Maradjon még egy kicsit, szólalt meg egy perc múlva. Csak azt éreztem, hogy köröket és vonalakat húzogat a hátamra, szépen sorban, egyre többet, jó szorosan egymás mellé. Szereti a zenét? Hogyne szeretném, feleltem most már türelmetlenül, forgolódni kezdtem. Hegedűtok és fényképezőgép volt nála, szemüvegéről erősen tükröződött a nap. Gyakran jár ide? Persze, naponta, de most már mondd meg, mit művelsz! Egy rövid dalt írtam magára. Csak arra figyeljen, hogy minden nap ugyanígy üljön ugyanide, és akkor működni fog. Ha pedig tetszik, tetováltassa magára. Na jó, de akkor játsszad már el, ha kérhetem, mégis csak az én hátam, fordultam volna felé, de már csak azt láttam, ahogy vissza se nézve felszáll a kettes villamosra és bezáródik mögötte az ajtó.