„Vannak a napnak, az évnek varázsos időszakai. Pillanatok vagy órák, helyek és csendek, amikor két valóság találkozik. Ahogyan szürkületkor a nappal éjbe libben. A Hold fényénél előbukkan a táj Nap elől rejtett oldala. A víz felszíne: lent homályos nyugalom, fent légies zsizsegés.”

(Kelemen Kinga)

Mikor a nyüzsgő város forgataga elhalkul, utak futnak tovább valami tágasság felé. A villamossínek egyszer csak megtorpannak, az aszfalt ösvényekbe fordul, az épületeket felváltja az erdő finom szövete. A villanypóznák kusza vezetékei átadják helyüket a fák szövevényes birodalmának. Jámbor óriások kócos lombjai közt játszik a szél. Leveleik mélyzöld szemekként tapintják a beáradó fényt. A nyugodt helyhez kötöttség mozdulatlan csendje terebélyesedik. De ha elég jól figyelünk, ebben a hallgatag és mozdulatlan világban is fellelhetjük az élet apró rezdüléseit. Ott rejlik az évszakok változó leveleiben, a tavaszi virágzásban, az évgyűrűk körkörös mintázatában, az ágról ágra szálló madárban. Az erdő ezer arca mesél nekünk változásról és állandóságról, az átalakulás folytonosságáról.

A fák sokasága maga a rengeteg. Belépünk csendes tudásába, ahol rész és egész találkozik. Ahogy Mircea Eliade írja: „a töredék megismétli az egészet”. Ebben a térben a rész megmerítkezik a teljességben. A teljesség arcképe erdőből van, és saját magunkhoz vezet.

Kelemen Kinga mélykék és zöld fáinak erezete végigfut a képeken.

A zöld derűben ott a kaland és a természetből kapott tágas otthon egyaránt. A tekintet keresi a látható, tapintható világot. A kékségbe nyúló derengés pedig a láthatatlan határán tapogat belsőbb tájak felé. A mese mágiája innen nyílik. A Kökényóra tintavirágzásának képei ebben a kettős látásmódban egyesülnek. Az erdő lényei előbújnak rejtekhelyeikről, a tér magába von minket, és megtelik élettel. A tó nyugodt felszíne hatalmas szemként tárul a világra. Kétoldalú tükörfelszínén keresztül a lélek mélyebb rétegeibe enged merülni. A különböző napszakok és évszakok körjátékában a természet közel kerül hozzánk, visszatapint. A sziklák is lehunyják szemeiket és álmodnak. A hó ezüstös ragyogásában mintha az erdő szelleme suhanna. 

Kelemen Kinga: Holle anyó

A munkákon a Csoóri Sándortól örökölt Kökényóra képe új értelmezést nyer. A mélabús kék derengés átadja helyét a ködbe burkolt táj álomszerű lebegésének. A bőr alá mászó kék átviláglik a növényi erezeten, mintha csak bensőnk összehangolt működésbe kerülne a külvilággal. Ahogy a köd egybevonja a teret, a jelenlét felerősödik. A fátyolréteg tompa homályán keresztül az érzékszervek is befelé irányulnak. 

Kinga erdőt úsztat a kétségekkel szemben. A természetbe megérkező figyelem kitágul, a képzelet szárba szökken. A Kökényóra azt az időtlen pillanatot ragadja meg, mikor két mozdulat eggyé válik. Ahogy simítják egymást, már nincs két külön létező, csak a mindegy. A képek két valóság találkozásában keresik a kibontakozás lehetőségét. Pillanatok, órák, helyek és csendek varázslatában megnyíló kapukon keresztül.

A tinta folyatásán, rétegelésén keresztül játszva bújnak elő az erdő lényei is. Rókák, farkasok, szarvasok, medvék, és a képzelet szülöttei. A festmények azonban nem ruházzák fel őket a jó és rossz dualisztikus ábrázolásával. Legyenek akár belső kivetülések, akár utunk kísérői, mintha csak Exupéry A kis hercegben, közelebb kell mennünk hozzájuk, hogy megismerhessük őket. 

A nappal légies zsizsegésében a réten látható állatok, de még a szalmakazal és a messziben húzódó ház füstje is megelevenedik az éj leple alatt. A tűz mellé kuporodás gesztusában mintha csak valami ősi álomidő nyílna meg antropomorf lények és varázslatos értelmezések megjelenítésén keresztül.

Kelemen Kinga: Nappal

A csendes együttlét egyszerre nyitja meg a közösségi egymásra hangoltság és az egyéni befelé figyelés állapotait. Mint ahogy a fa tövében fekvő lányok képe is ezt sugallja. A gyökerek a mélyben összekúsznak, az ég alatti jelenlét hálózatán keresztül a kollektív és személyes tér összeér, a teljesség arcai a természeti képek és az emberi lét alakzataiban köszöntik egymást.

Kelemen Kinga: Tótükör

Az alkotóról

Kelemen Kinga ökológus és illusztrátor. Gyerekeknek tanít természetismeretet és ő maga is a zöldből kapja az otthont. Dalolva fut fel a hegyre, tűzhöz kuporodva zenél és a bogarak tündérré válnak a meséiben. Koszorút fon, és a legfinomabb teát készíti, amit a szabadban szed. Mindemellett Kinga csak annyit mond: rajzol. A cselekvés útjának egyszerű szépsége, kontinuitása. Járásához nem aggat titulusokat zászlóra. Meséljenek a képek maguk, nyíljanak átjárók rajtuk keresztül. 

Eredjünk mi is nyomába ezeknek a pillanatoknak, csendeknek, mágikus tájnak.

Kelemen Kinga: Füst

Kökényóra

A kiállítás megtekinthető:      
Crafty Bar
márc. 22 - ápr. 22.

https://fb.me/e/8ycPKfXG3