90-es évek diszkó, eurodance és pop hangzásainak egyvelege. Mintha összegyúrták volna a Technotronic-ot az M-People-el, adtak volna hozzá egy kis Felix-féle jellegzetesen szimpla clubhangzást, arconütve egy adag funky merciorr-zötyögtetős ízzel.

Az Athene-el újra visszatér a 70-es évek boldog pornóéveinek hangulata. A szöszi a bárnál ücsörög egy koktél mellett, és a napi csoportos jelenetektől kifáradva, rekedten dünnyögi a dalszöveget. Mögötte, a villogó színes kockákon jól fésült fiatalok teszik egyik lábukat a másik mellé könnyed rugózással. Ezt vizualizálnám, ha nem 2008-at írnánk, így ismét a szőlőfürt-zabáló görög leszbiák és ókori homokosok jutnak eszembe, akik a gyümölcs helyett néha egymásba kóstolnak; a dalszöveg megteszi a hatását…
 

…és már jön is az első kislemeznóta, a Blind. A hozzá készült videóval együtt tökéletes. Az összhangja Herculesék igazi védjegye. Zeneileg és képileg is megtalálja az egyensúlyt az erotikus hangulat és az irodalmisággal fűszerezett, finom tánczene között. A video lassított mozgása bennünket is groove-os, szállós mozdulatokra késztet. Antony fennkölt, modorosan rezonáló hangját jópofa trombitaszólam követi, ami orgiára csalogató harsonaként hangzik. Ekkor már diszkópatkányosan rázom a fejem. Igazi riszálós nóta, valahogy mégis elegánsnak hat. A klip castingja remek. Az ébredező lány törékeny, ihletet korbácsoló: rémült kisfiús tekintetével és egy néhai NDK úszónő zömökségével együtt is bájos tud maradni. A királynő – ha lehet így nevezni – hatalmas tollakkal ékesített fejdísszel egyszer Scarlett Johansson arcát tükrözi, aztán ráeszmélek, hogy talán nem is nő. Végül az ártatlan, magányos lány is elcsábul és behódol a hóbortnak, a királynő színe elé járulva megfürdik a kéjben, szó szerint. Személyes kedvenceim a füstölgő táncosok és minden lassított mozdulat, ami a füstbe veszett. Esztétikai magaslabda, a szexualitás alsóbb bugyrait idézi.

A következő két szám alatt megpihenhet a nyakunk a sok billegetés után. Az Easy olyannyira könnyűre sikeredett, hogy zörejes, ambientes hangzása kiválóan aláfest egy gyors délutáni relaxációt a monitor előtt. Érdekesek a zajok, különleges az ütem, a dal azonban erősen közepes. Az Iris már mozgékonyabb, de még mindig pihentető, nyugis, repülős hangszínekkel, fantasyvilágot idéző szintiütősökkel, kedves dallamvilággal. Sokkal színesebb és befogadhatóbb, mint az előbb említett hangulatnóta.

Az album végére ismét menetelhetünk, rugózhatunk, bólogathatunk, vagy még jobb, ha letekerjük a Mély torok című sikerfilm hangját (na nem mintha az eredeti zenéivel nem lenne vicces) és alányomjuk a True False/Fake Real című dalt. Mindegyik remek szórakozást ígér. Külön kiemelném a Raise me up-ot, ami a Blinddal holtversenyben az album egyik legfülbemászóbb, legjellegzetesebb száma. Antony ismét trillázhat, rezegtethet kedvére. Színpadon az egyik legütősebb nóta lenne belőle, egyszerű basszustémája élőben alaposan bemozdítaná a közönséget.

A Hercules And Love Affair zenéje egy új fejezetet jelent az igényes tánczenében. A klasszikus elemekből építkező, mégis modern hangzású produkció a május 17-ei, new yorki show után Európát járja majd, Angliától egészen Svédországig. Reméljük, idén még hazánk is vendégül láthatja őket.