bezár
 

színház

2020. 10. 31.
Félhetes dokumentumszínház-maraton
A Rimini Protokoll Nachlass – Pièces sans personnes (Hagyaték – Személytelen történetek) című előadásáról
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Milyen lesz a halál? Mi marad utánunk, ha már nem leszünk? Mit hagyunk hátra a szeretteinknek? Hogyan lehet megőrizni emlékeket? Hogyan lehet színpadon megjeleníteni az emlékeket? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik a Rimini Protokoll Nachlass – Pièces sans personnes (Hagyaték – Személytelen történetek) című előadása.

A 2000 óta működő Rimini Protokoll a színház egy különleges, és hazánkban kevésbé ismert és művelt formájának, a dokumentumszínháznak nemzetközileg elismert német képviselője.  Az alkotócsoport mindössze három tagból áll: Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel. Előadásaikat együtt, párban vagy egyedül alkotják meg. Ők a színház határait nemcsak feszegetik, de határozottan át is lépik. Munkájuk nem a színház hagyományos eszközein alapszik. A Rimini Protokoll a Hagyatékban kifejezetten bátran játszik térrel, idővel és a különböző médiumokkal, technikákkal. Itt nincs színpad, nincs társulat színészekkel, nincsenek rendezők, dramaturgok, súgók. Itt nézők vannak. Ők a főszereplők.

Szkéné színház

A Rimini Protokoll idén ősszel immáron negyedik alkalommal – újra ellátogatott Magyarországra, és magával hozta a Hagyatékot. Előadásnak vagy (színházi) darabnak nem szívesen nevezném, sokkal inkább egy alkotásnak, amelyet Stefan Kaegi hozott létre több éves, alapos kutató munka után. Svájci születésűként nem véletlenül kezdett el a halál témájával foglalkozni, hiszen ott az orvostudomány gyors fejlődésének köszönhetően az elmúlt években nagyot ugrott az átlagéletkor mutatója. Mindemellett Svájc azon kevés európai országok közé tartozik, ahol az emberek szabadon dönthetnek halálukról, él az eutanázia lehetősége. Kaegi kutatása során rengeteg, a halálhoz közel álló svájci lakost látogatott meg, és hallgatta meg elbeszélésüket. Végül nyolc történetet választott ki, és létrehozta a Hagyatékot, ami 2016 óta egész Európát bejárta.

A Hagyaték látványtervezője, Dominic Huber oldalról és felülről is zárt dobozt álmodott meg, ami első látásra egy minihotel hangulatát kelti. A folyosó plafonján egy világtérképet helyezett el, amin egy szimulátor fehér, fel-felvillanó pöttyökkel jelzi azt a pontot, ahol valaki éppen meghal a Földön. A folyosó két oldalán négy-négy szobát rendeztek be a nyolc történet számára. A nézők tetszőleges sorrendben látogathatnak meg egy-egy fülkét, az önzáródó ajtók szabályozásával. Minden helyiség bejárata fölött visszaszámláló áll. Ha odabent lejár az idő, kinyílik az ajtó, és fél percig nyitva marad, amíg a 6-8 néző megcserélődik. A helyszín egészén uralkodó félhomály, a szűk szobák, a vékony falak miatt átszűrődő elmosódott hangok, a visszaszámlálók, és a plafon szimulátorának látványa erősen megteremtik a kriptaszerű hangulatot. Mi pedig sorra járjuk a szobákat, amelyek mindegyike különböző eszközökkel egy számunkra ismeretlen személy emlékét őrzik.

visszaszámlálók

Vajon az örökölt betegséggel küzdő Alexander Berherioux, aki egy tévén keresztül búcsúzik a lányától, még ma is él? És a zürichi, mohamedán vallású Celal Tayip, akit majd Isztambulba fognak repülővel elszállítani, hogy szülőföldjében térhessen örök pihenésre? Nem tudhatjuk, hogy ebben a percben, mikorra eljutott hozzánk a történetük, már csak az emlékük él-e.

Talán a legmegindítóbb mind közül Nadine Gros sorsa, aki bár titkárnőként élte le életét, 12 éves korától énekesnőnek készült. Szenvedéssel teli élete végén, az eutanázia előtt, a Hagyaték színpadán énekesnőként léphet fel valódi nézők előtt. Nadine régi álma rendhagyó módon, de valóra vált. A fülkék minden mesélőnek más lehetőséget adtak: a bankár Günther Woldfarth és felesége számára, hogy meggyónják a nemzeti szocializmus idején vállalt szerepüket; a 91 éves Jeanne Belling 14 éves kora óta készít fotókat, most mindenkinek megmutathatja emlékeinek egy-egy pillanatát; Richard Frackowiak, az öregedéssel foglalkozó nyugdíjazott orvos szembenézhetett saját félelmével: nem akar úgy élni, hogy nincsenek többé érzelmei és emlékei, az már maga a halál folyamata; Gabriele von Brochowski, aki afrikai munkásságát egy alapítvány elindításával akarja halála után is folytatni, most lehetőséget kapott, hogy ennek a szervezetnek a működését több ezer emberhez eljuttassa. A kiválasztott nyolcak közül Michael Schwery lógott ki leginkább a sorból. Ő nem gyógyíthatatlan beteg, nem egy mindent átélt, békésen megöregedő ember, nem a bűneit gyónja meg, nem úgy tekint a halálra, mint a fájdalmai végére. Michael a legfiatalabb a kiválasztott nyolcak közül, munkája során minden alkalommal kockára teszi életét, kislánya apjának életét.

bázisugrás

Hogyan lehet nyolc ismeretlen, távoli személyt úgy megidézni, hogy mégis közelinek érezzük, és minél jelenvalóbbá tegyük őket? A Hagyaték ennek az eléréséhez több eszközt használ. Van, aki egy hang és felirat a tabletről, egy tárgy, egy kép marad számunkra. De akad olyan, akit egy egész alakos videóban ismerhetünk meg a tévéből. A történetmesélők közvetlenek velünk. Bár nincsenek a szobákban, de a hangjukkal, ahogyan megszólítanak minket, többször elfeledkezünk, hogy ők, mint csak dokumentációk vannak jelen. Minden helyiségben először udvariasan üdvözölnek minket, majd felhívják a figyelmet a hely specifikumaira: Celal Tayip a cipőnk lehúzására kér, és a szőnyeg közepén elhelyezett édesség fogyasztására buzdít minket; a bankár irodájában pohár vízzel kínál; Jeanne arra kéri az asztalnál ülőket, hogy vegyék kezükbe emlékeit. És mi úgy engedelmeskedünk minden utasításuknak, mintha valóban megsérthetnénk őket, ha az ellenkezőjét tesszük. Az emléküknek tisztelgünk ezzel.

Megdöbbentő volt hallgatni azt a nyugodtságot, ahogy a halálról beszélnek és gondolkodnak. A saját halálukról. Egyikük sem félt, hogy életük lassan vagy bármikor véget érhet. Egyetlen dolog töltötte el aggodalommal legtöbbjüket: a szeretteik, akiket itt hagynak, és az, ahogyan majd emlékezni fognak rájuk. A halálról mindannyian másként vélekedünk. Az egyes fülkékben teljesen más élettörténeteket hallgathattunk meg, amelyeknek ránk gyakorolt hatása eltérő. De nem hinném, hogy ne találna minden néző legalább egyet, ami a Hagyatékot jelenti számára.  

Rimini Protokoll Nachlass – Pièces sans personnes (Hagyaték – Személytelen történetek) című előadása; Koncepció: Stefan Kaegi, Dominic Huber (Rimini Protokoll); Szöveg: Stefan Kaegi; Látvány: Dominic Huber; Videó: Bruno Deville; Hang: Frédéric Morier; Dramaturgia: Katja Hagedorn; Asszisztensek az alkotás során: Magali Tosato, Déborah Helle (gyakornok); Látványtervezői asszisztensek: Clio Van Aerde, Marine Brosse (gyakornok); Technikai koncepció és díszlet: Théâtre de Vidy, Lausanne; Produkció: Théâtre de Vidy, Lausanne; Koprodukciós partnerek: Rimini Apparat, Schauspielhaus Zürich, Bonlieu Scène nationale Annecy et la Bâtie-Festival de Genève az INTERREG France-Suisse 2014-2020 program keretében, Maillon, Théâtre de Strasbourg-scène européenne Stadsschouwburg Amsterdam, Staatsschauspiel Dresden, Caroline Performing Arts; Bemutató: Théâtre de Vidy, Lausanne, 2016.09.14-24.; Magyarországi bemutató: Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2020.10.15-18. 

Fotók: Samuel Rubio 

nyomtat

Szerzők

-- Hidi Boglárka --

Hidi Boglárka 1999-ben született Szikszón. Jelenleg az ELTE BTK színháztudomány mesterszakos hallgatója.


További írások a rovatból

színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban
Lully–Molière: A kénytelen házasság
színház

Beszélgetés Cseh Dáviddal a japán színházról
színház

Mentális egészségről Bodor Panna és az Ébredések Alapítvány jóvoltából

Más művészeti ágakról

Szlovák est a Tiszatáj szerkesztőségében
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
Azok ott hangyák, de nem eladók
Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés