bezár
 

irodalom

2020. 09. 20.
Kabaiak a horizonton
A Kabai fivérek kötetbemutatója a Kis Présházban
Tartalom értékelése (8 vélemény alapján):
Szeptember 17-én este az Ünnepi Könyvhétre megjelenő, első közös kötetüket bemutató Kabai fivérek voltak a Kis Présház irodalmi kávéház vendégei. Illetve a testvér trió két idősebb tagja Kabai Zoltán és Kabai Lóránt, de a felolvasásokkal színesített beszélgetés egy bizonyos pontján, videóüzenet formájában az első önálló kötetét idén közreadó legifjabb testvér, Csaba is megjelent az asztaluknál.

„Mintha egy asztal mellett ülne a három fiú, és a dohányfüstön, pálinkagőzön át már alig lehetne őket megkülönböztetni egymástól, csak a hangjuk tör át tisztán a kocsmaködön.” – írta a most bemutatásra került, Horizont című verseskötetben keveredő szerzői hangok viszonyrendszeréről Deczki Sarolta irodalomtörténész. Ugyan a kötet bemutatóján a pálinka helyett most inkább a kiadványhoz kísérleti jelleggel készült egyedi koktél fogyott a Kis Présházban és cigaretták is csak kint az utcán füstölögtek, a fivérek egymást váltó láncfelolvasásai alatt a jelenlévő közönség is megtapasztalhatta azt a hangulatot, amely a kötet írói hangjai között megjelenő különbözőségek és hasonlóságok összefolyó, „családi” viszonyait is jellemzi.

prae.hu

Mint azt a középső testvér, Kabai Lóránt (a sokáig a teljes honi irodalmi életet fenekestől felforgató és találgatásra késztető Spiegelmann Laura karakterének megalkotója) is elmondta, a kötetben nincsnek különálló szerzői blokkok és az adott darabot jegyző testvér neve sincs feltüntetve versek fölött. Az „elkövető” kilétére csak a tartalomjegyzékben található finom jelzet a megfelelő Kabai testvér monogramjának formájában, így válva teljessé a fent említett, kellemesen bizonytalan, „kocsmaködös” hangulat.

A két fivér egymás kölcsönös moderációjával lefolytatott beszélgetése során a család szűkebb pátriájának számító és a kötet verseiben is felbukkanó Onga település is előkerült. „Onga az a hely ahol vetkőznek” – hangzott el a meglepő kijelentés, majd a fivérek felvilágosították a közönséget Onga egyedülálló nudista kocsmasport-tradícióiról.

Ahogy azt a már több önálló kötetet is maga mögött tudó legidősebb testvér, Kabai Zoltán is elmondta, a közös munka egyáltalán nem volt újkeletű jelenség a testvérek között, hiszen már az ÜljLeBélaSzedekLevest Munkacsoport elnevezésű performansztársulatukkal való fellépéseik alkalmával is gyakran dolgoztak, vagy olvastak fel együtt. Egy ilyen közös felolvasás emléke szolgált mintául a kötet már említett „szerzőtlenítéséhez” is: a három fivér egy alkalommal a nézőtér elé kifüggesztett lepedő mögött helyet foglalva, felváltva olvasott fel, így a közönség könnyen összezavarodhatott, éppen kit is hallanak.

A közös válogatáskötet közreadásának ötlete a rendszeres közös munka ellenére csak valamikor tavaly született meg, amikor egy barát hívta fel a figyelmüket az egy családi kötet kiadásában rejlő különleges lehetőségre. Ennek az inspiráló beszélgetésnek és a közösen kidolgozott, kölcsönös vétó mentén működő szerkesztési elveknek az eredménye a most megjelenő, Horizont címet viselő kötet, amely inkább hasonlít egy verses családregényre, amelyben az egyéni történetek és érzelmek a familiárissal keverednek össze és homályosan egy tragikus fordulatokkal tűzdelt családi sors elevenedik meg a szemeink előtt.

A könyv megvásárolható a Prae Kiadó webshopjában

Fotó: Bach Máté

2020. szeptember 17. Kis Présház irodalmi kávéház és szórakozóhely
Kabai Csaba – Kabai Lóránt – Kabai Zoltán: Horizont. Versek. Prae Kiadó, 2020. 2790 Ft.

nyomtat

Szerzők

-- Koltai Bojtor --


További írások a rovatból

irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap
irodalom

Műfajok, művészeti ágak, médiumok keveredése Milosevits Péter életművében
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
gyerek

Rókus és Rézi művészeti pályázat és játszóház


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés