bezár
 

art&design

2022. 12. 06.
A függöny mögé tekintés mint a kulturális emlékezet aktiválása
Interjú Fürjesi Csaba képzőművésszel Humánszinkron című tárlatáról, alkotói módszerről, művésztelepi életről és jövőbeni tervekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fürjesi Csaba festőművész, grafikus a kilencvenes évek óta itthoni és külföldi tárlatok rendszeres kiállítója. A Nyíregyházi Főiskola rajz és földrajz szakára járt, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció szakán szerzett újabb diplomát. Alkotásaival 2017 óta nem találkozhatott a hazai közönség, azonban november 3. és december 3. között ismét látható volt The Space Contemporary Art Gallery kiállítóterében. A tárlat kapcsán kérdeztük az általa használt multitípia technikáról, hazai és nemzetközi sikerekről és az általa alapított Ceredi Művésztelepről is.

PRAE.HU: Öt év után láthatók ismét a munkáid Magyarországon.

Semmi különösebb ok nincs emögött, összességében több hónapot vagyok itthon, mint például Salzburgban, ahová szintén sok egyéb projekt, ösztöndíj és maga a Covid vitt. A hazai csoportos kiállításokon többször szerepeltek a munkáim, csak önálló tárlaton nem lehetett látni. Az itthoni művészeti életet követtem, volt olyan esemény is, amiért hazautaztam. Tájékozódni lehet, bárhol is él az ember.

PRAE.HU: A kiállításod a Humánszinkron címet viselte, jelentése már ismerős a nyilatkozataidból. Mit tennél még hozzá?

Lényegében a benyomásaim kifejezéséről van itt szó. Olyan összeállások, egybe-rendeződések, amelyek vizuálisan is értéket képviselnek. Ezek bemutatása foglalkoztat, s főleg olyan kontextusba helyezése, amely nemcsak lokálisan, elszigetelten, hanem tér-idő korlátok hatályon kívül helyezésével működnek.

PRAE.HU: Festészete központi témái olyan képi üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek az emberről, az emberi érzelmekről, s az emberek egymás közötti viszonyairól szólnak” – olvashatjuk művészetedről. A mostani kiállításodnál is ezek a kérdések foglalkoztattak?

Igen, bár a most bemutatott munkák nagyrészt arról a viszonyról vagy hatásról is szólnak, amik a néző és az alkotások között is fellépnek. Belegondolás, belehelyezkedés, állásfoglalás késztetése, de a kommunikáció létrejötte mindenképp. Úgy találom, hogy az a világ, amelyben élünk, tálcán nyújtja feldolgozásra a paradox, különleges vagy képtelen helyzeteket, érzéseket, néha sugallatokat. Szerintem ilyenféle jelenségek, amióta ember az ember, velünk vannak, a világunk alapcsomagjának a része, mindennap zajlanak és mindenhol van lelőhelyük. Nagyon sokszor a személyes érintettségem is benne van. Ilyen eseteknél nem létezik a megszokott lineáris idő dimenziója, hanem olyan, mintha rétegek transzparensen egymásra kopírozódnának. Kavarog minden, nincs sok fix pont az elmozdult rétegek között, fragmentált motívumok vannak.

Fürjesi Csaba Fotó Fürjesi Csaba jóvoltából

PRAE.HU: Mi az alkotói módszered, hogyan dolgozol?

Sok időt töltök a műtermemben. Szeretem a közegét, másrészt ahogy dolgozom, ahhoz idő is kell. A klasszikus lépéssorozatok híve vagyok, vázlatozok, fotózok, gyűjtögetek, előkészülök. Nagyrészt követem a bennem már korábban keletkező beszűrődéseket, gondolati, képi megjelenéseket. Sok mindennel foglalkozom, kísérletezek, más-más anyagok, technikák egymás mellé, egymásra helyezése révén is. Néha elképesztő sok és különféle dolog van a műteremben. Például csak emiatt jöhet létre egy biedermeier szekrényre magasnyomású grafika. Talán az mondható el művészetemről, hogy a brikolázs, mint gondolkodás vagy szemlélet szintén érvényesül benne, mert nem sok mindent határozok el előre, inkább intuitívan állok hozzá. A kifejezést, a mondanivalót és többszólamúságot, egyáltalán a személyes és általános világ egyidejűségét tartom előbbre. Számomra nagyon izgalmas, milyen gondolatok, érzések társulnak az alkotási folyamathoz, vagy milyen dimenziókat jár be az elkészülés.

PRAE.HU: Műveid nagy része multitípia. Mesélnél erről a technikáról?

Ez azzal tér el a hagyományos magasnyomású eljárásokkal szemben, mint a linómetszet, fametszet, anyagnyomás stb., hogy térhatású, különböző telítettségű, akár más színű felületek adják a látványt. Az egész grafikai eljárás, amely a “multitipia” nevet kapta, több ponton változtatható: festéktelítettség, sablonhasználat, nyomtatási rétegszám, nyomáserősség. Teljesen analóg folyamatról van tehát szó, a látványt pedig a festéket felvivő, vonalháló szerkezetű nyomóforma és a felületen lévő sablonok kombinációja adja. A vonalszerkezetű nyomóforma egymás utáni használata egymást keresztező vonalstruktúrát rajzol, melynek sűrűsége az egymásra nyomtatás mennyiségétől függ. Optikailag egy interferáló felület, ennek “mikrorezgését” pedig a nyomtatáskor lehet variálni az egészen finom vonalaktól az adott felület teljes fedéséig.

PRAE.HU: A Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep alapítója és egyben tulajdonosa vagy. Hogyan indult ez a kezdeményezés? Alkotóként is részt veszel a művésztelep életében?

Több helyen voltam/voltunk a barátaimmal más művésztelepeken, és azt tapasztaltuk, hogy ez egészen más és egyedi művészeti létforma, mint bármelyik a művészeti élet palettáján. Így indult el, hogy legyen egy művésztelepünk saját értékrenddel, szellemiséggel. Ezután gyűjtöttük a tapasztalatokat, módszereket, egymást kapacitálva jó sok helyen jártunk. Tényleg elmondható, hogy több kontinens sok művésztelepén voltunk. Nagyon értékes és érdekes művészeti-közösségi műfaj. Az igazán jó művésztelep jóval több, mint „csak” alkotási helyszín. Ha a szervezési teendők megengedik, természetesen én is dolgozom, mert olyan kivételes alkotói élményt nyújt, amelyet meg kell becsülni. Éppen ezért biztos, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetek rá, mert nagy lehetőséget rejt magában.

Fürjesi Csaba Fotó Fürjesi Csaba jóvoltából

PRAE.HU: Több mint 20 éve foglalkozol festészettel. Akik még nem nem ismerik a művészetedet, azoknak hogyan mutatnád be?

Ha mindenképpen kategorizálni kellene, akkor úgy mondanám, hogy művészetem jellemzően egy posztmodern művészeti álláspontot képvisel, melyben személyes hangú látványalakításra törekszem, legyen az festészeti, grafikai vagy más alkotás. A kijelentések helyett a kommunikációt tartom fontosnak, ezért munkáim a bemutatott tartalmukkal, szemléletükkel inkább kérdéseket tesznek fel a nyitott befogadónak.

Úgy látom, hogy a világ többértelmű, differens paradoxon, és ennek a vizuális megjelenítése a kezdetektől fogva inspirál. Sok munkám esetében azokat a jeleneteket, hétköznapi élethelyzeteket, mozzanatokat mutatom be, melyek egyszerre állnak a realitás és a szürrealitás tartományában, vagy az idő és a létezés alapkérdéseit boncolgatják. A motívumok használata a lényegi tartalom igazságára irányíthatja a figyelmet, de eredeti kontextusból kiemelve, megkettőzve vagy csak egyidejű jelenlétüket sejtetve. Máshogy kombinálva az összefüggések összemosódnak, átalakulnak. Ennek feszültsége sok esetben egy sajátos képi atmoszférát teremthet: élethelyzet-töredékek szerteágazó jelentésekkel, eltérő érzelmi hatásokkal. Ezek működése a kollektív kulturális emlékezeten alapul, előhívhatják memóriánk rejtett zugaiból a közös élményeinket, emlékeinket. Kicsit a „függöny mögé tekintés” helyzete ez, amely a kulturális emlékezet aktiválásával, a szubjektív idő tartamérzetével, a megélt és a mostani világ történéseinek újraértelmezésével dolgozik.

Fontosnak vélem a kontextusteremtést, a mélyebb, szélesebb összefüggések behívását a szellemi, ideológiai dimenziók, szociálkritikai vetületek jelenlétét, emiatt sokszor nem az alkotás elsődleges formaisága vagy stílusjegye a fontos.

PRAE.HU: Számos hazai és nemzetközi sikert értél el. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések?

Minden visszajelzést fontosnak tartok. Alapjában a képzőművészi lét eléggé magányos műfaj, rengeteg időt töltesz egyedül az alkotással. Járod a saját utadat, amely néha könnyebb, néha nehezebb. Az eredmények sok mindenben meg tudnak erősíteni, de mindent a helyén kell látni, kezelni. Vannak kedves emlékeim elismerésekről, és ezeket szeretem megosztani azokkal, akik abban segítettek.

PRAE.HU: Mik a jövőbeni terveid, készülsz új tárlatra?

Szeretném  továbbfejleszteni a multitípia eljárást, kiterjeszteni az alkotásokon keresztül, amelyre most egy nemzetközi grafikai projekt is szerveződik. A Ceredi Művésztelepen elindult az artist residence programunk a grafikai műhely bevonásával. Egyénileg is több kiállításra készülök itthoni és külföldi múzeumokban egyaránt, például kaptam egy meghívást, hogy egy nemzetközi grafikai projektben vegyek részt Olaszországban.

 

A művész honlapja
A művésztelep honlapja

Fotók: Fürjesi Csaba jóvoltából

nyomtat

Szerzők

-- Takáts Fábián --

Takáts Fábián vagyok, művészettörténész. A 20. század művészetével foglalkozom kurátorként, műtárgyleíróként, kutatóként, mikor mi adódik. Írásaim is erről a területről szólnak.


További írások a rovatból

art&design

Interjú Fusz Mátyással legutóbbi kiállításáról, Merleau-Pontyról és kitakarásokról
art&design

Kontemplatív séta a Balaton-felvidéken
art&design

Interjú Szalai Dániel képzőművésszel és fotográfussal az edukáció nyújtotta infrastruktúráról és kísérletezési lehetőségekről, kritikai alapállásról és a média fontosságáról
A Trafó Galéria Hogyan lehet egy téglával betörni a bank ablakát, ha még ahhoz sincs erőnk, hogy kikeljünk az ágyból? című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Fehér Balázs Benő rendezése a Stúdió K-ban
Beszélgetés a képeskönyvekről a Pagony Szalonban
Steven Spielberg: A Fabelman család
Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés