bezár
 

film

2008. 10. 04.
Országos Diákzsűri: a szakma utánpótláscsapata
Beszélgetés Tóth Barbarával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Országos Diákzsűri: a szakma utánpótláscsapata A CineFest utolsó előtti napján, a fesztiválzáró és díjkiosztó ünnepség előtt egy nappal beszélgettünk Tóth Barbarával, az Országos Diákzsűri tagjával és leendő elnökével.

PRAE.HU: Egyre több filmes mustrán és fesztiválon, így a CineFesten, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján is értékeli a filmeket az Országos Diákzsűri. Ez ebben az esetben talán különösen izgalmas, hiszen fiatal, 36 évnél nem idősebb alkotók filmjeivel találkozhatott a fiatal zsűri. Mik voltak a tapasztalataitok, milyen volt az idei nemzetközi mezőny?

Tóth Barbara: Igen vegyes volt a felhozatal, volt nagyjáték-, kisjáték-, kísérleti film, animációs film és doku, és ez a műfaji sokszínűség eleve elég nagy változatosságot biztosít. A minőségbeli különbségek nem voltak annyira élesek, pont ez is volt valahol a hátránya a fesztiválnak – a közepesen semmitmondó filmek dömpingje volt a jellemző, kevés kiemelkedően jó alkotással. Ugyanakkor kevés kiemelkedően rosszal, tehát ezt akár pozitívumnak is lehetne tekinteni.

PRAE.HU: Már meghoztátok a döntést a Diákzsűri díját illetően, de erről információt a holnapi díjkiosztóig nem szivárogtathatsz ki. A személyes favoritokról azért mesélhetsz?

T.B.: Igen, nyílván ugye A nyomozó nagy kedvenc. Gigor Attila A nyomozó című filmje már a Szemlén is nagy kedvenc volt, akkor az kapta tőlünk a fődíjat, és változatlanul, másodszori nézésre is jó volt. Máshogyan hatott, elsőre katartikus élményként, de másodszorra is maradt még a filmnek mondanivalója. Az animációk általában nagyon erősek voltak, kiemelten például a Maraton című észt alkotás. A dokumentumfilmeket kedveltem még ezek mellett, nagyon ötletes és „jól megcsinált” dokukkal találkoztam, a magyarok talán ebben a szekcióban pont alacsonyabb színvonalon mozogtak, de a külföldiek abszolút érdekesek voltak. A kisjátékfilmek között is találtam egy nagy kedvencet, Simonyi Balázs Originál Láger című rövidfilmjét, amire BuSho-n is felfigyeltem, és most is nagyon tetszett. Azt szeretem ebben a filmben, hogy nagyon pontosan megragad egy hangulatot, és ezt jól kifejezi, és hogy végre valaki a Super8-at is úgy használja, ahogy azt kell, tehát a helyére kerül a forma és a tartalom. Nagyjából ennyi.
Simonyi Balázs - Originál Láger
PRAE.HU: Sokszínű a program, több szekcióban versenyeznek a filmek. Ez a Szemlére is igaz, de ott a Diákzsűri több díjat is kioszt, így lehetőség nyílik arra, hogy árnyaltabban értékeljétek az alkotásokat. Mi a helyzet most? Hány díjat ítélhettek oda?

T.B.: Hát, a díjazás most cseles, mert valójában két díjat ítélhet oda a Diákzsűri, de hivatalosan csak egy nagydíjat osztunk, és ugyan a második díjról is mi döntöttünk, de hivatalosan nem tőlünk fogja kapni a második díjazott ezt az elismerést.  

PRAE.HU: A zsűrinek, mint tudjuk, mindig nehéz dolga van, de mennyire találtátok magatokat most nehéz helyzetben? Nem okozott problémát, hogy ennyire különböző műfajú filmeket kellett egymással összehasonlítani?

T.B.: Öten vagyunk most itt a Diákzsűriben, szavazással, közös véleményalkotással értékeltük a filmeket, és viszonylag hamar és egyértelműen körvonalazódott, hogy melyik lesz a kiemelt két film. Ezeken kívül még négy-öt alkotás jött szóba, de az, hogy melyik két filmet díjazzuk, egyöntetű döntés volt. A döntés akkor okozott problémát, mikor kiderült, hogy igazából csak egy díj lesz hivatalosan a mi nevünk alatt, mert az a két film, amit díjazni fogunk, az nagyon összehasonlíthatatlan, műfajilag is, és minden szinten. Gyakorlatilag nem lehet őket összehasonlítani. Ez probléma volt. De olyan szempontból a műfaji sokszínűség nem okozott problémát, hogy például egy jó dokumentumfilm jobb mint egy közepes kisjátékfilm. Tehát mindenből a legjobbat kell keresni.
Diákzsűri a CineFesten
PRAE.HU: Említetted, hogy öten vagytok most itt a Diákzsűriből. Mekkora a teljes létszám?

T.B.: A teljes létszám 12 fő, a Diákzsűri így, együtt csak a Filmszemlén képviselteti magát, és utána minden fesztiválon egy alacsonyabb létszámú csapat vesz részt, jelentkezési alapon, hogy éppen kit érdekel az adott téma. Itt most öten voltunk, négy lány, és a helyi erő, a miskolci fiú.

PRAE.HU: Apropó Szemle. Összefoglalnád a magyar filmet, a nagyjátékfilmes, kisjátékfilmes, kísérleti filmes, dokumentumfilmes kínálatot illető idei tapasztalataitokat?

T. B.: A magyar filmek valóban a Szemlén vannak együtt. A tapasztalatok nagyon vegyesek. Igazából én még mindig túl magasnak tartom a Filmszemlén versenyprogramban bemutatott filmek számát. Mert nagyon sok olyan van közöttük, ami nem jó, amiatt, mert vagy az alkotója, vagy maga a film nincs még készen arra, hogy a közönség elé kerüljön. És azt is látjuk, hogy a fiatal filmesek, főleg kisjátékfilmben, feladatokat oldanak meg, nagyon is érezhető, hogy kaptak egy feladatot, és bizonyos paneleket, eszközöket... bele kell tenniük a filmbe, és ezek a kötelező elemek ki vannak pipálva. Viszont ritkán látom a kisjátékfilmekben az erőt, azt, hogy mit akar nekem mondani, vagy azt, hogy egyáltalán akar-e nekem bármit is mondani ezzel. Az egyik probléma az, hogy Magyarországon főleg fiatal filmesek csinálnak kisjátékfilmet, nagyjátékfilm-rendező ritkán, és valószínűleg ezért is érződik a feladatteljesítés, ezért gyengébb a minőségük ezeknek a filmeknek. Persze így is lehet nagyszerű dolgokat találni. A másik pedig az, hogy gyakran nincsen a kisjátékfilmre elég pénz, és azért ez sokszor látszik, de sokszor pont a jót hozza ki a filmből és az alkotókból, mert olyan kreatív megoldásokkal dolgoznak, amik különben talán nem jöttek volna elő. Hát igen, a szükség nagy úr, és van, akiből a kreativitását hozza ki, ez jó.

PRAE.HU: A Diákzsűri egy évig működik ugyanazokkal az emberekkel, utána következik a csapatváltás. Hogyan lehet pályázni?

T.B.: Igen, a Diákzsűri tagság egy évre szól, és mindig a Magyar Filmszemle az első fórum, ahol együtt van az új csapat. A pályázat úgy működik, hogy az összes egyetemre, ahol van média- vagy filmoktatás, elküldjük a pályázati felhívást e-mailben is és plakáton is. A pályázati adatlap kitöltése mellett szakmai önéletrajzot és tanári ajánlást kell csatolni.

PRAE.HU: Mit tapasztaltok, nagy az érdeklődés? Nagy szokott lenni a túljelentkezés például?

T.B.: Bizonyos egyetemekről nagyon nagy a túljelentkezés, más egyetemekről pedig úgy kell összehalászni egy-egy embert. A verseny inkább egyetemeken belül szokott nagy lenni, főként az olyan nagy egyetemeken, mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem vagy az ELTE, a kisebb egyetemekről egy-két ember jelentkezik.

PRAE.HU: Az Országos Diákzsűri szerpeköre kimerül a zsűrizésben, vagy más kezdeményezéseitek is vannak?

T.B.: Van egy
honlapunk, ott publikálunk, írjuk a cikkeket a fesztiválokról, filmekről, bármiről, amit fontosnak látunk. Emellett péntekenként diákzsűris filmklubot, azaz Zöld Holló Filmklubot tartunk Budapesten, az Örökmozgó moziban. Minden pénteken levetítünk egy filmet, idén például a magyar zenés kultfilmek témakörben, és utána beszélgetünk róla, három filmenként, azaz évtizedenként pedig jön egy előadó, aki bővebben mesél a korról és a filmekről. És amit még évről évre megtartunk, az a Magyar Filmszemle utáni díjátadó ünnepség, a díjazott filmek vetítésével és a díjátadó ceremóniával.
Díjátadó buli a Toldi moziban a Filmszemle után
PRAE.HU: Úgy hallottuk, hogy idén nem csak a csapat cserélődik, hanem az Országos Diákzsűri elnöki posztján is lesz változás.

T.B.: Így van, legalább is nagyon így néz ki a dolog. Teszler Tamás zsűrielnök és Vodál Vera főkoordinátor vitték évek óta a Diákzsűrit. Ők most már csak mérsékelten diákok, és úgy döntöttek, hogy mivel „rendes munkát” kell végezniük, nem fér bele az idejükbe a Diákzsűri irányítása, koordinálása. Engem kerestek meg, hogy vállaljam az elnökséget, és azért rám gondoltak, mert korábban is foglalkoztam szervezéssel, Pécsett filmfesztivált, filmklubot, és mindenféle mást is szerveztem. Ez visszautasíthatatlan ajánlat volt, úgyhogy elfogadtam, jövőre én veszem át az elnöki posztot. Ezt nyílván egyedül nem lehet csinálni, így főleg az idei csapatból kerülnek majd ki azok, akik segítenek.

PRAE.HU: Köszönöm szépen a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok neked, nektek a következő évre.

Az Országos Diákzsűri delegált tagjai a CineFesten: Tóth Barbara (Pécsi Tudományegyetem), Sánta Katalin (Eszterházy Károly Főiskola, Eger), Raffay Réka (Kaposvári Egyetem), Pápai Gergely (Miskolci Egyetem), Dér Asia (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba)

A teljes csapat: http://www.diakzsuri.hu/tagok.htm

A diákzsűri különdíja a CineFesten:
The Alpha Diaries / Shalom Pluya Aleph
Rendező: Yaniv Berman (Izrael)


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés