Püsök Botond első egészestés dokumentumfilmje hihetetlen drámai alaphelyzetet talált meg: az események középpontjában Andrea és két gyermeke, Pirkó és Boldizsár állnak. Pirkót, amikor még kilenc éves volt, szexuálisan molesztálta nevelőapja, Pika, akit később lelepleztek és jogerősen börtönbüntetésre ítéltek. A férfi hiába vallott be mindent a tárgyaláson, a család békéje ezután már nem volt a régi. Pika református pap fia, tisztességes és jó ember hírében állt a magyar közösségű erdélyi faluban, akire a falu népe megbecsüléssel tekintett. A falu lakói hazugságnak tartják az egészet, szerintük a színésznőként dolgozó Andrea, sőt, a kislány szégyent hoztak a falura, és Pikának nem kellett volna börtönbe kerülnie.

A Túl közel elsősorban nem magát a bűntényt, hanem az ezt követő évek eseményeit dolgozza fel, leginkább Andrea nézőpontjából. A nő keményen dolgozik, hogy szebb jövőt biztosíthasson gyermekinek és önmagának: megpróbálja eladni a régi házat, hogy messzire innen új életet kezdhessenek. Hihetetlen dramaturgiai fordulata a filmnek, hogy ezalatt Pikát jó magaviselet miatt hamarabb szabadlábra eresztették, és visszatért a faluba. A nevelt lányát szexuálisan bántalmazó férfit soha nem látjuk, de tudomásunk lesz róla, hogy ügyvéddel próbál gyámsági jogosultságot szerezni vér szerinti fia, Boldizsár felett. Andrea kétségbeesetten keresi a kiutat a szétesett családi pokolból, a film pedig ennek az időszaknak a hullámvölgyekkel teli eseményeit követi nyomon éveken keresztül. Mintha feszült thrillert néznénk, amely a helyzet valódisága miatt rendkívül nyomasztó, nehezen feldolgozható filmélménnyé válik.

Egy ilyen téma feldolgozása, mint amire a Túl közel vállalkozik, már önmagában is említésre méltó vállalkozás, mert magyar nyelvű dokumentumfilm eddig nem igazán foglalkozott a szexuális jellegű bűncselekmények társadalmi vagy közösségi megítélésével. Párhuzamként felhozható a 2020-ban megjelent Visszatérés Epipóba, amelynek esetében a filmkészítőket az érdekli, miképp hagyja jóvá hosszú évekig egy zárt közösség az abúzust, de az áldozatok hibáztatásának és az elkövető felmentésének jelenségével már kevésbé foglalkozik. Érdekes kettősséget ad a Túl közelnek, hogy míg Andrea és a két gyermek életét hosszú perióduson át követjük, a falu véleményét névtelen interjúkon, kiragadott bejátszásokon keresztül ismerjük meg. Sorra előkerülnek azok a tipikus áldozathibáztató, a bűnöst felmentő szólamok, amelyek sajnos nem ritkák az ilyen jellegű ügyek megítélése kapcsán. Nyomasztó betekintést nyújtanak a modern társadalom gyakran még mindig hímsovinizmus táplálta előítéleteibe és hiedelmeibe.

A filmnek ez az aspektusa, hogy beemeli a falusiak gondolatait, nagyon fontos, hiszen az egyetlen eszköze arra, hogy a mérgező hangok kontrasztba állíthatók legyenek Andrea családjának valódi életével. Sajnos azonban mégsem működik mindig a módszer. Ízléstelen, hogy némelyik bejátszásra, a fokozott drámai hatás kedvéért visszhangeffektet raktak, mintha az elhangzó szavak nem lennének önmagukban elég súlyosak. Ez a klisé inkább kizökkenést eredményez. A tartalmat némileg gyengíti az is, hogy a megszólított interjúalanyok mindannyian idős emberek. Ez több kérdést is felvet: csak az idősek gondolkodnak ilyen elítélően az események kapcsán, vagy talán egy ennyire elöregedő faluban járunk? Az idős emberek mennyire tekinthetők a közgondolkodás szócsöveinek? A filmnek ez az adottsága ugyan nem gyengíti az üzenetet, ugyanakkor akaratlanul is létrehoz benne valamiféle egyoldalúságot. Érdemes lett volna talán részletesebben bemutatni a falu lakóinak életét is, mert ezáltal sokkal erősebben tudott volna megszületni a kívánt hatás. Ugyanakkor dokumentumfilmes eszközökkel ezt talán lehetetlen lett volna végigvinni, hiszen a forgatás maga befolyásolhatta volna a falu közvéleményét, sőt, akár veszélybe is sodorhatta volna a családtagokat. Nem véletlen, hogy az interjúkat a család elköltözése után vették fel.

Problémaként merülhet fel az is, hogy miközben az elsődleges áldozat Pirkó, mégis ő kapja a legkevesebb játékidőt a három családtag közül. Andrea hihetetlenül erős és kitartó nő képét sugallja, a személyének középpontba helyezése tökéletes „hősválasztásnak” bizonyult, mégis mélyíthette volna a film cselekményét, ha a készítők nagyobb hangsúlyt fektetnek a lány életére is. Azonban lehet, hogy ebben az esetben is ez volt az etikusabb választás, lévén, hogy a film elején Pirkó még csak egy 12-13 éves kislány. Szerencsére a film végére Pirkó érezhetően megnyílik, és az utolsó húsz percben már több szerepet kap, talán nem véletlen találhatók itt a film legmeghatóbb jelenetei is. Ezek az utolsó képkockák keretbe zárják és gyönyörűen lekerekítik ezt a történetet, így kisebb-nagyobb hiányérzeteink ugyan maradhatnak, de megrendülve fogunk távozni a moziszékből.

A filmnek még egy vetítése lesz a fesztiválon:

• 2023. január 25. 15:00, Cinema City Mamut II.

A cikkben felhasznált képek a BIDF hivatalos weboldaláról származnak.