bezár
 

film

2008. 10. 31.
Egyszemélyes hadjárat lassított felvételen
John Moore - Max Payne - Egyszemélyes háború
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyszemélyes hadjárat lassított felvételen Pokolian dübörgő rock, majd magasztosan csengő dicsdallamok, reménytelenebbnél reménytelenebb csatahelyzetek, látványos pusztulásképek, ikonikus alakok és az összes lehetséges fegyver, amit egy néző el tud képzelni. Kábé ennyit tud felmutatni a film.
Lehet, hogy többet senki nem várt a Max Payne-től, tudván, hogy egy játékból készítették. És a videójátékból lett filmek, mint a Kaptár, a Silent Hill és társaik, elsősorban a rajongóknak készülnek, felidézve az összes jellegzetes helyszínt, fordulatot, hőst és fegyvert, amit a gép előtt ülve megszokhattak. Ilyenkor általában a monumentális harcjeleneteken és a szerepjáték-szerkezeten van a hangsúly, valamint azon, hogy amihez kevés maga a játék, azt is tökélyre fejlesszék: a kivitelezést a profibb technika által, és a lehető legtökéletesebben teljesített küldetést.
 Max Payne - Mark Wahlberg
Max Payne (fedőneve Mark Wahlberg) analóg a leszámolás-filmek főhőseivel: alfarendőr, akinek máig ismeretlen elkövetők kivégezték a családját. A tragédiától megtört, teljesen más ember lett, és már csak a bosszú ad értelmet az életének. Nappal aktákat tologat a rendőrség régi, lezáratlan ügyeinek osztályán, de éjszaka az utcákat rója, és keresi a gyilkosokat, hogy leszámoljon velük. Egy kvázi szuperhős, aki minden helyzetet megold, minden fegyverrel tud bánni (mindig van egy újabb, eleddig még nem használt puska a zsebében), és bárkit eltakarít az útjából. A többi főbb szereplő is ugyanilyen sablonos figura. Van a jóságos apapótlék, akiről később kiderül, hogy ő a főgonosz, és ott veri át hősünket, ahol csak tudja (általában a jóságos „öreg barátokról” vagy ilyesmi derül ki, vagy, ha tényleg jók, akkor az ellenség őket gyilkolja meg második körben, kegyetlenül, amiért hősünk mellett állnak). Vagy az übermensch gyilkológép exkatona, akit csak a pusztítás éltet, de valójában ő is csak eszköz a nagyágyúk kezében. A helyszín New York, a tökéletes nagyváros, a felhőkarcolók és kikötők tárháza. Itt lehet a leglátványosabb üvegcserép-záporokat és zuhanásokat bemutatni. Természetesen a nő sem hiányozhat a történetből. Igaz, hogy Payne szívében már nincs hely, de azért a néző szemének is meg kell adni, ami megilleti, Mila Kunis személyében. Ő az alvilági maffiózónő ugyanis, akit húga szer általi halála állít Payne mellé.
Mark Wahlberg és Mila Kunis
Mindeme sablontenger ellenére úgy tűnik, John Moore rendező (aki, mily furcsa véletlen, jelmeztervezőből avanzsált látványtervezővé, majd rendezővé, és egyetlen közismert alkotása eddig az Ómen 2006-os remake-je) mégis többet akart. Mindenáron bele kellett kevernie egy fantasy-síkot a történetbe (én nem ismerem a játékot, lehet, hogy abban is benne van, mindenesetre eléggé furán illeszkedik, még ha jó ötlet is). Így a bedrogozott népek képzelgéseiről sokáig azt hisszük, igazak, és tényleg óriási, fekete szárnyú madarak tépik darabokra őket (akik igazából a harci angyalok). Nekem tetszett ez az ötlet, ez a lebegtetés, kissé csalódott is voltam, amikor kiderült, hogy pusztán holmi narkósok képzelgései, és slussz. Ez a váltás logikátlan is: Payne-t mindenki valami megváltóként emlegeti, már az alvilág nagy, mindentudó mesterei, akik szerint egyedül kell megvívnia a háborút a gonosszal. Ez a patetikus hangnem sokkal jobban illene a folyamatosan fenntartott fantasy-szálhoz. De hát nem az én filmem.
Max Payne
Szóval, a játékadaptáció egészen jól sikerült, filmnek is lehet nevezni, hiszen tele van olyan sablonokkal, amikből felépül egy átlagamerikai akciófilm. De azért Moore megpróbált rátenni még egy lapáttal erre is: olyan extrémre sikeredtek a lassítások, hogy az elsőnél azt hittem, baj van a vetítőgéppel. Az alakok a nyugdíjas csiga sebességét is alúlmúlták mozgásban. Értem én, hogy a bullet-time-ot muszáj túlszárnyalni, mert annyira jó ötlet, hogy kihívást jelent, de nem így kellene nekifogni. Amennyire vicces, amikor a némafilmeket mai masinákon vetítik, és gyorsítva mozognak az alakok, legalább annyira megmosolyogtat az extrém lassan zuhanó szuperhős is. Ráadásul nem izgalmassá teszi a filmet, hanem megtöri a hatást. És el is álmosít kicsit.

Pedig néha tényleg izgalmas volt, hogy vajon túléli-e Payne. Főleg a film elején. De hát azt hiszem, nem lövök le akkora poént, ha elárulom, hogy borítékolva van a folytatás. Csak a lassításokat hagyják ki belőle, kérem szépen.


Max Payne – Egyszemélyes háború (Max Payne)
Színes magyarul beszélő amerikai akciófilm, 100 perc, 2008.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendezte: John Moore
Szereplők: Mark Wahlberg (Max Payne), Mila Kunis (Mona Sax), Beau Bridges (BB Hensley)
Bemutató: 2008. október 30.
Forgalmazza: InterCom

nyomtat

Szerzők

-- Sípos Anna --


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés