bezár
 

irodalom

2008. 10. 02.
A szex mint gondolkodás?
Interjú Filip Sikorskival
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szex mint gondolkodás? Filip Sikorski, a Finnországban élő fiatal lengyel irodalomkutató Virginia Woolffal, Mallarméval és Szentkuthyval foglalkozik. Mi az utóbbi szerzőről faggattuk, s különösképp az a felvetése nyerte el tetszésünket, melyben a szexről - csupán érintőlegesen - mint gondolkodásról beszél. Vigyázat, tudományos tézisek is olvashatók az interjúban!

PRAE.HU: A Petőfi Irodalmi Múzeumban a Szentkuthy-kiállítás megnyitóján találkoztunk először. Tompa Mária mutatott be bennünket egymásnak. Remekül beszélsz magyarul. Mióta tanulod a nyelvet?

Filip Sikorski: Már tíz éve tanulok magyarul. 1998-ban kezdtem a varsói magyar tanszéken, és ott is végeztem 2003-ban. Aztán volt olyan korszakom, amikor nemigen tudtam használni. Kivándoroltam Finnországba, ott pedig nem sok magyar ismerősöm volt. Most, mióta ideköltöztem, érzem, hogy az elfelejtett szavak és kifejezések visszajönnek.

PRAE.HU: Általában valamilyen korszak vagy személy kezdi érdekelni az embert egyetemen: te hogy voltál ezzel? És miért épp a 20. század első felének prózairodalmával foglalkozol? 

Filip Sikorski: Tulajdonképpen minden irodalmi korszak érdekes. Szentkuthy munkássága is bizonyíthatja, hogy bármilyen korszakban megtalálhatjuk azt, ami most is modern és aktuális. De az első- és másodévesek még nem beszélnek olyan jól magyarul, hogy hosszú verseket olvashassanak, hát még egész könyveket. Főleg a stílusérzék olyan dolog, amit két év alatt nem lehet megtanulni, így nem is nagyon tudtam méltányolni Csokonai ósdi, zengő költészetét, Jókai olvasmányosságát, vagy Petőfi frissességét. Pont akkor kezdtem kicsit jobban érezni a nyelvet, amikor a Nyugattal kezdtünk foglalkozni az irodalomórákon. De persze ez még nem magyarázza meg a 20. századi próza iránti érdeklődésemet, pusztán meghatározza azt az időt, amikor igazán élvezni kezdtem a magyar olvasmányaimat. 

Az igazi magyarázat másban rejlik. Mindig nagyon érzékeny voltam a nyelvre. Kosztolányi verseit ugyanolyan élvezettel olvastam, mint a magyar nyelvtant. A nyelvészet és az irodalomtudomány közötti különbséget nem tartom egyértelműnek, hiszen mindkét tudományágnak ugyanaz a tárgya. Így olyan irodalom vonz, amely maximálisan kihasználja a nyelv lehetőségeit, akár hangtanilag, akár szövegtanilag, akár jelentéstanilag… Ez a nyelvre való összpontosítás egybeesik egy másik tendenciával a 20. századi irodalomban, tudniillik az ábrázolt világ azonosságának szétfoszlásával és az új, folyékony identitások létrejöttével. Mindez már Adynál kezdődik, aki személyek helyett nem-személyes konstellációkat jelenít meg: nyílik a test, kijön a hús, folynak a testi váladékok, és emellett a nyelvhasználata is teljesen újszerű… Több írót is felsorolhatnék, de ez most talán nem lényeges. A korai modernséggel kapcsolatban még azt el kell mondanom, hogy tetszik benne az egészséges naivitás és pozitív elitizmus, amelyek aztán hiányoznak a posztmodernizmusból. Mindez, amit említettem, persze Szentkuthyban is megtalálható. 

PRAE.HU: Inkább irodalomelméleti vagy irodalomtörténeti szempontból tartod érdekesnek az általad kutatott területet? 

Filip Sikorski: Számomra az irodalomelméleti szempont sokkal fontosabb, bár ez nem jelenti azt, hogy az irodalomtörténeti megközelítést kevésbé gyümölcsözőnek tartanám. Az irodalomtörténeti szempont vizsgálata egyszerűen másfajta gondolkodást igényel. Szeretek szoros kapcsolatban lenni a szöveggel. A Prae elemzése természetesen nagy kihívás, de paradox módon nem félek tőle, nem úgy, mint a „Szentkuthy helye a magyar irodalomban”-témáról nyilatkozni. Persze tudom, hogy a két szemléletmódot nem lehet elválasztani egymástól. A szövegben található szerkezeteknek a gyökereit meg kell keresni a nagy folyamatokban, amelyekkel már az irodalomtörténészek foglalkoznak… De mivel Szentkuthyról eleddig már elég sokat mondtak a magyar irodalomban való elhelyezését illetően, nekem most úgy tűnik, hogy tiszta lelkiismerettel összpontosíthatom a figyelmem a poétikai kérdésékre. E kérdések vizsgálata pedig egy kicsit el van hanyagolva. Sokan magyarázták már, hogy mi az, hogy Prae, de nincs olyan elemzés, amely alaposan megvizsgálná a poétika szempontjából a Prae nyelvének működését. Szentkuthy nyelve új és más, de hogyan új és hol más? Itt rejlik az igazán izgalmas probléma… 

PRAE.HU: És hol más, hogyan új ez a nyelv, és nem utolsósorban: kikhez képest új? 

Filip Sikorski: A Prae belemerül a magyar nyelvbe és a magyar nyelvtanba. Persze a költők és az írók mindig is merítettek erőt a nyelvből, de a nyelv jelentős részben csak eszköz, nem cél, amiben különben nem látok semmi rosszat. Szerintem szükségünk van elbeszélő irodalomra, azaz olyanra, amely a nyelvet a történetet leíró eszközként használja. Ez volt, van és biztosan lesz is a hagyomány . Volt a Szentkuthyt megelőző realizmusban, van a mai irodalomban. Aztán van egy másik hagyomány is, olyan irodalom, amely nem ír le semmi történetet, hanem arra használja a nyelv lehetőségeit, hogy egy „nyelvi kompozíció” jöjjön létre… Szerintem ilyen a Prae. Mondok néhány példát arra, hogyan használja Szentkuthy a magyar nyelvtant. Érdekes a közép- és a felsőfok használata: „legénebb én”, „semminél is semmibb”, „legéletebb élet”, „azabban az”, a translativus használata: „csókká csókolt száj”, „ént énné semmisíteni”, „énné élezett én”, „levelet levelebbé erőszakolni” és egyéb ragok mint például: „a nőedik hatványra emelni”. Így kitárul előttünk az agglutináció metafizikája. A Praeben több ilyen jelenség található… 

PRAE.HU: Mi a célod ezzel a kutatással? Pusztán egy szakdolgozat megírása, esetleg doktori kutatási terület, netán valami más? 

Filip SikorskiFilip Sikorski: A jelenlegi pillanatban egy doktori értekezésen dolgozom, amelynek az a munkacíme, hogy „az irodalom zeneisége”. Mallarmé verseit, Virginia Woolf Hullámok című regényét és Szentkuthy Prae-jét vizsgálom. A zenei szerkezet mindegyik írónál más szinten nyilvánul meg: Mallarménál a szavak szintjén, Woolfnál a jellemekén, Szentkuthynál pedig a fogalmakén. Olyan írókról van szó, akik a zenét nem utánozni akarták, hanem bele akarták vonni a nyelv szerkezetébe. Szentkuthy többször is nyilatkozott e szándékáról. A munkámban a Prae nyelvezetét elemzem. Érdekes megvizsgálni, hogyan jönnek létre ott a fogalmak, hogyan alakulnak át más fogalmakká, hogyan jönnek vissza más alakzatokban. Mindezzel a zeneszemiotika foglalkozik, melynek a módszereit alkalmazom a Prae-vizsgálatomban.  

De Szentkuthy iránti érdeklődésem nem csak a tudományos tévekénységemre szorítkozik. Lefordítottam lengyelre és megjelentettem már a három első fejezetet a Narcisszusz tükré-ből. A fordítást folytatni szeretném. Főleg a korai művei érdekelnek: Narcisszusz, Metafora, Fejezet és persze a Prae, amelyből az első fejezetet és legalább még egy pár töredéket szeretnék lefordítani lengyelre. A lengyeleket érdekli a magyar irodalom. Remélem, Szentkuthy is érdekelni fogja őket. 

Noha nem szeretem a „Budapest Kelet-Európa Párizsa” típusú szerkezeteket, mégis megkockáztatom a következő állítást: Szentkuthy lehetett volna, vagy még mindig lehetne a magyar irodalom Mallarméja. Miért? Persze a stílusukban, a metaforáikban, sőt, az életmű terjedelmében kevés a hasonlóság, de ezek csak felületes tényezők. Én valami másra gondolok.  

Sok híres posztstrukturalista irodalomelmélet a francia nyelv területén született meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a francia irodalmárok nyilvánvalóan a francia nyelvű irodalomban kerestek ihletet új elméleteikhez. Többek között Mallarmé műveit találták alkalmasnak erre. Így egyrészt adott Mallarmé, aki szimbolista és esztétista, és aki tökéletesen helyezkedik el a saját korszaka keretében. Másrészt van egy másik Mallarmé, aki küszködik az írással, a nyelvvel, aki új poétikát keres, aki átlépi a saját korszaka küszöbét. A francia posztstrukturalisták ezt a másik Mallarmét tartották fontosabbnak.  

Nos, ilyen Mallarmé lehetett volna, vagy lehetne Szentkuthy is. Gondoljunk csak a Prae-re.Sok fontos irodalomelmélet már ott is megtalálható mint előzmény. Van benne például Deleuze nomádológiája (a regény részei mint akváriumban úszkáló halak) vagy Kristeva-féle fenotext és genotext megkülönböztetése (a genotext pontosan a „Nem-Prae”, ami úgy feszíti a Prae-t mint a nem létező húr a márványíves Ámor-szobrokon). Az ilyen összehasonlítás biztosan jó és hasznos gyakorlat, de nem az a fontos, hogy mit is jósolhatott volna meg Szentkuthy, hanem az, hogy a Prae-ben mennyire sok ismeretlen gondolat lappang még, arra várva, hogy valaki elméletté tegye őket. Ezek jutnak eszembe most: az „ember mint növény”, a „divat mint erkölcs”, „test és tárgyak”, „virág és gondolat”, „Krisztus és Pornosz” – mindegyikből ki lehetne fejleszteni egy egész doktori értekezést. Meg kellene tehát írni a Prae-ben idézett nem létező könyveknek a szövegét… De nem csak a Prae-re gondolok, és nem csak az ott leírt gondolatokra. A szövegszerkezetben és a stílusban is még sok mindent fel lehet fedezni. Tehát szerintem Szentkuthyt nem csak értelmezni kell; tovább is kell lépni. Az is fontos, hogy meghatározzuk a szerepét a magyar irodalomban, hogy kimutassuk a Prae-nek az előfutár-jellegét, de én azt a kérdést tenném fel elsősorban, hogy mit tanulhatunk Szentkuthy szövegeiből ma? Mi aktuális bennük? Sok példa közül ezt az egyet hozom fel: szexualitás, amely Szentkuthynál baccháns és filozofikus, perverz és átszellemült egyaránt. Szex mint gondolkodás? És máris kezdődik valami új elmélet, amelynek Szentkuthy már csak ürügyéül szolgál… 

PRAE.HU: Van rálátásod a lengyel irodalomra, és más nemzetekére is. Az említett szerzőkön kívül milyen tágabb kontextusba helyeznéd Szentkuthy munkásságát?  

Filip Sikorski: Ilyen kérdéseket mindig érdemes feltenni, mert szerintem Szentkuthyt demisztifikálni kell. Közhely lenne azt mondani, hogy Szentkuthy csak Szentkuthyhoz hasonlítható, mert ezt minden jó íróról el lehet mondani. Az pedig, akinek nincs stílusa, az talán nem is író… Szentkuthy stílusa egyedi, különc volt a magyar irodalomban, a regényei mégis olvashatóak, és a szerző mégis itt élt ezen a világon. A személyéről, a műveiről le kell rántani az ezoterika leplét. Az, hogy a munkássága milyen kontextusba helyezhető, számomra nem olyan nehéz kérdés. Erre tulajdonképpen részben válaszoltam is, amikor azzal a gondolattal játszottam, hogy Szentkuthy a magyar Mallarmé. Tudjuk, hogy a 20. századi európai irodalomban történt egy változás a nyelvhasználatban. Ennek az új jelenségnek – én az irodalom zeneiségének hívom, de van róla száz más elmélet is – Szentkuthy a magyar képviselője. Tehát az összehasonlítások Joyce-szal és Prousttal talán nem is voltak annyira elhamarkodottak. Magamtól hozzáadhatom Mallarmét és Virginia Woolfot, csakhogy szerintem nem az a legfontosabb, hogy kik voltak Szentkuthy lelki rokonai. Említettem már, hogy van két kérdés, amelyet sokkal lényegesebbnek tartok. Az első Szentkuthy poétikájára és nyelvének működésére vonatkozik, a második pedig a Szentkuthy írásaiban rejlő fel nem fedezett gondolatokra és elméletekre, amelyek a mai gondolkodásunkat tudnák átváltoztatni. Persze, ahhoz, hogy e két kérdésre választ kapjunk, meg kell oldani Szentkuthy hovatartozásának problémáját is. Szerintem a megoldás nem olyan problémás, mint amilyennek tűnik. De ez már nem az én feladatom, hanem a magyar irodalomtörténészeké. 

Filip Sikorski Varsóban született (1979. 12. 03.). 1998 és 2003 között magyar szakos a Varsói Egyetemen, kétszer ösztöndíjas az ELTÉ-n (2007-2008). Kutatási terület: magyar irodalom, irodalomtudomány, szemiotika, zenetudomány. 2003 óta Helsinkiben él, PhD-hallgató a Helsinki Egytemen, finnugor szakon. Tanulmányokat folytatott a szemiotika és a zenetudomány szakon is. Készülő munkájának címe „Az irodalom zeneisége. Szentkuthy Miklós és a Prae.” Egy lengyel irodalmi internetes folyóirat, az „Orgia myśli" (Gondolatorgia) egyik szerkesztöje”.
Hobbi: magyar borok.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Helyzetjel: A világ vége Helyzetjel: A világ vége
Világom kezdete
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018
irodalom

József Attila, Nádas, Fluor és a többiek József Attila, Nádas, Fluor és a többiek
Hangulatjelentés a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár második napjáról
Késelés Villával az Óvóhelyen

Más művészeti ágakról

Gyovai Katalin Hugonnai Vilmáról, Thorról és a bogaras trilógiáról
Rét Viki kortárs novellagyűjteményről és egy alakuló regényről mesélt
Stefanie Brockhaus és Andreas Wolff filmje, A költőnő a Verzión


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés