bezár
 

zene

2022. 11. 27.
Ösztönösen laza és rock’n’roll
The Trousers: Animal Gun lemezbemutató, A38, 2022.11.12.
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Már önmagában is kimondottan erős és fajsúlyos lett volna az a felhozatal, amelyet a The Trousers A38-on rendezett koncertje ígért, emellett azonban még egy különleges tényező is hozzájárult ahhoz, hogy az este történelmet írjon a hazai garázs rock berkein belül. Mégpedig az, hogy néhány nappal korábban jelent meg a zenekar hatodik nagylemeze Animal Gun címmel, amely körülbelül négyévnyi alkotói szünet után bővítette tovább a banda egyébként is gazdag repertoárját. 

Aki korábban is közelről ismerte már a zenekar eddigi munkásságát, illetve meghallgatta az utóbbi időszakban kiadott néhány újabb szerzeményét, az valószínűleg már sejthette, hogy a The Trousers ezúttal sem fogja cserben hagyni a rajongóit, és a tőle megszokott harsány lendülettel fogja tovább vinni a rock’n’roll szellemét.

A Music Fashion Kiadó gondozásában megjelent Animal Gun stúdiómunkálatai ugyan már 2019-ben elkezdődtek, a koronavírus-járvány és egyéb különböző okok miatt a felvételek hosszabb ideig készültek, így a bandatagok idén nyáron végezték el az albumon utolsó simításokat.  

Fotó: Czabán Máté

Ahogyan azonban a jó borról tartja a mondás, talán ennek a lemeznek is jót tett, hogy tovább kellett rá várni, mert minden egyes ízében annyira hajszálpontosan illeszkedik a zenekar életművébe, hogy szinte olyan, mintha a legutóbbi Invisible Darkness közvetlen folytatása lenne.

Stílusában és zenei világában a The Trousers teljesen hű maradt ahhoz a vonalhoz, amely körülbelül a harmadik és a negyedik nagylemez környékén kristályosodott ki nála, és amelyet olyan nemzetközi nagy nevek inspiráltak, mint a The Hellacopters, a The Rolling Stones, az AC/DC, a Thin Lizzy, de vélhetően még a Ramones, a Sex Pistols és a korai Kiss is a főbb zenei hatások között lehet.  

Fotó: Czabán Máté

A The Trousers, amely rendre kreatívan ötvözi a hard rock, a punk, a garage rock, a vintage és a boogie alapú rock’n’roll, valamint helyenként a post grunge elemeit, ezúttal is olyan korongot állított össze, amelynek dalai felébresztik a műfaj szerelmeseiben azt az ismerős, nosztalgikus érzést, ami miatt úgy érzi, ezeket a számokat már hallotta valahol.

Mégis: annyira tökéletesen vonultatja fel a zsáner leglátványosabb és legikonikusabb motívumait, hogy nehéz lenne pusztán egy vagy két példán keresztül meghatározni, kikhez hasonlítható a legjobban, és nem is feltétlenül van erre szükség. A The Trousers ugyanis voltaképpen önmagára hasonlít a legjobban: éppen így vált önazonossá, és éppen ezáltal foglal el kiemelt helyet azon a szubkultúrán belül, amelyet Magyarországon képvisel.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Néhány mondat erejéig szeretnék megemlékezni arról a két vendégfellépőről is, akik az est főszereplőit előzték meg: a magyar nyelvű dalokat előadó HallucinatorZ a garázsrockon és a punkon belül is egy keményebb, alternatív, grunge, hard punk és heavy metál témákat gyakrabban használ, amelynek dinamikus számai azonnal magukra vonták a közönség figyelmét, hogy az garantáltan egy pillanatra se unatkozhasson. 

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Ahogy a frontember is megjegyezte, hozzájuk képest a következő fellépő, a Jackmans valóban még inkább rock’n’roll volt a szónak abban az értelmében, hogy közelebb állt a retró hangulatú, dögös riffekre épülő hard rockhoz: Animal Freak című slágerük is erről tanúskodott.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

Éppen emiatt az együttes dalai kiváló átmenetet jelentettek a The Trousers zenei atmoszférája felé, és noha jómagam egyik vendégfellépőt sem ismertem korábban, a koncert tükrében egyáltalán nem lepődöm meg azon, hogy ez a zenekarhármas december végén is közös buli keretében fog színpadra állni.

Emlékeim szerint ez volt a második Trousers-koncert, amelyen élőben vettem részt, és az A38 adottságainak hála úgy éreztem, hogy ezúttal valóban megkapta azt a központi helyet és reflektorfényt, amely egy Animal Gunhoz hasonló színvonalas album megjelenéséhez dukál.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a fiúk a porondra léptek, fáradhatatlan energiával dübörögtek a dalok az utolsó akkord leütéséig, sőt: amikor a műsor vége után a közönség határozottan visszakövetelte őket a színpadra, gyakorlatilag lenyomtak még egy fél koncertet, amellyel ismét bebizonyították a zenészek, hogy olyan autentikus bandáról van szó, amelyet a játék puszta öröme és a résztvevők lelkesedése éltet.

Fotó: Czabán Máté

Szokták mondani, hogy a könyvet (jelen esetben a lemezt) ne a borítójáról ítélje meg az ember: nos, az Animal Gun kivételt jelent e szabály alól, mivel ha elvonatkoztatunk a lényegi résztől, vagyis a muzsikától, akkor az album borítója maga is az esélyes versenyzők között szerepel a lemezborítók mezőnyében.

Talán a zenekar összes korongja közül az Animal Gunnak a vizuális világa az egyik legerősebb, mivel egyszerű, érthető, hatásos, ugyanakkor nem szakad el a földtől és a tartalommal is kétségtelenül összhangban van. A koncerten elhangzott, hogy a jövőben a remények szerint bakelit formájában is kiadják majd a lemezt - talán nem is kell ezt tovább részletezni, és ez is nagyon jól jelzi, mi az a zenei közeg, amelyen belül a The Trousers otthonosan mozog.

Ideje azonban áttérni magukra az új nótákra, ugyanis ha lehet, akkor azok élőben még nagyobb tűzzel lobogtak, mint a stúdiófelvételeken. Nem egy olyan dal volt, amely a lemezt végighallgatva először elkerülte a figyelmemet, és a koncert hatására, a második vagy a harmadik meghallgatást követően tudtam őket igazán átérezni.

Ilyen volt például a sokak által dicsért Secret Symmetry, amely az utolsó számok között csendült fel, és amely személy szerint bennem a zúzósabb Southern- és blues rock dalok világát idézte fel. 

Fotó: Czabán Máté

A zenekar egyébként a műsor struktúráját tekintve a klasszikus lemezbemutatók útját választotta, vagyis a hangulatot megalapozandó nem egy mű hangzott el a The Trousers régi slágerei közül is, amelyek ritmikus, átütő erejükkel finoman megfűszerezték a repertoárt, de egyúttal szilárd vázat is biztosítottak a koncertnek.

Közéjük tartozott a You Got Me Rollin’, ami már akkor is a nagy kedvenceim közé tartozott, amikor a legutóbbi album kapcsán írtam róla, de a Gunslinger, a Cool Operator, a Hysterical Route és a Fear of the City is kiegészítette ezt a sort a korábbi dalok közül. 

Külön elismerésre méltó a számomra, hogy az olyan erős dalok nélkül is, mint az I Get Around, a Real Deep Groove, a The Swamp vagy az Under the Wheel, teljes értékű volt a koncert, ami szintén alátámasztja, hogy nem egy párslágeres együttesről van szó, hanem olyan zenészekről, akik dalírás terén képesek tartani egy állandó, egyenletes színvonalat.

Nincs olyan kötelezőnek számító dal, amelyet kivonva a forgalomból az embernek hiányérzete lenne, mert mindig van helyette legalább öt másik olyan mű, ami méltán felveszi a versenyt a legsikeresebb Trousers-számokkal is és gond nélkül pótolja azokat. A zeneipar működési elve miatt nem sok együttes tudja manapság véghezvinni, hogy életművét ne kizárólag egy-egy „csodafegyverre” építse fel, hanem ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani lemezről lemezre - az este főszereplői viszont mindenképpen abba a szűk és tehetséges csoportba tartoztak, amely képes erre. 

Anélkül tudnak ugyanis egyazon a műfajon belül újabb és újabb kincseket kibányászni és a felszínre hozni, hogy megfásultnak vagy ötlettelennek érezné azt a hallgatóság, erre pedig kevés dalszerzéssel is foglalkozó, hitelesnek számító banda képes. Emiatt pedig, amikor megszólalnak a rezidens kritikus hangok mondván, hogy „nincs már új a nap alatt”, akkor a The Trousers még mindig töretlen erővel, egész egyszerűen a húrok közé csap, és ismételten jó időre elhallgattatja vele az (olykor jogos) aggodalmakat. 

Fotó: Czabán Máté

Fotó: Czabán Máté

Az album egyik zászlóshajója mindenképpen a már single-ként korábban is bemutatkozó Hope Dies Last, amelyhez videóklip is készült a frontember Kőváry Zoltán unokaöccsének, Kőváry Dánielnek a rendezésében.

A dal pörgős, boogie-s, fülbemászó taktusa egyszerre idézi meg a hetvenes és a kilencvenes évek rock’n’roll nyelvezetét és harmóniáját, ami minden egyes részletében annyira időtlenül frissé varázsolja, hogy hallgatás közben az ember úgy érzi, hogy az utóbbi negyven évben bármikor megjelenhetett volna, és bármikor ugyanolyan örökérvényű és örökifjú lett volna, mint ezen a 2022-es anyagon. 

A koncert egyik markáns momentuma számomra a Bag of Bones előadása volt, ami kislemezes sláger formájában ugyancsak napvilágot látott már az album megjelenése előtt. A szám szándékosan nyers, dinamikus és kemény dallamvilága talán visszanyúlik egy kissé a korai Trousers lázadó garázs rock tematikájához, ami a riff szerkezetén és a gitárok hangszínén érződik leginkább.

Emellett ez a dal az új lemezen az egyik legösszetettebb, legváltozatosabb és „legmatekosabb” darab; ugyanakkor képes magával hozni azt az egyszerűséget is, ami hatásos rockeposszá tudja avatni: nem csak egyedi refrénje emeli ki ugyanis a dalt az Animal Gun szerzeményeinek sorából, hanem az a zenei narráció, ami rendületlenül vezeti a hallgatóságot a nagykönyvben megírt négyperces játékidő erejéig. 

Különleges helyet foglal el a dalok között a My Kind of Business, amelynek stílusa némileg eltér a lemez többi művétől. Ez pedig korántsem véletlen, a frontember ugyanis ezt a darabot közösen szerezte közelmúltban elhunyt testvérével, Kőváry Péterrel, ezért, ahogy a koncerten fogalmazott,  egy hamisítatlan „Kőváry Brothers” szerzeményről van szó.

És valóban, a Rolling Stones motívumait és miliőjét is felelevenítő sokoldalú dal úgy hangzik, mintha tökéletesen egymásba olvasztaná a Peter Kovary & The Royal Rebels és a The Trousers legfontosabb jellemvonásait.

Fotó: Czabán Máté

A felvételeken szereplő akusztikus gitár, háttérvokál és billentyűk - amelyek szép, letisztult, telt hangzást adtak néhány ezt megkövetelő dalnak - a lemezbemutatóról hiányoztak ugyan, de a karakteres előadásmód és a zenészek közötti szinkron hibátlanul pótolta ezt a hajszálnyi különbséget, és megmutatta, hogy nem véletlenül a villanygitár ennek a műfajnak a központi eleme.

Ha ugyanis olyan rutinos, magabiztos, színpadra termett előadók kezében kel életre, mint amilyen Locke Péter, Lázár András, Gulyás Antal Samu és Kőváry Zoltán, akkor a közönség a világ legtermészetesebb dolgának fogja venni azt, hogy valaki egyszerre pentatonskálákon ugrál, óraműpontossággal penget, és még arra is marad ideje, hogy aktívan kommunikáljon az egybegyűltekkel és komplex módon szórakoztassa őket. 

Mindenképpen megemlíteném még a The Great Beyond című új szerzeményt is, ami ugyancsak a kemény basszusfutamokra épülő, slide-gitárral megtűzdelt Southern rock-vonalat erősíti.

Maga az Animal Gun sem véletlenül lett az album címadója, hiszen olyan ritka gyöngyszemről van szó, aminek tempós alapriffje, karizmatikus refrénje, magukkal sodró, kiforrott szólói és orgonajátékkal díszített kiállása egyenértékű, alapvető komponensei a dal szerkezetének.

Ugyan a dal a lemezbemutatón nem hangzott el, bízom benne, hogy hamarosan többen is felfedezik maguknak és a repertoár visszatérő vendégévé válik majd. 

Fotó: Czabán Máté

Maradandó koncertélmény és az album egyik hangulatos száma még a Sunday Crimes is, ami a dallamosabb garage punk nóták felé hajlik inkább, illetve a Come Undone, ami, még ha szerintem nem is az egyik legerősebb dal, azért lehetett mégis hangsúlyos része az estének, mert van benne valami esszenciálisan, jellegzetesen Trousers-felhang, ami hibátlanul összecseng a korábbi lemezek aurájával. 

Fotó: Czabán Máté

Az Animal Gun anyagán töltelékszámokról szinte egyáltalán nem lehet beszélni, ellenben legalább három-négy dalról is kijelenthető, hogy ha az ember egyszer meghallja őket, nagyon hamar rögzülnek a fejében, és nem egykönnyen felejteni el őket - már csak azon ismerős, déjà vu-szerű érzés miatt sem, aminek köszönhetően olyan, mintha a zenekarnak már korábban is léteztek volna ezek a dalai, csak a hallgató nem ismerte volna őket.

Ez pedig számomra nem az önismétlés jele, hanem éppen arról szól, hogy a bandának van egy olyan bárhol, bármikor felismerhető stílusa, egy olyan jelkészlete, amelyre le tudja fordítani azokat az ötleteket és spontán benyomásokat, amelyekből táplálkozik. 

Úgy gondolom, hogy a lemezbemutatónak sokkal messzebbre mutató szerepe is volt, ami bőven túlmutatott azon, hogy egy újonnan megjelent album promóciója legyen. Egyrészt megcáfolta azt a vissza-visszajáró, kísértetként járó közhelyet, mi szerint a rock’n’rollban nem maradt több tartalék, hogy már halott, és minden erőforrása kimerült, másrészt a koncert érezhetően méltó emléket állított a frontember testvérének, a sokoldalú zenészként ismert Kőváry Péternek is.

Fotó: Czabán Máté

Ugyanakkor a banda a maga módján köszönet is mondott egyúttal a rajongóknak és mindazoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a rock'n'roll lángja továbbra is égjen és bevilágítsa az olykor reménytelen mindennapokat - ehhez pedig nem is adódhatott volna nagyszerűbb alkalom, mint egy családias hangulatú beltéri koncert, ami mindenekelőtt arról szólt, hogy megünnepeljük az új lemezt, ugyanakkor önfeledten örülni tudjunk magának a zenének, valamint egymásnak is.

Örülni egy bulinak, ahol nincs holnap vagy holnapután, csak a pillanat, amiben vagyunk - éppen ahogyan azt az egész rock'n'roll szubkultúra és műfaj tanítja évtizedek óta régi nagymestereivel és vadonatúj tehetségeivel együtt. 


Fotók: Czabán Máté &
Pandur-Balogh Norbert

nyomtat

Szerzők

-- Ocsovai Ferenc --

Költő, újságíró, zenész, végzettsége szerint médiaszakértő és nemzetközi politológus. Diplomáit a Boroszlói Egyetem Filológiai Karán és az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A rock'n'roll, a flamenco, valamint a latin és a szláv kultúra szenvedélyes rajongója, hobbiszinten pedig olykor filmekkel is foglalkozik. Eddigi kötetei: Két világ határán (2016), Oroszlán a ködben (2018), Huszonkét év zarándoklat (2019), és Szalamandravér (2021).


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Szentpáli Roland válaszol
Iamyank lemezbemutató koncertje a pécsi Szabadkikötőben
DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.

Más művészeti ágakról

Kötetlenül Pásztor Andreával
Interjú Szabó Tibor Benjáminnal
gyerek

A klasszikus mese új köntösben
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés