film
2008. 11. 07.
Csak duma és más semmi
Milos Forman - Egy szöszi szerelme
Milos Forman második játékfilmje igazi pofázós film. Nem teljesen olyan, mint a francia újhullám tipikus, végigbeszélt másfél órás remekei, mert itt történés is van. Ám mégis: a beszéd a lényeg. Az a fontos, ami elhangzik, pontosabban az ellentét a történések és a kimondott dolgok között.
Hősnőnk, Szöszi, vagyis Andula egy vidéki gyárban dolgozik. Nem könnyű a helyi lányoknak, a munka még hagyján lenne, de a háború utáni időszakban járunk, és nagyok voltak a veszteségek: minden tizenhat lányra jut egy férfi, így szegény munkáslányokat sokszor nincs, aki munka után megsimogassa. Ám Andula szerencsésnek mondható ebből a szempontból, rá mindjárt hárman is pályáznak. És amikor vőlegénye, a helyi menő csávó visszakéri tőle a gyűrűjét, ő felkerekedik, és Prágába indul az alig egy hete megismert zongorista után, elvégre a fiú szerelmet vallott neki.
Andula egyfajta nőideál: szép, különleges, haja aranyszőke és egyenes, sminkje kissé femme fatale-os a többi lányéhoz képest, és az a tény még inkább kiemeli a tömegből, hogy mindezzel körül-belül egyedül van. Rajta kívül akad még egy barátnője, aki hasonlít hozzá, mindenki más göndör, barna hajú és csúnya (furcsa véletlen lenne?). Ezenkívül Andula ártatlan és végtelenül naiv: az oltalmazandó, védtelen nő ikonja. Ártatlansága azonban nem párosul semmiféle prüdériával, inkább csak idealizmussal. Testét nem adja oda bárkinek, csak annak, akiről azt hiszi, tényleg szereti őt. Neki is csak vonakodva, de ennek semmi köze a valláshoz vagy egyéb társadalmi normákhoz: inkább csak fél, hogy becsapják.
Andula egy tipikus passzív hős, nőként legalább annyira, mint főszereplői minőségben. Általában hagyja, hogy a férfiak irányítsák az életét, azt teszi, amire kérik, vagy - ha nagyon nem akarja megtenni -, akkor egy másik férfinak engedelmeskedik, esetleg a barátnőnek. Sodródik ide-oda, és amikor végre a sarkára áll, kezébe veszi az életét, nos, az az egyik legnagyobb tévedése, és ráadásul mesés pofáraesés lesz a vége.
A film remekül visszaadja a szocreál békeidők hangulatát, keverve azt a cseh filmektől megszokott édesbús atmoszférával. A melankólia mellett a humor is meglehetősen erős fegyver Forman kezében. Szinte már groteszk, milyen elemi erővel tudunk nevetni az olyan bosszantó helyzeteken, melyeken a való életben inkább felidegesítenénk magunkat. A véletlen-dramaturgia is a humor egyik forrása: a bálon, amit a gyár vezetői szerveztek, hogy összehozzák a munkáslányokat a katonákkal, a pincértől kezdve a lányokon keresztül a katonákig mindenki ciki bakikat ejt, nemcsak saját bénaságából kifolyólag, hanem mert úgy tűnik, a sors is épp a humoránál van.
Meglehetősen furcsa a film szerkezete: némelyik rész aránytalanul hosszú a többihez képest. A sztori körülbelül egy hét alatt játszódik, ebből nagyjából három nap eseményeit látjuk. A film játékideje 80 perc, ebből a báljelenet a harmincadik perctől a hatvanadik percig tart. Majd ismét egy nagyon ugrás, és el is érkezünk a csúcsjelenethez, amikoir az az érzésünk támadhat, mintha az összes eddigi történés, illetve az egész film csupán ürügy lenne erre a jelenetre. Szöszi becsönget este a zongorista szüleihez, akik ott tartják, majd a sápítozó, főnökösködő mama maga és elnyomott férje közé fekteti a fiukat a hitvesi ágyba, hogy nehogy a lány közelébe menjen éjszaka. Az eközben zajló párbeszéd modhatni nem szól semmiről, csak az indulatok irányítják, de a helyzet abszurditása és az annyira hétköznapi, mégis teljesen oda nem illő mondatok harsogó nevetést váltanak ki a nézőből, és teljesen olyan hatást keltenek, mint a godard-i fiatalok felszínes, szóközpontú világa ( ez a párhuzam nem csak nekem jutott eszembe, Forman is utal Godard-ra: a mama és a papa a Kifulladásigot nézik a tévében az említett estén).
Forman már második filmjében is megmutatta, hogy tud valamit. A keményen cenzúrázott időkben is sikerült valamiféle társadalomkritikát kifejezésre juttatnia, és megmutatnia, hogy mennyire kilátástalan a vidéki munkáslányok helyzete. Ők persze ezt nem így élik meg: képzeletük megszépíti a valóságot, a dolgokat úgy értelmezik, hogy nekik jó legyen. És ha magukat mégsem sikerül becsapniuk, legalább társaik előtt felvághatnak. Hiszen azért a nők általában mégis csak más nők előtt szeretik legjobban reprezentálni, milyen jó nekik. És az Andulához hasonló lányokban az a jó, hogy bármennyire passzívak, néha szerencsétlenek és naivak is, nem adják fel. Előbb-utóbb csak történik velük valami jó is. Csak-csak. Ha pedig mégse, akkor legalább a barátnőiknek ezt mondhatják.
Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky)
Fekete-fehér csehszlovák vígjáték, 80 perc, 1965
Rendezte: Milos Forman
Szereplők: Hana Brejchová, Vladimír Pucholt, Vladimír Mensík
DVD-n kiadta és forgalmazza: Odeon
Képek forrása: www.odaha.com
Andula egyfajta nőideál: szép, különleges, haja aranyszőke és egyenes, sminkje kissé femme fatale-os a többi lányéhoz képest, és az a tény még inkább kiemeli a tömegből, hogy mindezzel körül-belül egyedül van. Rajta kívül akad még egy barátnője, aki hasonlít hozzá, mindenki más göndör, barna hajú és csúnya (furcsa véletlen lenne?). Ezenkívül Andula ártatlan és végtelenül naiv: az oltalmazandó, védtelen nő ikonja. Ártatlansága azonban nem párosul semmiféle prüdériával, inkább csak idealizmussal. Testét nem adja oda bárkinek, csak annak, akiről azt hiszi, tényleg szereti őt. Neki is csak vonakodva, de ennek semmi köze a valláshoz vagy egyéb társadalmi normákhoz: inkább csak fél, hogy becsapják.
Andula egy tipikus passzív hős, nőként legalább annyira, mint főszereplői minőségben. Általában hagyja, hogy a férfiak irányítsák az életét, azt teszi, amire kérik, vagy - ha nagyon nem akarja megtenni -, akkor egy másik férfinak engedelmeskedik, esetleg a barátnőnek. Sodródik ide-oda, és amikor végre a sarkára áll, kezébe veszi az életét, nos, az az egyik legnagyobb tévedése, és ráadásul mesés pofáraesés lesz a vége.
A film remekül visszaadja a szocreál békeidők hangulatát, keverve azt a cseh filmektől megszokott édesbús atmoszférával. A melankólia mellett a humor is meglehetősen erős fegyver Forman kezében. Szinte már groteszk, milyen elemi erővel tudunk nevetni az olyan bosszantó helyzeteken, melyeken a való életben inkább felidegesítenénk magunkat. A véletlen-dramaturgia is a humor egyik forrása: a bálon, amit a gyár vezetői szerveztek, hogy összehozzák a munkáslányokat a katonákkal, a pincértől kezdve a lányokon keresztül a katonákig mindenki ciki bakikat ejt, nemcsak saját bénaságából kifolyólag, hanem mert úgy tűnik, a sors is épp a humoránál van.
Meglehetősen furcsa a film szerkezete: némelyik rész aránytalanul hosszú a többihez képest. A sztori körülbelül egy hét alatt játszódik, ebből nagyjából három nap eseményeit látjuk. A film játékideje 80 perc, ebből a báljelenet a harmincadik perctől a hatvanadik percig tart. Majd ismét egy nagyon ugrás, és el is érkezünk a csúcsjelenethez, amikoir az az érzésünk támadhat, mintha az összes eddigi történés, illetve az egész film csupán ürügy lenne erre a jelenetre. Szöszi becsönget este a zongorista szüleihez, akik ott tartják, majd a sápítozó, főnökösködő mama maga és elnyomott férje közé fekteti a fiukat a hitvesi ágyba, hogy nehogy a lány közelébe menjen éjszaka. Az eközben zajló párbeszéd modhatni nem szól semmiről, csak az indulatok irányítják, de a helyzet abszurditása és az annyira hétköznapi, mégis teljesen oda nem illő mondatok harsogó nevetést váltanak ki a nézőből, és teljesen olyan hatást keltenek, mint a godard-i fiatalok felszínes, szóközpontú világa ( ez a párhuzam nem csak nekem jutott eszembe, Forman is utal Godard-ra: a mama és a papa a Kifulladásigot nézik a tévében az említett estén).
Forman már második filmjében is megmutatta, hogy tud valamit. A keményen cenzúrázott időkben is sikerült valamiféle társadalomkritikát kifejezésre juttatnia, és megmutatnia, hogy mennyire kilátástalan a vidéki munkáslányok helyzete. Ők persze ezt nem így élik meg: képzeletük megszépíti a valóságot, a dolgokat úgy értelmezik, hogy nekik jó legyen. És ha magukat mégsem sikerül becsapniuk, legalább társaik előtt felvághatnak. Hiszen azért a nők általában mégis csak más nők előtt szeretik legjobban reprezentálni, milyen jó nekik. És az Andulához hasonló lányokban az a jó, hogy bármennyire passzívak, néha szerencsétlenek és naivak is, nem adják fel. Előbb-utóbb csak történik velük valami jó is. Csak-csak. Ha pedig mégse, akkor legalább a barátnőiknek ezt mondhatják.
Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky)
Fekete-fehér csehszlovák vígjáték, 80 perc, 1965
Rendezte: Milos Forman
Szereplők: Hana Brejchová, Vladimír Pucholt, Vladimír Mensík
DVD-n kiadta és forgalmazza: Odeon
Képek forrása: www.odaha.com
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
film
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
