bezár
 

irodalom

2022. 10. 07.
A szürrealizmus, a Beatles és a pillangók
Mircea Cărtărescu a PesText fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál zárónapján, október elsején láthatta vendégül a magyar közönség Mircea Cărtărescu román írót a Három Hollóban, ahol Fancsali Róbert kérdezte őt eddigi életművéről.

Nincs annál szorongatóbb érzés az egyszeri tudósító újságíró számára, amikor egy esemény kezdete előtt körülbelül tíz perccel derül ki, hogy az végig egy olyan idegen nyelven fog zajlani, amit ő maga nem ért, és csak tolmácsgép segítségét veheti igénybe. Az esemény felvétele helyett ugyanis kénytelen szorgalmasan jegyzetelni. E sorok írójának ezzel az élménnyel kellett szembenéznie Mircea Cărtărescu és Fancsali Róbert beszélgetésén, amely a szerző anyanyelvén zajlott, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor Szikszai Rémusz színész-rendező olvasott fel az eddigi Cărtărescu-életmű magyar fordításaiból. Utóbbiakhoz kapcsolódik a meghívás talán legaktuálisabb apropója is, a Vakvilág című trilógia harmadik része ugyanis alig két éve jelent meg magyar nyelven. Ugyanakkor a beszélgetés nem kizárólag erre korlátozódott, inkább körüljárta az először csak költőként tevékenykedő, majd a kilencvenes évek elején prózával jelentkező Cărtărescu pályáját.

cc

Így került szóba először a Lulu című 1994-es regény, amelyből Szikszai felolvasásában a közönség is kapott némi ízelítőt. A Lulu – szerzője szerint – sosem volt a kritika kedvence, és ő maga is inkább úgy tekint rá, mint egy olyan rút kiskacsára, amit nem sikerült teljesen hattyúvá változtatni. (Ami a felolvasott részletben a szöveg nyers, merészen naturista képeit illeti, ez talán inkább előny, mint hátrány.) Ezzel együtt is a legőszintébb regényének tartja, amelyen keresztül rájött arra, mire is képes az irodalomban, és amely nélkül a később íródott Vakvilág-trilógia sem születhetett volna meg.

fr

Fancsali Róbert rákérdezett az életmű korábbi része és a Lulu közötti kapcsolatra, amelynek kapcsán Cărtărescu felhívta a figyelmet arra, hogy a Lulu előtt már volt egy regénykísérlete, a Sóvárgás (1993), amely szerinte azért fontos próbálkozás, mert minden elbeszélése onnan ered. Akkoriban olyan regényt akart írni, amely első sorban őt magát hatja meg, de szerencsére a kritika is felfigyelt rá. Ezt az első megírt regény-élményt az első szerelemhez hasonlította, és hozzátette, hogy ebben a hasonlatban körülbelül 50 éves korára sikerült átlépnie a serdülőkor felső határát. Megjegyezte, hogy tudatosan a Sóvárgásra reflektálva írta meg a 2019-es Melancolia című regényt (utóbbi egyelőre nem jelent meg magyar fordításban), a próbálkozást párhuzamba állítva egy Borges-novellával, amelyben az idős Borges fiatalkori önmagával beszélget.

dc

A korábban Bukaresten is tanuló Fancsali következő kérdésében Cărtărescu szövegeinek szürrealista jellegzetességeire tért rá. A jelenséget a szerző a német romantikáig vezette vissza, amelynek álomszerűsége – ha úgy tetszik, onirizmusa – kihatott Freudra és a pszichoanalízisre is, majd ezen keresztül ihlette meg a szürrealisták egy jelentős részét is. Az álom különböző terjedési irányait illetően elhangzott, hogy miután a húszas években Párizs volt a virágirodalom központja, és a hatás ott is érezhető volt, azt a későbbiekben Cortázar juttatta el Amerikába, így kötve össze a szürrealizmust a mágikus realizmussal, bár ezt a hasonlóságot odakint sosem ismerték fel. Marquez szerint például nem az álom, hanem maga a valóság az, ami mágikus. Ugyanakkor az oniristák és a szürrealisták között fontos különbség, hogy amíg az onirista költők sokáig írók akartak lenni, addig a szürrealisták elsősorban játszottak a költészettel és nagyon szabadon kezelték. Maga a szűrrealizmus atyja, André Breton is úgy vélte, hogy 1945-ben Bukarest volt a szürrealizmus fővárosa, ahol az irányzat képviselői olyan felszabadultan játszottak a szövegekkel, hogy például versként kezelték, ha az egyik szerző felírt egy lapra egy kérdést, a másik pedig anélkül válaszolt rá a lap másik oldalán, hogy elolvasta volna. Az efféle játékokkal az Oulipo csoport is próbálkozott később a hetvenes évek Romániájában. Ugyanakkor Cărtărescu nem tartja magát szürrealistának, sokkal inkább vonzza az egész eredete, a német romantika.

szr

Ha már a hetvenes évek Romániája szóba került, Fancsali rákérdezett a nyolcvanas évek Romániájára is, amikor Cărtărescu még költőként tevékenykedett. A szerző elmondása szerint a Ceaușescu-korszakban  mindenki verset írt, legfőképpen azért, hogy túlélje a rendszert, amely egyszerre volt abszurd és hihetetlenül elszomorító. Ahogyan a szerző ironikusan fogalmazott, sokan még a vasalót sem kapcsolták be, mert úgy gondolták, hogy Ceaușescu elvtárs – vagy épp tiszteletre méltó felesége – még ezt is elintézi helyettük. Sokat segített ekkoriban a rockzene: az akkori romániai fiatalok LGT-rajongását mi sem jellemzi jobban, mint hogy Cărtărescu a közönség nagy derültségére román akcentussal említette a magyar dalcímet, mely szerint Mindenki másképp csinálja. De legalább ennyire fontos volt számukra a Beatles is: egy esetben négyesben ültek egy költői társaságban, és elkezdték magukat a zenekarhoz hasonlítani, de miután összevesztek azon, hogy ebben a helyzetben ki kinek felel meg, maga Cărtărescu végül bevállalta Ringo Starr szerepét, ezzel segítve a vita lezárását. Szikszai Rémusz a beszélgetésnek ezen a pontján egy pillanatra kilépett felolvasói szerepéből, és rákérdezett: igaz-e a legenda, mely szerint Cărtărescunak van egy eredeti, mind a négy tag által aláírt Beatles-fotója. Miután Cărtărescu ironikusan megjegyezte, hogy ezek szerint tényleg átkutatták a lakását, elárulta, hogy valóban őriz egy ilyen fotót, amit egy barátja hozott neki külföldről még a hetvenes években, és semmi pénzért nem válna meg tőle.

2d

Az este utolsó kérdése a Vakvilág-trilógiára vonatkozott. Fancsali arra kérte Cărtărescut, mutassa be pár mondatban a művet azoknak, akik még nem ismerik. A szerző elmondta, hogy eredetileg két ötlete volt: az egyik az volt, hogy egy olyan vastag könyvet írjon, aminek az oldalára fel lehet írni a címét vízszintesen, a másik pedig az, hogy a több kultúrában is lélekszimbólumként használt pillangóforma legyen a szöveg fő motívuma. A regényt kézzel írta nagyon vastag füzetekbe, és viszonylag kevés törléssel dolgozott, az így keletkezett szöveget pedig a kiadó el is fogadta. Úgy érzi, hogy a Vakvilág című könyvével sikerült még magát is meglepnie, amit nagyon örvendetesnek tart. Ráadásul a történet tényleg tele van pillangókkal, nem csak átvitt értelemben, hanem konkrétan is.

Fotók: Stepmotions

nyomtat

Szerzők

-- Stermeczky Zsolt Gábor --


További írások a rovatból

Gurubi Ágnes: Másik isten, Helikon Könyvkiadó, 2022
Bemutatták Németh Gábor Dávid: Lebegő arborétum (Prae Kiadó, 2022) című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés