bezár
 

irodalom

2022. 07. 29.
A sötétség ezer keze
Zoltán Gábor: Levegőt venni, Kalligram Kiadó, Budapest, 2022
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Úgy érezhetjük magunkat, ahogy a régészek, mikor egy kutatóárok feltárása során egymásra halmozott kultúrák szintjeire bukkannak. Nyomon követhető a könyv lapjain nemcsak a magyar társdalom elmúlt húszévnyi változása, de Zoltán Gábor írói fejlődésének, alakulásának útja is. Ahogy a korai írásokra jellemző monolgizálást lassan felváltotta előbb a tisztán elbeszélői narratíva, végül elérkezik a többféle nézőpont alkalmazásáig, egymásba olvasztva az egyes szám első személyű és az egyes szám harmadik személyű elbeszélésmódot. - Zoltán Gábor Levegőt venni című novelláskötetéről Pusztai Ilona írt kritikát.

Zoltán Gábor az Orgia (2016) című regényével robbant be az irodalmi köztudatba. Műve a Mészöly Miklós Film című kisregényének egyik motívumát, a nyilasok 1944-es városmajorbeli kegyetlenkedéseit bontotta ki, brutalitásig fokozott erővel és naturalizmussal. Ezt követte folytatásként a Szomszédok (Orgia előtt és után) (2018) című esszéregény, a nyilas rémtettek hátterének dokumentarista bemutatása.

Az új kötet, a Levegőt venni tizennyolc elbeszélés, húsz év termése (1999-2019), egyben a korai novelláskötetek, a Vásárlók könyve (1997) és az Erények könyve (1999) folytatása. A mostani kötet érdekessége, hogy az elbeszélések fordított kronologikus sorrendben követik egymást. Így a könyv olvasásakor úgy érezhetjük magunkat, ahogy a régészek, mikor egy kutatóárok feltárása során egymásra halmozott kultúrák szintjeire bukkannak. Nyomon követhető a könyv lapjain nemcsak a magyar társdalom elmúlt húszévnyi változása, de Zoltán Gábor írói fejlődésének, alakulásának útja is. Ahogy a korai írásokra jellemző monologizálást lassan felváltotta előbb a tisztán elbeszélői narratíva, végül elérkezik a többféle nézőpont alkalmazásáig, egymásba olvasztva az egyes szám első személyű és az egyes szám harmadik személyű elbeszélésmódot. Egyre inkább szétszálazhatatlanná válik, ki is beszél. Mintha kettős fénytörésben, az író és főhőse narratívájában egyszerre ismernénk meg ugyanazt a történetet. Magyarázható ez a szemléletmódbeli változás Zoltán Gábor azon értelmezésével, miszerint „a posztmodern véget ért, és itt a történetmesélés kora (…), viszont nem ugyanazt értjük történetek alatt.” (Zoltán Gábor: Fel kell tudni ismerni a novellák saját törvényszerűségeit, Tóth – Czifra Júlia, a kötet szerkesztőjének beszélgetése az íróval a Margó Irodalmi Fesztiválon, Könyves Magazin, 2022. június 12.) Ekképp kell és lehet az íróknak ugyanazt a történetet más és más nézőpontból láttatniuk, ahogy ugyanazt a történetet majd minden olvasó is másként fogja olvasni.

„A világosságnak egyetlen nagy szeme,/ a sötétségnek ezer keze van. /A sötétség olykor győzedelmeskedik,/ de a világosság az örökkévalóság ura.” – tartja egy haszid mondás, amelyet Đorđe Lebović idéz Semper idem című visszaemlékezésének mottójaként idéz. Zoltán Gábor novelláinak lényegét is kifejezi ez a gondolat. Nála szintén a sötétség és világosság harcol, hol magában az emberen belül, hol rajta kívül, a történelem forgószele által dobálva az egyént, és bár sokszor tragikus, komor, kafkai hangulatúak az írások, mégis a mélyükön ott csillog a szerző iróniájából, sőt öniróniájából fakadó derű, akár a haszid történekben. Mert akármi is történjen, végül mégis „a világosság az örökkévalóság ura”.

Nem véletlen a haszid történetekkel és Franz Kafkával való párhuzam, utóbbi író műveire, mint naplóiból tudjuk, hatással voltak a galíciai csodarabbik tanításai, mivel a kötet első, mottónak is felfogható darabja, a Lamed Wufnik hasonlóan egy haszid példázat. A többi novellával ellentétben, amelyek már folyóiratokban régebben napvilágot láttak, ez az írás a mostani kötetben jelenik meg először. A szöveg keletkezéstörténete azzal indult, hogy M. Nagy Szilvia grafikusművész szeretett volna Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művéhez képsorozatot készíteni. Ám mivel a dél-amerikai író örökösei nem járultak hozzá a kiadáshoz, felmerült, hogy kortárs magyar szerzők írjanak szövegeket a képekhez. Ennek, a végül el nem készült könyvnek az egyik képzelt lénye volt Lamed Wufnik, a harminchat igaz ember egyike.

Az harminchat igaz ember legendája André Schwarz-Bart francia író 50-es évek végén megjelent regénye (Justus Pál fordításában az Igazak ivadékai) révén került be az irodalmi köztudatba. Az lengyel származású zsidó író, a haszid hagyományok ismerőjeként művében a harminchat igaz történetére fűzte fel a holokauszt tragédiájának eseménysorát.  

Az ókortól ismert zsidó legenda szerint ugyanis minden korban kell élnie harminchat igaz embernek, akik a világ harminchat oszlopát tartják, megakadályozva ezzel a világ pusztulását. Hogy ki ez a harminchat ember, azt senki sem tudhatja, még azok sem, akik közéjük tartoznak. Csak utólag, haláluk után derülhet fény kilétükre. Miért ez a rejtőzködés?  Az igaz emberek azáltal válnak a világ tartóoszlopaivá, hogy megtartják az összes parancsot. Az pedig, hogy senki sem tudja, hogy ő az igazak közé tartozik, minden embert arra kényszerít, hogy be akarja tartani a törvényeket. Hiszen nem tudhatja, hogy a világ vajon nem az ő életvitelén, magatartásán áll-e vagy bukik. Azt a terhet pedig, hogy kidől a világ egyik oszlopa, egy felelős ember sem vállalhatja magára. (Komoróczy Géza: 36 igaz ember)

Zoltán Gábor kafkai parabolája Lamed Wufnikról az igaz emberként való létezés lehetetlenségének groteszk története, akit nemcsak az emberek, de végül saját macskája is magára hagy. Hasonlóan, mint Brecht A szecsuáni jólélek című darabjában, a többi novellájában is alapkérdés: létezik-e, létezhet-e igaz ember korunkban, kit is tekinthetünk egyáltalán igaz embernek, vagy tekintheti-e bárki is önmagát igaz embernek? Igaz ember az a tanár, aki egyes diákjai számára eszményi mintakép, mások számára gyermekkoruk megnyomorítója (Az első író)? Vagy azok a törvénytisztelő, magukat igaznak valló polgárok, akik bujkáló zsidó embereket árultak be a nyilasoknak, nézték végig megkínzásukat vagy rabolták el vagyonukat (Három kő, Vérfolyam, Istenadta)? Más nézőpontból vizsgálva az igaz ember parancsát, hol húzódik a tisztesség és tisztességtelenség, a becsület és becstelenség határa, azaz hogyan valósítható meg az élj becsületesen elve (Földszag, Próbák könyve)? Minden erőnkkel ügyeljünk az erkölcsös életre, az etikus viselkedésre, mert rajtunk múlik a világ sorsa – int a törvény parancsa. De ennek megvalósítása szintén erkölcsi dilemmák sorát veti fel. Például azt, meddig áldozhatjuk fel életünket a másik emberét (Sacher) vagy hol a határ, amíg a másik ember életébe be szabad, be lehet avatkoznunk (Egy üveg bor, Húsparázs)? Ahogy hasonlóan fontos kérdés, létezik-e számunkra kijelölt igazi társ, befolyásolhatjuk-e a saját sorsunkat (Az áruszállító, A végső búcsú)? Ugyanakkor az érem másik oldala, milyen mértékben befolyásolhatjuk a másik ember sorsát, meddig gyakorolhatunk nyomást a környezetünkben élőkre (Levegőt venni, Júni 24.)?

Szűkszavú, szikár írások sorakoznak a karcsú kötetben. Zoltán Gábor önmagával szemben is könyörtelenül igényes író. Ellenáll a sok írót vonzó csábításának, hogy egy elbeszélésnyi ötletet kisregény, netán regény méretűvé bővítsen, vagy kiérleletlen, kevésbé sikerült művekkel duzzassza fel a kötetét. Máraival vallja: „a novella gyilkos műfaj (…) egy külön világ, nagyon végig kell gondolni”

A kötet két leggyakrabban előforduló kulcsszava: a vér és a próba, próbatétel. Egyszerre fejezik ki a bűnt, az erőszakot, a hozzájuk vezető utat és azt követő lelkiállapotot. De Zoltán Gábor hősei Dosztojevszkij Raszkolnyikovjával szemben embertelen tetteik után nem bűnbánatot, lelkifurdalást éreznek, hanem vagy megkönnyebbülést (Levegőt venni), vagy magyarázkodásukkal próbálják tetteiket igazolni (Vérfolyam, Júni 24., Istenadta). Emiatt aztán elmarad a megváltódás lehetősége is. A bűn apránként mindenhová beeszi magát, mindent bemocskol, ahogy a Hrapka Tibor tervezte borítón a tiszta vizet lassan vörösre színező vérpatak.

Zoltán Gábor szerint „ha egy író a világ legrettenetesebb történetét beszéli el, az a remény gesztusa, mert még mindig remél valamit, máskülönben nem írna”. (Könyves Magazin) Hinnünk kell tehát, bár a sötétség olykor győzedelmeskedik, de a világosság az örökkévalóság ura. 

nyomtat

Szerzők

-- pusztai ilona --


További írások a rovatból

Helikon lapszámbemutató
Ladik Katalint köszöntöttük, valamint Idővitorla című könyvének bemutatóján jártunk


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés