bezár
 

irodalom

2022. 06. 07.
A tűz árnyéka
Helyzetjel
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Emiatt vagyok immunis a támadásokra is. Mert van, aki szerint én és a magamfajták hibája, hogy az „illetékesek” nem kerestek még egyéb, civilizált megoldást az égetés helyett. Mások azt mondják, a boszorkányok mellett óhatatlanul elkapok embereket is. Ezzel az állítással egyébként teljesen egyetértek. – Helyzetjel rovatunkban Papp-Zakor Ilka újabb tárcáját olvashatják.

Mióta az eszemet tudom, szeretem a boszorkányégetést. Emlékszem, mekkora esemény volt mindig gyermekkoromban. Anyámék már napokkal előbb elkezdtek készülni, anyám főzött, apám füvet nyírt, lecsutakolta a kertiszékeket. Máglyát a kert végében raktunk, ott, ahonnan még nagyapám kivágta az összes diófát. Azokban az években még csak évente kétszer, esetleg háromszor tellett egy boszorkányra. A máglya körül ott volt az egész család, egy ideig négy, aztán már csak három generáció. Desszertnek mindannyian lávasüteményt ettünk – ez akkoriban jött divatba.

Már gyerekként tudtam, hogy ha gyakrabban szeretnék égetni, egyéni vállalkozónak kell lennem. Nagy pénz ugyan nincs a munkámban, de a szakma presztízse az utóbbi időben szépen nődögél.  Néha hivatalos köszönetet is kapok, meg ilyen-olyan díjakat. Egyre gyakrabban hallom, hogy azt, mennyire fontos, amit csinálok, mutatja, hogy még mindig napi szinten van rá igény. Csakhogy én erre fittyet hányok, ugyanis nem a társadalom kedvéért dolgozom, hanem kedvtelésből, mert szabad vagyok.

Emiatt vagyok immunis a támadásokra is. Mert van, aki szerint én és a magamfajták hibája, hogy az „illetékesek” nem kerestek még egyéb, civilizált megoldást az égetés helyett. Mások azt mondják, a boszorkányok mellett óhatatlanul elkapok embereket is. Ezzel az állítással egyébként teljesen egyetértek.

Az ember a máglyán is ember, a boszorkány a máglyán is boszorkány marad. Begyújtok alájuk, aztán gyönyörködöm az égig érő ragyogásban; de, mert nem vagyok barbár, gyönyörködöm abban a gondolatban is, hogy a világnak nem egy teremtménye valami egészen, gyökeresen másban találna az enyémhez hasonló hatalmas örömre – ez pedig maga a titok és a csoda.

Sokan kérdezik, mi kell ahhoz, hogy valaki boszorkánynak szülessen, és ki miért választja, vagy épp, hogy nem választja ezt a pályát. De én csak annyit tudok, hogy ha boszorkányt látok, legjobb rögtön utána erednem, hazáig követnem és udvariasan bekopognom. Egyébként biztosan így vagyok néha az emberekkel is. Van közöttük, aki normál ingatlanban lakik, mások összetákoltak maguknak valamit. Azt látom rajtuk, azokon is, akiknek van rendes otthonuk, azokon is, akiknek nincsen, hogy nagyon nem találják a helyüket. Ezzel egyébként nincs baj, egyikünk se találja. Azt azonban mégis furcsállom, hogy a legtöbben nem búcsúzkodnak: nem tapogatják végig a falakat, simítanak egy utolsót az ágyterítőn, vetnek még egy pillantást a végleg becsukódó ajtóra. Pedig bőven hagynék nekik időt.

A hajlékaik egyébként nagy mértékben eklektikusak: sokszor a legfifikásabb technikai holmikat helyezik természetes kiegészítők közé. Újabban ezt ajánlják a lakberendezők a jó közérzet karbantartása érdekében, én is körbefuttattam lonccal a plazmatévét, árulnak erre a célra spéci vezetőkeretet. Ahol a természetes és mesterséges elemek egybeolvadnak, ott nemlétező színek és formák jönnek létre, a fúziónak köszönhetően. Mióta rájöttünk, hogyan kell ezt csinálni, megtelt a világ valótlan elemekkel, amiket megjegyezni sem lehet rendesen.

Ha meghallják a kopogást, az alanyaim rögtön ajtót nyitnak, mert akkorra már készen állnak. Gondolom, az egész életüket készenlétben töltik amúgy. Soha nem ellenkeznek, de van, hogy kézen fognak. Egyesek viccelődni is szoktak. Példát viccekre nem tudok mondani, nem mintha olyan rosszak lennének, vagy netalántán a nyomdafestéket ne tűrnék, csak nem emlékszem egyre sem. Azt hiszem, ez valamiféle neurológiai betegség, amiben szenvedek: van humorérzékem, értékelem a jó poénokat, szakadok rajtuk, mégis rögtön elfelejtem őket. Talán, ha leírnám.

De hogy miért szeretem a boszorkányégetést? Mert jót tesz a lelkemnek és megnyugtat a látványa. Ahogyan mások a napnyugtát nézik, úgy nézem én a kerítés mentén imbolygó lángokat. A tornácra se kell kiülnöm hozzá, a nappalim kanapéjáról éppen rálátok. Mert az ablakok ott a földig érnek. Az egyik kezemben sör, a másikkal a kanapé fordított bőr ölét matatom, ott, ahol ülőmatrac és karfa összeér.

És az is jólesik, ahogy a szomszéd rendszeresen megkérdi: ha nem tévedek, a mai nap se ment kárba, ugye? A háza falára árnyékot vet a tűz. Kevesen tudják, hogy a tűz képes árnyékot vetni.

Azt hiszem, bár nem veszem biztosra, hogy a szomszédom szintén boszorkány. De, hogy őszinte legyek, a különbség ember és boszorkány között számomra mindmáig megfoghatatlan. Egyet tudunk biztosan: elvileg az emberrel égetéskor jobban kell vigyázni, mert egyre több kutatás szerint nem számít természetben lebomló anyagnak.

nyomtat

Szerzők

-- Papp-Zakor Ilka --


További írások a rovatból

Transzdiszciplináris Traumatudomány: Trauma Kortárs és Történeti Perspektívákon Keresztül címmel angol nyelvű, nemzetközi nyári egyetem a CEU budapesti kampuszán, 2022 július 11-16.
Háborúról, (politikai) költészetről és személyességről Bozsik Péterrel, Orcsik Rolanddal és Terék Annával
Kötetlenül: Veszprémi Szilveszter

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Mezei Szilárd válaszol
art&design

Győri Blanka gondolatai* Joó Irma munkáiról
színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Magala Ronnie válaszol


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés