Szeretjük megörökíteni életünk, utazásaink pillanatait, mintegy kiragadva őket az időből. Takáts Márton is így tesz, de ő fényképezés helyett ceruzát és ecsetet ragad. Utazni, városokat látni szerető alkotó, aki a Róma–Párizs–Budapest (egyik kiállításának címe is egyben) tengelyhez erősen kötődik, miképp szülőfalujához, Pilisborosjenőhöz is. Sok éve már Budapesten él, a budai oldalon található műteremlakásból Bach-prelúdiumok dallamai szűrődnek ki, miközben lázasan dolgozik. Igazán nyugodt környezetet azonban Pilisborosjenőn talál, ahová, ha csak teheti, kiutazik. Műterme itt, a „családi fészekben” is van, és a zene ide is elkíséri. Munka közben olykor meg-megáll a ceruza, az ecset. Ilyenkor leül zongorája elé, hogy saját örömére Keith Jarrett amerikai dzsessz-zongorista szerzeményeit játssza, vagy nagyokat sétál a szülői házhoz közeli természetben.

A borosjenői ház és kert, a falu számos utcája és természeti környezete inspirációs forrás számára: szinte mind megfestette már. Pedig igazi városlakó, szereti felfedezni a város rejtett zugait, utcáit, és benne zajló élet tereit: „füstös” kávéházakat, homályos aluljárókat, vasból és acélból épített pályaudvarokat. Feltűnő, hogy ezek a helyszínek Takáts képein ember nélküliek. „Dokumentált” helyszínein néha azonban alakok is megjelennek: sétáló, merengő vagy várakozó, be nem azonosítható emberek, mintegy beleolvadva a környezetbe. Alkotásainak legtöbbje enteriőr és városi tájkép, avagy modern veduta. Egy olyan műfaj, melynek gyökerei a 16. századi Itáliából erednek. De Takáts nemcsak ebben hagyománykövető, hanem abban is, hogy figurális alkotó, elzárkózik az absztrakttól.

Tűnő időm nyomában kiállítás enteriőr. Fotó: Sz. Jánosi Erzsébet

A Tűnő időm nyomában című kiállítás darabjai a már jól bevált receptet követik. Utcarészleteket, enteriőröket, egy festői szépségű tengerpartot (A belga vendég, 2023) láthatunk az olajvásznakon. A frissen készült munkák mellett régebbről készült grafikákat is, a „Quartier perdu”. Hommage a Patrick Modiano (2017) című sorozatból. A főszerep ezúttal a festményeké. 

Takáts Márton, noha a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett, előszeretettel fest is. Életműve jóval szerteágazóbb, hogy kizárólag grafikusként tekintsünk rá. Rajzol, illusztrál, tussal, akvarellel, olajjal, egyaránt dolgozik. Fő technikája a maratott tűkarc volt, de a konvencionális rézkarccal is hosszú évekig dolgozott, míg időigényessége miatt félre nem tette. A művészi hivatás felé nem véletlenül kanyarodott. Szülei iparművészek, dédapja szobrász, nagyszülei festőművészek voltak. Ilyenformán  mintegy kikövezve volt számára  az út. 

A Tűnő időm nyomában Takáts festészeti programjáról nyújt képet. Ugyan nem teljeset, de ahhoz elegendőt, hogy érezzük művészetének erejét. Egy olyan alkotóét, aki „úgy elsajátította a rajz és a sokszorosító grafikai technikák minden csínját-bínját, hogy műveit szégyenkezés nélkül helyezheti a klasszikus mesterek lapjai mellé”. Ezt már Sturcz János művészettörténész mondta róla egy 2007 márciusi Budapest galériabeli megnyitóbeszédben. A falakon függő olajvásznak láttán nyugodt szívvel említhetjük együtt a régi mesterekkel. Grafikai munkássága egyedibb, eredetibb, mint festészete, ám maholnap, de inkább ma, festői stílusa egyedülállóan ritkának tűnik a kortárs, zömmel absztrakt művészek között. Képei megértéséhez nincs szükség koncepciót kifejtő szövegekre, a látvány magáért beszél. 

Alessandro műterme (2013). Olaj, vászon, 65cm x 115 cm. Fotó: Sz. Jánosi Erzsébet

A Monád Galériában látható képek technikai precizitással, részletgazdagon megfestettek. Hideg színviláguk miatt mintha megállt volna rajtuk az idő, és a pillanat ki lenne merítve. Már a „Quartier perdu”. Hommage a Patrick Modiano című sorozat is az idő jegyében készült, ahogy Modiano írásai is, melyekben a szereplők önmagukat keresik a múltban. A képeken feltűnő sétáló férfialak egyedül bolyong a Rivoli oszlopai közt, mintegy az időn kívül. A Belga vendég című olajvásznon egy fehér ballonkabátos figura áll a kihalt tengerparton. A homokos fövenyen a horizontot kémlelő alak öltözete, miként a fehér kabinok is kortalanok. Itt valóban megállt az idő. 

És Takáts Márton festményén így is marad. Szinte fotóhűséggel rögzít mai helyszíneket, amelyek hangulata azt sugallja, hogy mindig ilyenek lesznek – legalábbis az alkotó számára –, nem változnak, ahogy az emlékek sem. 

Takáts honlapját böngészve kiderül, sokfele járt: sínek, vizek mellett, hidakon, metrókban, Abu-Dhabiban és Makón. Úton-útfélen, szemlélődő vándorként, ahogy megrajzolta magát a Vándor rézkarcoló kalandjai (1998) című sorozatán. A Tűnő időm nyomában képei hasonló  nézőpontból készültek, de objektívebbnek álcázva, az alkotó nem szerepel rajtuk, „csak” a keze nyoma, és ahogyan a világot látja. 

A belga vendég (2023). Olaj, vászon, 100 cm x 150 cm. Fotó: Sz. Jánosi Erzsébet