bezár
 

film

2022. 04. 27.
Fejlődés, világűr, nosztalgia!
Richard Linklater: Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A gyermekkort megidéző nosztalgiáról szól Richard Linklater legújabb, a Netflix produkciójában készült animációs filmje. Az Űrkorszaki gyerekkor elsősorban nem történetével, hanem részletgazdag világábrázolásával idézi fel az Amerikai Egyesült Államok egy fontos korszakát, a hatvanas éveket, amikor a fejlődésbe vetett hitnek és a képzeletnek szemlátomást még a csillagos ég sem jelentett határt.

Richard Linklater a kilencvenes években megjelenő amerikai független film egyik legeredetibb, leggazdagabb életművel rendelkező alkotója. Filmjeiben sokszor kiemelten fontossá válik az amerikai hétköznapok ábrázolása, egy-egy korszak életérzésének, hangulatának, kultúrájának színes-szagos megelevenítése, az ehhez kapcsolódó visszaemlékezés és nosztalgia. Az olyan korai filmjei, mint a Henyék, a Tökéletlen idők, a Naplopók és a Mielőtt felkel a Nap által elindított Mielőtt-trilógia, vagy akár a tizenkét éven keresztül forgatott Sráckor sok tekintetben nevezhetők „slice-of-life”, vagyis hétköznapi életpillanatokat lefestő filmeknek. Ezek elsősorban nem fordulatos cselekményük miatt kiemelkedőek (bár a Mielőtt-filmek a romantikus filmműfaj magasiskoláját képezik), hanem a szereplők beszélgetései, az emberi helyzetek ábrázolása, a környezet és a szituációk átélhetősége révén alkotnak maradandót.

Linklater gyakran kísérletezik olyan koncepciókkal, amelyek eltávolítják a filmjeit a megszokott történetmeséléstől. A Henyék egy-egy karakter ideiglenes követése révén egymástól teljesen független életpillanatokat figyel meg. A Sráckor három, együttesen tizenkét évet felölelő életszakasz, a gyermekkor, a kamaszkor és a fiatal felnőttkor stádiumaiba ad bepillantást. A Mielőtt-trilógia pedig három egészestés filmen keresztül egy szerelmespár három véletlen találkozását mutatja be, s míg az első film 1995-ben, a harmadik rész csak 2013-ban készült el, amikorra a hőseik nemcsak a történet szerint, hanem a valóságban is két évtizedet öregedtek. Mindazonáltal ezek az élethelyzetek, amelyeket Linklater filmjeiben ábrázol, az adott korszak tárgyi környezetével és kulturális elemeivel is jelentősen összekapcsolódnak: a Henyék, a Naplopók és a Tökéletlen idők megkérdőjelezhetetlenül „kilencvenes évek” filmek, a Sráckorban pedig szintén izgalmas, hogy a forgatás hosszú időintervalluma alatt miképp változik nemcsak az emberi, hanem a tárgyi világ is a szemünk előtt felnövő gyerekek életében.

Apollo

A Netflix forgalmazásában megjelent Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor szintén életpillanatok és személyes megélések töredezett felidézését tűzi ki célul, ám hagyományos, élő szereplős film helyett azzal a rotoszkópos animációs technikával, amellyel korábban az Élet nyomában és a Kamera által homályosan filmekben kísérletezett a rendező. Linklater önéletrajzi ihletéssel saját gyermekkorát mutatja be egy kisfiú visszaemlékezésein keresztül, és felidéz egy olyan korszakot, amelynek kultúráját teljesen áthatotta az űrverseny. Az Űrkorszaki gyerekkor a hatvanas évek Amerikájában, a texasi Houstonban játszódik, éppen a NASA űrbázis közelében, az Apollo–11 program sikeres holdra szállásának évében és az azt megelőző időszakban. Részletes betekintést kapunk abba, milyen élmény volt gyermeknek lenni a hatvanas évek Amerikájában, amikor a kapitalizmus jóléti társadalma maximum fokozaton pörgött, hatalmas kertvárosok épültek, hihetetlen ütemben zajlott a modernizáció – mindezek felett ugyanakkor vészjósló árnyként folyamatosan ott lebegett az atomháború fenyegetése, a hidegháborús szorongás, a politikai krízisek, nem utolsó sorban pedig a vietnami háború.

Apollo

Látszólag véletlenszerűek és bármilyen vezérelvtől mentesek, ám Linklater animációs formába öntött visszaemlékezései mégsem öncélúak: elsősorban azt tárják fel, hogy a hatvanas években a NASA űrprogramja miképp vált a szimbólumává nemcsak a fejlődésbe vetett optimizmusnak, hanem az egész modern amerikai társadalom lélekrajzának. Az ismeretlen űr felfedezése, a fejlődés, a futurizmus, a nagyhatalmak közötti verseny olyan mértékben áthatották a korszellemet, hogy a korszak tárgyi világában is szervesen megjelentek. A kisfiú visszaemlékezései jellemzően csupa olyan tárgyhoz, épített környezethez, vidámparkokhoz, iskolai játszóterekhez, mozivetítésekhez kapcsolódnak, amelyekhez a rendező egyfelől érezhetően személyes és nosztalgikus élményeket fűz, másfelől reprezentatívan tükrözik a korszak hangulatát. Akár egy grandiózus múzeumfal a hatvanas évek tárgyi kultúrájáról – a filmben csodálatos részletességgel jelennek meg a különböző korszakbeli televíziók, bútorok, más berendezések, autók, müzlisdobozok, társasjátékok és baseball kártyák. Linklater minden lehetőséget kihasznál, hogy bemutassa a tárgyak hétköznapi, ám mégis egyedi karakterjegyeit amelyek a kor értékrendjét tükrözték vissza a felhasználóik számára. Az Apollo–10,5 tehát hitelesen állítja párhuzamba a személyes emlékezetet a történelmi múlt dokumentációival, ezáltal az animációs film úgy lesz nagyon álomszerű és szubjektív, hogy közben gazdag korábrázolása miatt mégsem távolodik el a kifejezetten dokumentarista információáradattól. Talán nem véletlen, hogy Richard Linklater ebben a filmben nagyon más formavilágot építve ugyan, de James Benning amerikai kísérleti filmes szemléletmódját követi, aki az amerikai tárgyi kultúra és környezet ábrázolásának legérdekesebb kísérleti dokumentumfilmjeit készítette el az 1980-as években. Linklater a történetmesélő film felől közelít az amerikai tárgyi világhoz, ám a kitűzött fókusz szempontjából mégis hasonló irányba tekint, mint Benning kísérleti alkotásai, amelyek szintén érzékletes kollázsai az amerikai hétköznapi életnek. (2013-ban egyébként dokumentumfilm készült a két alkotóval, amelyben nemcsak több évtizedes barátságukat ecsetelik, hanem látásmódjuk hasonlóságait is megvitatják egymással.)

Apollo

Az Űrkorszaki gyerekkor főszereplő kisfiúja arról ábrándozik, hogy ő maga is űrhajóssá válik, sőt, Neil Armstrong előtt valójában ő lesz az első ember, akit titkos küldetés keretében a Holdra küldenek (erre utal a cím a 10,5 jelzéssel). A játékidő közel egyharmadát ezek az ábrándozások teszik ki, ezzel Linklater megmutatja, hogy az adott kor fejleményei és értékrendje nemcsak a tárgyak szintjén fejtettek ki hatást, hanem az emberek, főleg a gyerekek jövőképére vonatkozóan is. Tehát nemcsak az űrutazással kapcsolatos tárgyak a termékei a kornak, hanem „termékek” az űrutazásról ábrándozó gyerekek is, akiknek egy része valószínűleg tényleg tudóssá, akár űrhajóssá is vált később.  A film dramaturgiájának mégis ártanak ezek a jelenetek, nem adnak érdemben hozzá a film igazán érdekes részeihez, a visszaemlékezés motívumaihoz. A kisfiú álmodozásai a Holdraszállásról inkább hatnak mellékes szálnak, nem tudnak igazán szervesen összekapcsolódni az igazán megragadó részekkel.

Összességében Linklater új filmjének legnagyobb érdeme, hogy kiváló érzékkel ötvözi a személyes gyermekkori emlékeket az ismeretterjesztő dokumentarista megközelítésmóddal. A film egyszerre átélhető, szép és humoros, miközben a valósághorizontunkat is tágítja. Komoly ismeretanyaggal szolgál a hatvanas évekről, ám végig szórakoztató és rendkívül könnyen fogyasztható formában. Az Űrkorszaki gyerekkor tehát kellemes időutazást nyújt, ha hagyjuk magunkat belecsábulni ebbe a rég letűnt, de egykor nagyreményű világba.

Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor (Apollo 10 1/2: A Space Age Childhood) – amerikai animációs film, 97 perc, 2022. Rendező: Richard Linklater. Forgatókönyvíró: Richard Linklater. Operatőr: Shane F. Kelly. Vágó: Sandra Adair. Szereplők: Milo Coy (Stan), Jack Black (Stan felnőtt hangja), Lee Eddy (anya), Bill Wise (apa), Natalie L’Amoreaux (Vicky), Josh Wiggins (Steve), Jessica Brynn Cohen (Jana). A film a Netflixen tekinthető meg. Premier: 2022. április 1. Korhatár: 13+

A felhasznált képek forrása: mafab.hu/IMDb.com

nyomtat

Szerzők

-- Horányi Péter --

Horányi Péter az ELTE Filmtudomány Tanszék mesterszakán végzett 2019-ben. 2016 óta jelennek meg filmes kritikái és írásai. Érdeklődési területe az ezredforduló utáni magyar film, a dokumentum és a fikció határterületei, valamint a szerzőiség helyzete a kortárs filmművészetben. 2020-tól a MOME Művészettudomány PhD képzés doktorandusza.


További írások a rovatból

Az HBO MAX Latin-Amerika készít filmet a denevéremberről
Filmvetítés a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
Interjú Kis Hajnival a hatás kérdéseiről és a pszichológiai érzékenységről, valamint új filmprojektjének terveiről és a filmezésen kívüli ötleteiről
Akira Kurosawa: Káosz

Más művészeti ágakról

A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Felejtő című előadásáról
A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés