bezár
 

színház

2021. 08. 01.
Mindig bennem volt a játék szeretete
Interjú Szabó K. Istvánnal marosvásárhelyi tanulmányairól, külföldön szerzett rendezői tapasztalatairól és további terveiről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó K. István romániai magyar rendező, aki számos színházban töltött be vezetői pozíciót, többek között a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház egyik alapító tagja. Életét és munkásságát áthatja a játékért való rajongás és a folyamatos keresés. Jelenleg szabadúszó, legutóbb Litvániában és a Nemzeti Színházban rendezett.  

PRAE.HU: Marosvásárhelyen tanult. Mit gondol az ottani képzésről? Mit tart fontosnak abban az intézményes színházi képzésben?

Szkéné színház

Bármit is gondolnék most az ottani képzésről, irreleváns, hiszen én már több mint húsz éve államvizsgáztam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem román rendező karán, és azóta, szégyenkezve mondom, talán kétszer látogattam meg az alma mater-t. Arról tudok referálni, milyen volt akkortájt, amikor a képzés a jól hangzó „akadémiai” formában zajlott. Ténylegesen bennlaktunk, a nap 24 órájában színházzal foglalkoztunk, délelőtt-délután tanfolyamok, este-éjszaka próbák, és volt úgy, hogy a színpadi takarásból kászálódtuk elő, álmos szemekkel, az első elméleti tanórákra. Azt gondolom, kiváltságos rendszerben tanulhattunk, a rendezői karon, mindössze három hallgatóra, huszonhárom oktató figyelt. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy zseniképzőbe jártunk, és csupa korszakalkotó művész lépett innen pályára, de egy biztos, hogy megadatott a lehetőség a szakmai alapozásra. Aki tudott, élt vele. Visszatérve jelenünkbe, azt hiszem egy művészeti oktatási rendszer hatékonysága középtávon mérhető, amikor már egy-két generáció életképessége és alkotói lenyomata nyilvánvaló. Amit fontosnak tartok az intézményes színházi képzésben, mit sem változott az évek során: tehetséges, nyitott szemléletű, művelt alkotók kibontakoztatása és ösztönzése arra, hogy a színházat minőségi és korszerű, valódi szellemi fórumként, a találkozások és revelációk színhelyévé tegyék.

PRAE.HU: Vannak olyan meghatározó élményei, amelyek fordulópontnak tekinthetők? Mi kötelezte el a színház mellett?

Tanítóképzőbe jártam Zilahon. Ennek az öt éves képzésnek nagyon nagy hasznát vettem a későbbi munkámban, mert a rendezői munkának van egy pedagógiai része is, úgy a feladatok felépítésében, mint a munkatársakkal való együttműködésben. Mindig bennem volt a játék szeretete, és állandó felfedezésekre vágytam. Rettegek az unalomtól, talán ennek is meghatározó szerepe volt annak, hogy olyan munkát keressek magamnak, ami folyamatos kihívások elé állít. A gyerekekkel való foglalkozást élveztem, azt hiszem, volt is érzékem hozzá, még akkor is, ha egy idő után az a tanügyi formarendszer, amiben oktatni és nevelni kellett, elbizonytalanított a hatékonyságát illetően, és nem igazán díjazták az „újítási” törekvéseimet sem. A pályaváltás mellett döntöttem, és örökgyerekekre cseréltem a játszótársaimat, így a játék megmaradt.

Szabó K. István

A székek, Pesti Magyar Színház, Fotó: Ilovszky Béla

PRAE.HU:Miért éppen román színházrendezői szakra ment?

Tompa Gábor osztályába szerettem volna jelentkezni. A felvételire való beiratkozás napján derült ki, hogy abban az évben mégsem indítanak magyar rendezői osztályt. Hazatérni már nem akartam, románul jól beszéltem, jelentkeztem hát a román előkészítőre. Felvettek.

PRAE.HU:Volt olyan meghatározó személy a pályája során, akire felnézett vagy mesterként tekintett?

Voltak és vannak olyan alkotók, akik ösztönzően hatottak pályám alakulására, Radu Dobre Basarab és Theodor Cristian Popescu nagyszerű tanáraim voltak, de Tompa Gábor, Silviu Purcărete, Tadeusz Kantor és Krzysztof Warlikowski is megerősítettek abban, hogy ez a pálya folyamatos önvallatás és egzorcium.

Szabó K. István

Európa, édes hazám, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Fotó: Szvatek Péter

PRAE.HU: Több országban is megfordult: az Egyesült Államokban, Szerbiában, Németországban és Litvániában. 2015 előtt pedig több vezető pozíciót is betöltött romániai magyar színházakban. Hogyan találták meg ezek a lehetőségek?

Még egyetemi hallgatóként hívtak meg, 1999-ben, a frissen alapított Tomcsa Sándor Színház társulatába, Székelyudvarhelyre. Világmegváltó hangulat, termékeny szellemi közeg fogadott, és mindjárt az első évadban dobbanthattam a Megtorlás című, jelentős visszhangot kiváltó előadásommal. Együtt nőttünk, rohamtempóban, a székelyudvarhelyi teátrummal, és 2000 őszétől, Merő Béla, a színház alapító igazgatója távozását követően, már társulatvezetőként bontogathattam szárnyaimat. Mindössze 23 éves voltam, óriási lehetőség állt előttem bizonyítani, hogy csekély számú munkatársammal, mindössze 16 főt számláló teljes társulati kerettel, képesek vagyunk a csodára, felépíteni egy kőszínházat. Hosszú lenne összefoglalni mi minden történt a következő hét évben, a színház újra alapításától a szakmai fejlődéstörténetünkig, tény az, hogy büszkén tekintek vissza erre az időszakra. Kiálltuk a próbát. Ennek köszönhetően szólítottak meg 2005-ben, Demeter András István igazgató távozásakor, a Temesvári Csíki Gergely Színház vezetésének átvételére, a helyi politikai erők viszont másként terveztek, így, rövid temesvári tartózkodásom csak arra volt alkalmas, hogy kipereljem egy gyalázatos versenyvizsga igazságát, és már mentem is Bukarestbe. Ott a független ARCA Színházat irányítottam egy ideig, majd a Karácsonkő-i (Piatra Neamt) Színház főrendezője lettem. 2011-ben felkértek a Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti irányítására, és 2015-ig ennek a társulatnak az építésére rendezkedtem be. Már pályám kezdetétől rendszeresen dolgoztam vendégrendezőként is, főleg román és német színházakban: Braila, Bukarest, Temesvár, Ploiesti, Nagyszeben, Sepsiszentgyörgy, Bonn vagy éppen Chicago, mind kiváló terepeknek bizonyultak, fejlődés, tapasztalat és kapcsolatépítés tekintetében. A 2010-es évektől egyre gyakrabban rendeztem Magyarországon, most már azt mondanám, hogy itthon vagyok, mert munkám nagy része ideköt, miközben nagy izgalommal fedezek fel újabb és újabb helyeket.

PRAE.HU: Legutóbb egy lengyel drámát, Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjét rendezte meg Litvániában. Milyen volt a litván színészekkel dolgozni?

Csodálatos! Mindenekelőtt jó volt tapasztalni a kifogástalan munkamorált, ami mindvégig kitartott az olvasópróbától a bemutatóig. Az orosz-lengyel gyökerekre visszasandító játéknyelvük rendkívül energikus és meggyőző. Kivételes munkafolyamat volt, és az előadás nézők általi lelkes fogadtatása is felszabadítóan hatott, a hosszú karantén után. Ezért az időszakért és a lehetőségért nagyon hálás vagyok.

Szabó K. István

Godot-ra várva, Nagyváradi Szigligeti Színház, Fotó: Petre Danci

PRAE.HU: Mennyire befolyásolja a munkáját az, hogy melyik országban dolgozik, és milyen emberek veszik körül?

Engem inspirál a sokszínűség, az új kulturális tér, a másféle figyelem. Olyan asszociációkra ad ez lehetőséget, amelyek tágítják a fogalmak jelentéstartalmát, új perspektívákat tárnak fel, az eddigiektől eltérő fogalmazási lehetőségeket. Azt tapasztaltam, hogy a munkatársaim is sokkal nagyobb intenzitással csatlakoznak a szándékaimhoz, hiszen számukra éppen annyira talány vagyok, mint ők számomra. Az „idegen” tér arra kényszerít, hogy újra értelmezzem viszonyomat a magammal hozott szellemi üledékkel, összemérjek és konfrontáltassak, és ez minden esetben jó eséllyel kimozdít a komfortzónámból.

PRAE.HU: Önre miként hatottak a különböző kultúrák és az, hogy ezekben az országokban dolgozhatott?

A színház egy autonóm terület, saját nyelve, saját szokáskultúrája van, amit, találkozásaink által, lehetőségünk van alakítani, árnyalni, gazdagítani. Megtanultam azt, hogy a nagyvonalúságot mindenütt viszonozzák, a szeretet nyelvén könnyebb a kommunikáció, gesztusokból többet értünk, mint vezényszóból. Ugyanakkor, azt is el kellett fogadnom, hogy az én világról alkotott képem nem mindenütt illeszkedik egyértelműen abba a keretbe, ami elém kerül. Másképpen sül el egy-egy poén, vannak dolgok, amiről keleten hangosan beszélünk, de nyugaton jobb körültekintéssel kezelni őket. Az Egyesült Államokban szembesültem azzal, hogy a politically correct nyelvezete mennyire sikamlós. A román színházban felszabadultam, a német színház strukturális szemléletre ösztökélt, magyar színpadon próbálom ötvözni a kettőt, gyakorlom az aranymetszést, tradíció és innováció között.

Szabó K. István

Kísértés, Euro Theater Central Bonn, Fotó: Uwe Rieger

PRAE.HU: Más interjúkban elhangzott, hogy nem célja a közönség ízlésének és kívánságának megfelelni. Milyen szempontrendszer szerint választ darabokat? Mi alapján dönt a felkérések közül?

Az első szempont mindig az, hogy éppen mi foglalkoztat. Mi az a probléma, ami felkavar, ami nyugtalanít. Ugyanis, bennem az alkotás hajtóműje a nyugtalanság, és ez a hitelességem forrása is. Többnyire én ajánlok témákat, de megtörténik az is, hogy darabra kérnek fel. Ha látok benne fantáziát, találkozási felületet, szívesen vállalom. A közönség ízlését mi alakítjuk, és tehetjük ezt jól vagy silányul. „ A közönség ízlését soha nem lehet eléggé alábecsülni”, állította P.T. Barnum, a XIX. századi Amerika nagy szemfényvesztője, és egy csapásra kőbe véste a szórakoztatóipar filozófiáját, s számos epigonja van hazánkban is. Én nem vallom ezt a nézetet, a színháznak, úgy gondolom, elsősorban spirituális szerepe van, befelé építkezik, a személyi és közösségi fejlődés kifutó pályáit keresi, és nem oldódik fel a piac zűrzavarában.

PRAE.HU: Mit gondol a sikerről? Van siker a művészetben?

Egy olyan korszakban élünk, ahol minden a teljesítményről szól, és mindenki gyorsan sikeres akar lenni. Arra a bizonyos 15 perces warholi tündöklésre alig van ember, aki ne tartana igényt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom az elismerésre, de munka közben ez nem lehet célkitűzés. A mi szakmánkban a siker lehet a pokoljárás vigasza, de könnyen lehet a balgaság dicsérete is. Ma már az is egyértelmű, hogy a siker tervezhető, kivitelezhető, akár a mű valós értékétől függetlenül.

Szabó K. István

Yvonne, Burgundy hercegnő, Alytus Miesto Teatras, Fotó: Cári Tibor

PRAE.HU: Ön szerint megfelelően bánik a média a színházzal?

Azt hiszem, azzal nem mondok semmi újat, hogy a botrányokra kiélezett, a mindennapi képtelenségeken felspannolt társadalmi ingerküszöböt, a művészet már alig képes ingerelni. Így a médiában is csekély felület foglalkozik ezzel. Korunk sztárjai: politikusok, üzletemberek, és különféle szociopaták. Mitől lenne hírértéke egy Hamlet-interpretációnak? A média iparággá nőtte ki magát, s bár, azt hiszem, sosem volt ekkora hatalma átalakítani életterünket, ne legyenek illúzióink, minden az eladhatóságról és a profitról szól. A színház piaci értéke alacsony, de talán ebben rejlik az esélye is, megmaradni kevésbé kommerciálisnak.

PRAE.HU: Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Mi a következő projekt?

Soron következő előadásom Szabó Magda Az ajtó című regénye alapján készül a Nemzeti Színházban, koprodukcióban a Gyulai Várszínházzal. A vírus okozta vesztegzár ideje alatt Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének dramatizálásán dolgoztam, ennek alapján kezdünk el próbálni,  decemberben, a Kaposvár-i Csíky Gergely Színházban, februári bemutatóra készülve. Az évad második felére további terveim vannak előkészületben Székesfehérváron, Budapesten, Bukarestben.

Fejléckép: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Szabó K. István tapasztalata, akit inspirál a sokszínűség, az új kulturális tér, a másféle figyelem. Olyan asszociációkra ad lehetőséget, amelyek tágítják a fogalmak jelentéstartalmát, új perspektívákat tárnak fel: az eddigiektől eltérő fogalmazási lehetőségeket. Azt tapasztalta, hogy a munkatársai is sokkal nagyobb intenzitással csatlakoznak a szándékaihoz, hiszen számukra éppen annyira talány, mint ők István számára.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Varga Bianka --


További írások a rovatból

színház

Akkor sem fogok rád hasonlítani! Akkor sem fogok rád hasonlítani!
Elżbieta Chowaniec Gardénia című drámája Kecskeméten
színház

Mindig bennem volt a játék szeretete Mindig bennem volt a játék szeretete
Interjú Szabó K. Istvánnal marosvásárhelyi tanulmányairól, külföldön szerzett rendezői tapasztalatairól és további terveiről
színház

Shakespeare, amikor magyar és abszurd Shakespeare, amikor magyar és abszurd
Hamlear a Gyulai Várszínházban
színház

Kérek egy 7-es buszt! Kérek egy 7-es buszt!
A Táp Színház Gárdonyi Béla A megálló, avagy újra büdös semmisem című előadásáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés