bezár
 

gyerek

2023. 07. 30.
Izgalmas kihívás egy világ továbbépítése
Interjú Ruff Orsolyával
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
„Kutatás, utánagondolás, millió jegyzet és logikai bukfencek kivédése” – számol be mindennapjairól Ruff Orsolya író, műfordító, újságíró, akinek A zöld macska trilógia és a Volt egy ház rejtélye után, íróként jelenleg főként Orczy Mimi kalandjairól szól az élete. 

PRAE.HU: Emlékszel olyan karakterre a gyermekkori olvasmányaidból, amellyel az átlagosnál jobban tudtál azonosulni?

prae.hu

Két nagyon különböző karakter jutott eszembe. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején voltam gyerek, amikor még léteztek csíkos könyvek. Abban a sorozatban jelent meg Kertész Erzsébet Vilma doktorasszony című regényes életrajza Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről. Ez egy nemzedéki élmény lehet, mert többektől hallottam, hogy meghatározó olvasmány volt számukra. Ha olyan példaképet kell említeni, aki nagyon megmaradt, akkor az ő volt. A másik, ami szintén generációs olvasmány, de teljesen más vonal, az Adrian Mole titkos naplója. Aki akkor volt gyerek, rongyosra olvasta. Nagyon érdekes látni, hogy maradandó könyvnek bizonyult, mert újra és újra kiadják, és mindig megtalálja a saját olvasói körét. Szerintem ott amúgy a humor volt az, ami gyerekként megfogott.

PRAE.HU: Olvastam rólad, hogy gyermekként is sok könyv vett körül. Álmodoztál arról, hogy egyszer majd a saját történeteidet is papírra veted?

Szerintem aki gyerekként szeret olvasni, egy idő után eljut arra a pontra, hogy megpróbálkozik az írással. Nekem is voltak kezdeményeim, de egy idő után elhaltak. Mindig ott voltak az agyam szegletében, de soha nem jutottam el addig a pontig, hogy kezdjek velük valamit. Valójában a fordítás juttatott oda, hogy gyerekkönyvíróként is elindulhassak. A legelső könyvem eredetileg a lányomnak szánt házi meséből keletkezett, ami nem készült el a születésnapjára, de akkor már jó pár fejezet megvolt belőle. Amikor ez szóba került a Manó Könyveknél, a kiadó vezetője, Csapody Kinga kérte, hogy mutassam meg a kéziratot. Innen indult az egész, és akkor még nem is volt feltétlenül benne, hogy ez egy trilógia lesz. Az első résznek úgy lett vége, hogy folytatni is lehet, ugyanakkor le is zárulhatott volna. Érdekes élmény volt, ami most megint visszaköszön az új könyvemnél: az Orczy Mimi kalandjai ugyanakkor már eleve azzal a szándékkal született, hogy sorozat legyen belőle. Mindenesetre izgalmas kihívás egy világ továbbépítése, a sorozat fenntartása. Visszatérni oda, de közben ügyelni arra is, ne legyenek benne ismétlődések, és elég izgalom is kerüljön bele… nagyon élvezem!

ZMT

PRAE.HU: Első könyved, A zöld macska titka egy kalandregény. Hogyan születtek meg a benne szereplő karakterek?

Minden arra a születésnapi meglepetéscsomagra vezethető vissza, amiből aztán kibomlott ez a történet. Azt tudtam, hogy mindenképpen állatszereplőket szeretnék, mert a lányomnak nagyon fontosak voltak az állatok, és azt is tudtam, hogy egy kislány lesz a főszereplője. Én úgy írok, hogy rengeteget tervezek és sok vázlatot készítek, de soha nincs bennem tudatosság, nincsenek olyan üzenetek, amiket feltétlenül meg akarok jeleníteni. Ha esetleg kiolvasható belőlük valami, annak örülök, de az elsődleges célom, hogy valamilyen szinten szórakoztassak, a szó jó értelmében.

PRAE.HU: A Volt egy ház című regényed sokkal komolyabb hangvételű, viszont a rejtélyek felfejtése abban is kidomborodik.

Itt elsődlegesen nem a szórakoztatás volt a cél, hanem az a titok, ami a házak, családok életében is ott lehet, és amit egy gyerek számára érdekes lehet felfejteni. Alapvetően itt egy házról akartam írni. Meggyőződésem, ha egy olyan házban vagy lakásban élünk, amit nem a közelmúltban húztak föl, akkor feltételezhető, hogy ott már több generáció élt előttünk, és ezek a generációk hozzátettek valamit a ház történetéhez. Biztos vagyok benne, hogy sokan elgondolkodnak azon, vajon milyen lehetett ott élni, vagy mi lehet az egykor ott élt embereknek a története. Egy olyan könyvet akartam, aminek a szereplői úgy fejtik le ezeket a történeteket, mint az egymásra rakódó hagymahéjakat. Fontos szempont volt az is, hogy a kötetnek legyen egy olyan szereplője, aki valóságos volt. Így jött a képbe Karig Sára, akinek az életútját mindig is lenyűgözőnek tartottam. Olyan ember volt, aki abban a korban, amikor tenni kellett, nem maradt passzív, és ennek köszönhetően nagyon sok ember életét megmentette. Az elsődleges célom mindenképpen az volt, hogy legyen egy olyan történet, amit sok gyerek, de akár felnőtt olvasó is a magáénak érezhet. Ezzel a könyvvel mindig is az a vágyam, hogy aki elolvassa, az esetleg majd odafordul a szüleihez vagy a nagyszüleihez, és megkérdezi, nálunk ez hogy volt, a mi házunkban ez hogyan történt. Számomra nagyon fontos az unoka-nagyszülő viszony. Nem tudatosan, de ez minden könyvemben előjön: mindig van egy idős ember, egy támasz, akihez fordulni lehet. Mindig is azt gondoltam, hogy ideális esetben a nagyszülő-unoka kapcsolat jó értelemben vett cinkosság, és öntudatlanul ezt igyekszem minden sztorimba belecsempészni. Sokszor későn jut az ember eszébe megkérdezni a saját nagyszüleit, mi és hogyan történt a régmúltban. Jó lenne, ha volna olyan, aki ezt a könyvet olvasva rákérdezne, és esetleg megtudna olyan dolgokat, amikről eddig sejtelme sem volt.

VEH

PRAE.HU: Legújabb könyved, az Orczy Mimi kalandjai – A londoni gyémántrablás szintén valós történetből táplálkozik. Milyen arányban fonódik össze benne valóság és fikció?

Ez fontos kérdés ennél a könyvnél, mert valóban van egy valós személy, aki inspirálta a könyvet, de azt mindenhol elmondom, és az utószóban is hangsúlyozom, hogy ez nem egy életrajzi regény, hanem fikció. Éltem azzal a regényírói szabadsággal, hogy a valós személytől több ponton is elszakítsam a figurámat. Ez a legerősebben talán abban mutatkozik meg, hogy életkorban is teljesen másként jelenik meg. A valóságos Orczy Emma például abban az időben, amikor Hasfelmetsző Jack rettegésben tartotta Londont, már házas fiatalasszony volt, az én szereplőm pedig egy tizenéves lány. Orczy Emma személyét azért tartom nagyon érdekesnek, mert magyar származású író, az egyik legolvasottabb az egész világon, de mindig olyan érzésem van, mintha pont itthon nem ismernék túlságosan. Amennyire tudom, a szocializmus évei alatt nem is nagyon lehetett megjelentetni a könyveit, valamikor a kilencvenes évek elején kezdték el újra kiadni. Leghíresebb regénye A Vörös Pimpernel, ami először színdarabként, majd könyvként lett nagyon sikeres. Orczy Emma volt az, aki a könyvei révén vált vagyonos emberré, és aztán Monte Carló-ban vásárolt magának villát. Ez mai szemmel nézve sem kis teljesítmény. Azt is érdekesnek tartottam, hogy kalandregényben utazott: a saját könyvemet is kalandregényként szeretem definiálni. Van egy fikciós szála, amit próbálok valóságos elemekkel megtűzdelni, főleg azért, mert a viktoriánus kor, amiben játszódik, habár utólag visszatekintve és felszínesen szemlélve nagyon porosnak tűnik, ám valójában hallatlanul izgalmas éra, a nagy változások kora volt. Elég csak belegondolni, hogy micsoda újítások voltak annak idején: megjelent a bicikli, az automobil, a telefon, a röntgengép, csupa olyan dolog, amely ma már a napjaink természetes része. Ott van tehát az a nagy gyarmatbirodalom az összes nehézségével meg nehézkességével, közben viszont már a változás szelei fújtak, és íróként nagyon izgalmas kihívás, hogy ezek között a díszletek között mozgassam a figurát. Ez volt az az időszak is, amikor a nők elkezdték feszegetni a határaikat, ezt is igyekszem ábrázolni a könyvben. A szüfrazsett mozgalmak csírája is ekkor jelent meg. A nők még nem szavazhattak, pedig már lett volna rá igény... Ebből a szempontból az, hogy van egy fiatal lány szereplőm, iszonyúan fontos és izgalmas. Az is kérdés, mit tehetett akkor egy lány? Sajnos nem sokat. Egy nő például nem tehette meg, hogy fogta magát, és egyedül beült egy kávéházba vagy egy étterembe, a társadalom szabályai szerint nem cselekedhetett önállóan, miközben az én szereplőm pont arra törekszik, hogy bizonyos dolgokat egyedül vigyen véghez. Ami a londoni helyszínt illeti, itt az életrajzi szálat követtem. Azok a színhelyek, amik Orczy Emma életében fontos szerepet játszottak, a regényben is megjelennek. Fiatalon költözött például az angol fővárosba a családjával, alapvetően azért lett London a történet helyszíne.

OMK

PRAE.HU: A hitelesség kedvéért mindenféle dokumentáció is belekerült a kötetbe, például a Londoni Hírek 1888. november 14-i száma, vagy a Renegát című opera szórólapja. 

Ez kiadói ötlet volt, de én is nagyon örültem neki. Ez volt az a könyv, ami „szerelemprojekt” volt mindannyiunk részéről, hiszen annyi teret adott a játéknak, például ezekkel a kis dolgokkal, amiket beletettünk a kötetbe. A szerkesztőkkel közösen írtuk a cikkeket, a hirdetések szövegét, és itt muszáj megemlítenem Magyari-Ésik Zsófia nevét, aki a könyv egész vizuális világáért felel. Annyira szuper munka volt ezt kitalálni, kicsit mintha mi is újra gyerekek lettünk volna. Az volt a szándék, hogy a kötetet lapozva olyan kis betétekre bukkanjanak az olvasók, amelyek szintén úgy hatnak, mintha a valósághoz kötnék a sztorit. Olyan is található köztük, aminek a valóságban is megtalálhatók a nyomai: például a Renegát című színdarabot valóban bemutatták Londonban, és az előadás alatt tényleg keletkezett egy kisebb tűz. Írás közben az is érdekes játékra ad alkalmat, hogyan lehet a valóság szövetét belesimítani a fikcióéba, hogyan lehet elérni, hogy ne legyenek benne gubancok és bukkanók. A könyvben található betétek tulajdonképpen ezt a célt szolgálják.

PRAE.HU: Milyen visszajelzéseket kapsz a célzott korosztálytól? Mindkét nem kedveli a kalandregénybe bújtatott titkokkal teli történeteket?

Van egy olyan általános tapasztalat, hogyha lány a főhős, akkor a fiúk kevésbé veszik a kezükbe a könyvet, de azért remélem, hogy a kalandossága, a nyomozás része miatt nem csak a lányok fogják olvasni. Alapvetően gyerekeknek írok, nyilván az a célom, hogy minél több gyerek olvasson, de azért látom, hogy az olvasás sok gyereknek nem képezi a mindennapjai részét. Nagy könyvtártámogató vagyok, amikor csak lehet, elmondom, hogy aki teheti, menjen könyvtárba. Ha van egy olyan gyerek, aki nem szeret annyira olvasni, akkor lehet, hogy csupán annyiról van szó, hogy ő még nem találta meg azt a könyvet, amelyik belépő lesz neki az olvasás világába. Abban bízom, hogy erre egyszer mindenki rátalál, és felfedezi, milyen klassz dolog olvasni. Ehhez nagyon jó terep a könyvtár. Nekem például abszolút meghatározó élményem a móri könyvtár, ami a Lamberg-kastély épületében található. Ha már a Volt egy ház kapcsán az épületek titkairól beszéltünk, akkor itt sem tudom megkerülni, hogy egy épület mennyi narratív réteget, milyen sokféle rejthet és képviselhet... Ami ilyen maradandó, azt gyerekkorától kezdve továbbviszi magával az ember.

PRAE.HU: Szerzőként közreműködtél A Fausttól a Szívlapátig, az Ölelőskönyv, vagy éppen a Meseország mindenkié című kötetekben is. Van olyan történeted, ami a többinél valamivel közelebb áll hozzád?

Mindegyik történetem fontos, de az is igaz, hogy számomra mindig az utoljára megjelent a szerelemgyerek. A gyerekirodalmat soha nem veszem félvállról, számomra ez nagyon-nagyon fontos. Nem is hiszek azokban a kategóriákban, amiket a külvilág ráerőltet a művekre. Szerintem azok a szerzők sem választják szét a felnőtt és a gyerekirodalmat, akik mindkét korosztálynak írnak.

PRAE.HU: Min dolgozol jelenleg?

Éppen Orczy Mimi következő kalandjait tervezem, pedig alig léptem ki az előző történetből. Aki végigolvassa a könyvet, találhat olyan vastagon szedett szavakat, amikből ki lehet következtetni a folytatás irányát. Ez is egy játék volt a részünkről. Aki megtalálja ezeket a szavakat és összeolvassa, megkapja a következő regény címét. Nem titok, hogy egy másik európai országba fog vezetni a szereplők útja. Az a szándék, hogy mozgásban tartsam a szereplőmet... A zöld macska esetében, amikor meglett a második rész, akkor egyből jött volna a Volt egy ház, nagyon szerettem volna megírni, de akkor az volt a kiadó teljesen logikus kérése, hogy először zárjuk le a trilógiát. Most az a szerencsés helyzet állt elő, hogy folyamatában írom a Mimi történeteket. Nagyon szeretem az írásnak azt a részét, ami a felkészülésről, a kutatásról szól, de az írást már nem halogathatom sokáig, eljön a pont, amikor muszáj lesz belevágni. Alig várom!

PRAE.HU: A gyerekkönyvek mellett a Könyves Magazin a fő csapásirány számodra?

Abszolút! Szerencsés dolog, hogy valaki, aki szeret olvasni, mindig könyvekkel foglalkozhat. Aztán persze meg kell néha húzni a határokat, hiszen az írás és az újságírás hiába rokon, mégis nagyon más. A könyveket mindig lopott időben írom, aminek persze az a következménye, hogy egyfolytában csinálok valamit, ami összefügg az olvasással, az írással, a kutatással. Meglátjuk majd, meddig tud ez így menni.

PRAE.HU: Gyakran moderálsz irodalmi beszélgetéseket. Kérdezni szeretsz jobban, vagy válaszolni?

Egyértelműen kérdezni. Sokkal könnyebb, mint válaszolni. Az interjúkban az a nehéz, hogy csupán perceid vannak arra, hogy egy hullámhosszra kerülj egy lényegében vadidegen emberrel. Szerencsés esetben ez megtörténik. Az se baj, ha nem, hiszen akkor is lehet nagyon jó interjút készíteni, de kérdezőként nyilván mindenki azt szeretné, ha olyan beszélgetés jönne létre, ami nem csak neki emlékezetes, hanem az olvasóknak is. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert az elmúlt években összejött pár olyan beszélgetés, amit sokáig vittem magammal, vagy a mondanivalója vagy a hangulata miatt. Ezek sokszor eszembe jutnak, feltöltenek.

A Volt egyszer egy ház című regényről itt írtunk korábban.

Képek forrása: A kiadó közösségi oldala.
Ruff Orsolya portréját Valuska Gábor készítette.

nyomtat

Szerzők

-- Márkus Judit --


További írások a rovatból

Az Elérhetetlen című kötet bemutatójáról
Szinvai Dániel: Párhuzam

Más művészeti ágakról

art&design

Isabela Muñoz Omega című kiállítása a Mai Manó Házban
A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
(Súlyosan elfogult vélemény)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés