film
2008. 11. 25.
A kétes tehetségű Mr. Ripley
Roger Spottiswoode: Ripley a mélyben
Patricia Highsmith mostanáig szerencsésnek mondhatta magát: a műveit adaptáló rendezők akár igyekeztek ragaszkodni a szellemiségéhez, akár nem, az eredmény szinte mindig kiemelkedő mozi lett.
Alfred Hitchcock, Rene Clement, Wim Wenders, Claude Chabrol, Anthony Minghella és Liliana Cavani egytől egyig emlékezetes Highsmith-feldolgozást hozott össze, különösen a Tom Ripley főszereplésével készült darabok sikerültek jól (Ragyogó napfény, Az amerikai barát, A tehetséges Mr. Ripley, Ripley és a maffiózók). Aztán Roger Spottiswoode is megbízást kapott a „Ripliád” egyik részének vászonra álmodására...
Méghozzá az itthon is megjelent, Ripley a mélyben című regény megfilmesítésére, amely annak ellenére kiváló alapanyag, hogy a többször feldolgozott első (A tehetséges Mr. Ripley) és harmadik (Ripley és a maffiózók) rész irodalmi szempontból erősebb munka. Ebben a történetben (anti)hősünk azért kénytelen gyilkosságba keveredni, mert néhány társával jól jövedelmező üzletet alapított egy festőművész életművének post mortem gyarapítására, és a hamisítás szemet szúr pár embernek, nem beszélve a morális aggályokkal megvert hamisító okozta gondokról. A film nagyjából követi a leírt cselekményt, de csak távolról, ami az egyes számú probléma: Highsmith sztoriján csak akkor változtass jelentősen, ha mondjuk Raymond Chandlernek (esetleg Wim Wenders-nek) hívnak. Egyéb esetekben fokozott óvatosság alkalmazása javallott (úgy tűnik, még az egyébként tehetséges Donald Westlake is rossz passzban volt a forgatókönyv írásakor).
A kettes számú probléma a rendező személyében keresendő. A felsorolt direktorok mindegyike európai gyökerű alkotó (Hitchcock és Minghella angol, Clement és Chabrol francia, Wenders német, Cavani olasz), ahogy maga Highsmith is az öreg kontinensen élte le élete jelentős részét. Spottiswoode kanadai származású amerikai, néhány Angliában töltött fiatalkori éven kívül nem sok köti Európához, ami a jelek szerint rossz ómen. Még rosszabb a helyzet a művészi megközelítés oldaláról: a többi Highsmith-t adaptáló kollégáról sok rosszat el lehet mondani, de többnyire egyénien viszonyultak/-nak a mozi médiumához. A jónevű Spottiswoode-dal éppen fordítva áll a dolog: sok jót el lehet mondani róla (pl. Sam Peckinpah vágójaként kezdte a szakmát, és bármikor korrektül befejezi kirúgott kollégái filmjeit, ld. D. B. Cooper üldözése, Air America stb.), csakhogy nem sorolható egykönnyen az auteurök közé. Csinál James Bond-filmet (A holnap markában), kutyás vígjátékot (Egyik kopó, másik eb), Stallone-komédiát (Állj, vagy lő a mamám!), Schwarzeneggeres sci-fit (A hatodik napon), tévéfilmet az AIDS-ről (És a zenekar tovább játszik…), és gyakorlatilag bármit, amit rábíznak – különösebb egyediség és eredetiség nélkül. A „jó nevét” is ennek köszönheti, megbízható iparosként tiszteli a szakma, no és persze sokan szép emlékeket őriznek Tűzvonalban című politikai filmjéről. Nagyjából ennyi Mr. Spottiswoode életművének mérlege.
A hármas számú, egyben legnagyobb probléma már a fentiekből következik: a Ripley a mélyben rossz film (nem véletlenül pihent évekig a stúdió polcán). Az erős versenytársak mellett különösen sápadtan teljesítő férc, igazi elpuskázott lehetőség, amely önmagában, az előzményektől teljesen függetlenül is legfeljebb gyengécskének nevezhető.
Spottiswoode és csapata híján van annak az eredetiségnek, amely Highsmith „felülírásához” kell, ráadásul a stílust és a karaktereket is tökéletes elhibázták. Ez a lapos film távol van attól az izgalmas kettősségtől, amely az írónőre jellemző (finom egyensúly könnyedség és lélekrajz, bűn és irónia között), a közkedvelt főszereplő amorális karrierbűnöző helyett gonosz izomtibornak tűnik (Barry Pepper az eddigi leggyatrább Ripley), a fekete bohózatra tett kísérletekből idétlen bohóckodás lesz, a mellékszereplők ripacskodása visszatetsző (Alan Cumming remélhetőleg önhibáján kívül nyújt olyan alakítást, mint aki éppen a Muppet Show castingjára gyakorol), és az utolsó jelenet mintha tudatosan csinálna bugyuta karikatúrát az emblematikus regényhősből.
Spottiswoode ráadásul nem csak Highsmith-hez méltatlan, önmagával szemben is következetlen: Paul Sarossy operatőr hangulatos beállításai és stílusos képei a kellemes európai helyszínekről nehezen passzolnak a gagyi klipes betétekhez és a humorral kísérletező epizódokhoz. Az eszményi bűnfilmből eszméletlenül felületes tucatkrimi lett, főszerepben egy elszabott fejű férfimodellel, aki nehezen tisztázható okokból kifolyólag Tom Ripley-nek adja ki magát.
A DVD képe szép, bár néha kontrasztosnak tűnik, a szinkron közepes. Extra nem jár a lemezhez, csak néhány ajánló (a Fay Grim-trailer szövegét fordító személy csak felületes ismeretekkel rendelkezik az angol nyelvről), és egy egyszerű, ám hangulatos külcsínű menü.
Ripley a mélyben (Ripley Under Ground)
Színes német-francia thriller, 101 perc, 2005.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Dolby Digital
Rendezte: Roger Spottiswoode
Szereplők: Barry Pepper, Jacinda Barrett, Tom Wilkinson, Willem Dafoe, Alan Cumming
Forgalmazza: SPI
DVD-n megjelent: 2008. szeptember
Méghozzá az itthon is megjelent, Ripley a mélyben című regény megfilmesítésére, amely annak ellenére kiváló alapanyag, hogy a többször feldolgozott első (A tehetséges Mr. Ripley) és harmadik (Ripley és a maffiózók) rész irodalmi szempontból erősebb munka. Ebben a történetben (anti)hősünk azért kénytelen gyilkosságba keveredni, mert néhány társával jól jövedelmező üzletet alapított egy festőművész életművének post mortem gyarapítására, és a hamisítás szemet szúr pár embernek, nem beszélve a morális aggályokkal megvert hamisító okozta gondokról. A film nagyjából követi a leírt cselekményt, de csak távolról, ami az egyes számú probléma: Highsmith sztoriján csak akkor változtass jelentősen, ha mondjuk Raymond Chandlernek (esetleg Wim Wenders-nek) hívnak. Egyéb esetekben fokozott óvatosság alkalmazása javallott (úgy tűnik, még az egyébként tehetséges Donald Westlake is rossz passzban volt a forgatókönyv írásakor).
A kettes számú probléma a rendező személyében keresendő. A felsorolt direktorok mindegyike európai gyökerű alkotó (Hitchcock és Minghella angol, Clement és Chabrol francia, Wenders német, Cavani olasz), ahogy maga Highsmith is az öreg kontinensen élte le élete jelentős részét. Spottiswoode kanadai származású amerikai, néhány Angliában töltött fiatalkori éven kívül nem sok köti Európához, ami a jelek szerint rossz ómen. Még rosszabb a helyzet a művészi megközelítés oldaláról: a többi Highsmith-t adaptáló kollégáról sok rosszat el lehet mondani, de többnyire egyénien viszonyultak/-nak a mozi médiumához. A jónevű Spottiswoode-dal éppen fordítva áll a dolog: sok jót el lehet mondani róla (pl. Sam Peckinpah vágójaként kezdte a szakmát, és bármikor korrektül befejezi kirúgott kollégái filmjeit, ld. D. B. Cooper üldözése, Air America stb.), csakhogy nem sorolható egykönnyen az auteurök közé. Csinál James Bond-filmet (A holnap markában), kutyás vígjátékot (Egyik kopó, másik eb), Stallone-komédiát (Állj, vagy lő a mamám!), Schwarzeneggeres sci-fit (A hatodik napon), tévéfilmet az AIDS-ről (És a zenekar tovább játszik…), és gyakorlatilag bármit, amit rábíznak – különösebb egyediség és eredetiség nélkül. A „jó nevét” is ennek köszönheti, megbízható iparosként tiszteli a szakma, no és persze sokan szép emlékeket őriznek Tűzvonalban című politikai filmjéről. Nagyjából ennyi Mr. Spottiswoode életművének mérlege.
A hármas számú, egyben legnagyobb probléma már a fentiekből következik: a Ripley a mélyben rossz film (nem véletlenül pihent évekig a stúdió polcán). Az erős versenytársak mellett különösen sápadtan teljesítő férc, igazi elpuskázott lehetőség, amely önmagában, az előzményektől teljesen függetlenül is legfeljebb gyengécskének nevezhető.
Spottiswoode és csapata híján van annak az eredetiségnek, amely Highsmith „felülírásához” kell, ráadásul a stílust és a karaktereket is tökéletes elhibázták. Ez a lapos film távol van attól az izgalmas kettősségtől, amely az írónőre jellemző (finom egyensúly könnyedség és lélekrajz, bűn és irónia között), a közkedvelt főszereplő amorális karrierbűnöző helyett gonosz izomtibornak tűnik (Barry Pepper az eddigi leggyatrább Ripley), a fekete bohózatra tett kísérletekből idétlen bohóckodás lesz, a mellékszereplők ripacskodása visszatetsző (Alan Cumming remélhetőleg önhibáján kívül nyújt olyan alakítást, mint aki éppen a Muppet Show castingjára gyakorol), és az utolsó jelenet mintha tudatosan csinálna bugyuta karikatúrát az emblematikus regényhősből.
Spottiswoode ráadásul nem csak Highsmith-hez méltatlan, önmagával szemben is következetlen: Paul Sarossy operatőr hangulatos beállításai és stílusos képei a kellemes európai helyszínekről nehezen passzolnak a gagyi klipes betétekhez és a humorral kísérletező epizódokhoz. Az eszményi bűnfilmből eszméletlenül felületes tucatkrimi lett, főszerepben egy elszabott fejű férfimodellel, aki nehezen tisztázható okokból kifolyólag Tom Ripley-nek adja ki magát.
A DVD képe szép, bár néha kontrasztosnak tűnik, a szinkron közepes. Extra nem jár a lemezhez, csak néhány ajánló (a Fay Grim-trailer szövegét fordító személy csak felületes ismeretekkel rendelkezik az angol nyelvről), és egy egyszerű, ám hangulatos külcsínű menü.
Ripley a mélyben (Ripley Under Ground)
Színes német-francia thriller, 101 perc, 2005.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Dolby Digital
Rendezte: Roger Spottiswoode
Szereplők: Barry Pepper, Jacinda Barrett, Tom Wilkinson, Willem Dafoe, Alan Cumming
Forgalmazza: SPI
DVD-n megjelent: 2008. szeptember
Szerzők
-- Orosdy Dániel --
További írások a rovatból
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
