PRAE.HU: Mesélj egy kicsit magadról, hogyan indult el a művészi pályád?

Történelem szakos gimnáziumba jártam, mert eleinte régész szerettem volna lenni. 17 évesen kezdtem rájönni, hogy nem tudok eleget tanulni a régészethez, és mivel az osztályom egyik fele rajzos volt, így átmentem arra a „tagozatra”. Meglepően jól mentek a feladatok, majd elmentem a Corvin rajziskolába, ahova két éven keresztül heti egy-két alkalommal jártam előkészítőre, rajzórákra. Később felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre, és csodával határos módon elsőre felvettek. Idestova nyolc éve már annak, hogy diplomáztam, azóta is főállású festőnek vallom magam.

Jelenleg Bázelben élek, ahol párommal egy évvel ezelőtt saját vállalkozást alapítottunk. Ez lényegében olyan, élményfestést adó szolgáltatás, amely Budapesten is nagyon virágzik. Bázelben ugyanakkor konkurencia nélkül miénk a terep, mivel más nem csinálja ezt. Szerencsére most már van annyi „kuncsaftunk” is, hogy el tudtam indítani kezdők számára egy alapszíntű festészeti kurzust, amelyre általában olyan érdeklődők jelentkeznek, akiknek semmi közük a művészetekhez. Végső soron ez a tevékenység nem a tanítás magas polcán helyezkedik el, hanem sokkal inkább üzleti vállalkozás, ám itt felhasználom azt a tudásomat, hogy festő vagyok.

PRAE.HU: Idén nagysikerű tárlatod volt a Viltin Galériában Harminc nap alatt a szív körül címmel. Legutóbb pedig a Ferencvárosi Helytörténeti Múzeumban a Magyar Festészet Napja alkalmából egyike voltál a három díjazottnak, miközben jó ideje már Svájcban élsz és dolgozol. Miért pont ott, és hogyan tudsz onnan jelen lenni a magyar művészeti életben?

A párom még a 20-as éveiben nagyon sokat utazott Európa-szerte, és Bázel jelentette számára a legbiztonságosabb pontot. Vannak kapcsolatai, ismerősei, barátai, és ezek a kontaktok sokat segítettek abban, hogy elhelyezkedjünk, hogy legyen hol laknunk. Egyszerűen követtem őt, mivel festeni a világon bárhol tudok. Jó ötletnek tűnt, és ez azóta be is igazolódott. Az eredeti terv egy év volt, de abban nem volt benne a vállalkozás. Így, hogy az most beindult, a mi terveink is változtak, két-három évig még biztosan itt maradunk Bázelben, de aztán hazamegyünk.

A magyar művészeti életben való jelenlét számomra a fizikai jelenlétet jelenti, vagyis hogy az ember megnyitókra jár, ismerkedik, illetve fenntartja a művészeti szcéna általa már ismert szereplőivel a kapcsolatot. A Viltin Galériával működöm együtt, az ő művészük vagyok. Nagyon sokat segítenek nekem, például ha egy kiállításról van szó, ők viszik el A pontból B pontba a dolgokat, intézik a beadást, a munkák elszállítását stb. Nagyon jó, baráti viszony van köztünk, és ők azok, akik ezeket a jelenlétet igénylő dolgokat helyettem intézik.

Ahogy a kérdésedben is említed, még októberben a Magyar Festészet Napja Alkalmából díjaztak, aminek örültem. Pályáznom nem kellett rá, ismerték a munkáimat, egyszerűen csak felhívtak, hogy elfogadom-e a díjat.

Kaliczka Patrícia: 30 nap alatt a szív körül (enteriőrfotó a kiállításról, 2020. január 29. - 2020. március 8., Viltin Galéria, Budapest) Fotó a művész és a Viltin Galéria engedélyével

PRAE.HU: Befolyásol az alkotómunkában, hogy bezártak a kiállítóterek, és a művek az online térben jelenhetnek meg?

Nem befolyásol, mivel amúgy is egy olyan megváltozott helyzetben vagyok, amiben sosem voltam életem során: új vállalkozást indítottam, és külföldön élek. Azon kívül, hogy sokat dolgozom, és így a műteremben vagyok, nem igazán jut időm másra, azaz kiállítást szervezni, pályázni. Itt Bázelben egyébként más a helyzet, mint Magyarországon, nincsenek korlátozások, nincsen kijárási tilalom, csak maszkot kell hordani.

PRAE.HU: Organikusan felépített képeiden gyakran egyszerre sok minden van jelen: az emberi test, növények, hétköznapi tárgyak kollázsszerű rétegekben. Mesélnél a munkamódszeredről, hogyan jutsz el a végső kompozícióhoz?

Elég hosszú folyamat, amíg bepiszkolom a fehér vásznat, majd a végén kijelenthetem, hogy készen vagyok a művel.

Számomra a festés analógia arra, ahogyan az ember, vagyis én gondolkozom. A képeim terei nagyon komplexek, és sok síkból állnak, de hogy könnyebben érthető legyen, hadd hozzak fel egy példát: öt-hat évvel ezelőtt volt egy nagyon jó, és nagy igazságnak érződő „bevillanásom”. Néztem kifelé a szobám ablakából, és egyszer csak bevillant, hogyan érzékelné az ember a negyedik dimenziót. Egyszerre láttam magam előtt egymáson átszüremkedve az újpalotai parkban az óceánt, mamutokat, sivatagot és a babakocsit tologató szomszédjaimat. Éreztem azt a végtelen potenciált, amit ez az üres tér magában hordoz: az összesűrített időt. Képeimen a pillanat kitágítását festem meg a tér egy szeletén. Nem tudok egy narratívát megjeleníteni, ezért a cím egy olyan eszköz a kezemben, egyfajta nagyító, amivel orientálom a nézőt. Úgy gondolom, hogy nagyon sok rétege van a valóságnak térben és időben is, és az, amit jelenleg fizikailag is megtapasztalunk, és a hagyományos értelemben vett valóságnak érzékelünk, az tényleg létezik, de nem nagyon stabil formában.

Tulajdonképpen az az áramlás, azok a fragmentumok, darabkák, amik a képeimet is kollázsszerűen felépítik, azok ennek a hit és tudás között lévő mély meggyőződésemnek köszönhetők. Szerintem a képeimet nem a festésmód teszi ilyenné – mivel az nyitott és változó, sokat tanultam, hogy bármit bárhogyan meg tudjak festeni –, hanem a képszerkesztés módja, a kollázs technikájának alkalmazása.  

Kaliczka Patrícia: Szív és pénz fúziója. Részlet, 2019–2020, olaj, vászon, 100 × 80 cm. Fotó a művész és a Viltin Galéria engedélyével

PRAE.HU: Az elmélyült munkához idő is kell. A járvány alatt sokan érzik úgy, hogy a korlátozások miatt lelassult az élet, időt nyertek. Te hogy vagy ezzel?

Szerintem nem lassult le az élet, már csak a vállalkozásom miatt sem, ami nemcsak nekem jelent nagyon sok munkát, hanem a családomnak is.

PRAE.HU: Szerinted milyen hatással lesznek mostani tapasztalataink a művészeti életre, a művekre? 

Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy több online térben megrendezett kiállítás lesz. Ezt az időszakot most túl kell élni, és elfogadni, hogy nem véletlenül akarja az univerzum, hogy lelassuljunk, mert globálisan kissé felpörögtünk.

Kaliczka Patrícia honlapja