bezár
 

irodalom

2021. 12. 12.
OGM fotónapló - 2021. november
Kába kő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megesik, hogy a hangyák, akik tömegesen tévedtek le a hazafelé vezető ösvényről, egyszer csak, mivel jobb protokoll nem áll rendelkezésükre, egy koncentrikus körben kezdenek el bolyongani. Először egy hangya téved el, talán mert rosszkor és rossz irányból fújt a szél és eltűnik a követendő feromon. Saját szaga után indul, de egyből eltéved a mögötte érkező dolgozó is, akinek semmi más parancsa nincs, csak hogy kövesse az előtte menőt.

Először szűk a kör, mert friss a nyomhiány, de percek múlva már hangyák százai, majd ezrei űzik magukat az öngyilkosságba, a körben topogás erősödő szaga nem ereszti őket. Végső kimerültségig fut bennük a program, a kör közepén fekete foltban gyűlnek a hangyatetemek.

kába kő

nyomtat

Szerzők

-- Oláh Gergely Máté --

Oláh Gergely Máté (1983). A Kodolányi János Főiskola angol nyelv- és irodalomtanár – kommunikáció szakán végzett 2006-ban. Reklámügynökségi munkája után jelenleg szabadúszó fotós, leginkább eseményfotókat, portrékat és utcafotókat készít, nem áll tőle távol a szociofotózás sem.


További írások a rovatból

Vaktérkép
Bartis Attila Jávai kalandjairól mesélt
irodalom

Legyen egy biztonsági trambulinja az irodalomnak Legyen egy biztonsági trambulinja az irodalomnak
Fehér Enikő volt a Kötetlenül sorozat 12. vendége májusban

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Hogyan kerül egy magyar regény az íróasztalfiókból a nemzetközi könyvpiacra? Hogyan kerül egy magyar regény az íróasztalfiókból a nemzetközi könyvpiacra?
Interjú Totth Benedekkel írásról, fordításokról és a magyar irodalom lehetőségeiről külföldön
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.
Interjú Pusker Júliával fordulópontokról, külföldi érvényesülésről, a klasszikus zenei előadóművészet minőségének alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés