Az előadás egy, a zalai nézők számára eddig ismeretlen színházi élményt ad. Korántsem a szokásos néző-színész viszony áll fenn, annál sokkal összetettebb és közvetlenebb a kapcsolat. A kezdés előtt és a szünetben az apácák a közönség sorai között grasszálnak, próbálnak szóba elegyedni, sőt az előadás is próbál interaktív lenni, de sajnos kicsit agresszív módon. A közönségnek különböző kérdésekre kell válaszolni; eleinte érezhető, hogy már maga a kérdésfeltevés (például hogy jól hallható-e a szöveg) is elég kínos, nemhogy a válaszadás kierőszakolása. Ennek a csúcspontja: a kvízjáték, mikor az épp elhangzott dal tartalmára vonatkozó kérdéseket tesznek fel. Persze senki sem akar magától válaszolni, de azért kimondatják valakivel a választ. A nézők kicsit zavarban vannak, nehezen oldódnak fel. Az előadás nemcsak a színpadon zajlik, hanem a nézőtéren is, a színészek akár dal közben is lejönnek a deszkákról, a nézők mégsem mernek hátra- vagy oldalra fordulni. Lassan kiderül, hogy a publikumnak jólesik ez a fajta közeledés, sőt a második felvonás sokkal gördülékenyebben megy: örülnek, hogy az ínycsiklandozó lecsót köztük osztják szét, a vége felé már akad, aki kéretlenül is félhangosan közbeszól.

Már maga a kezdés is kellemes csalódás. Felmegy a függöny, még semmi sincs a helyén: a takarítónő porszívózik, az ügyelő szerel, a szereplő szöveget tanul. Mikor látszólag minden a helyére kerül, kezdődhetne az este, ehelyett viszont lemegy a függöny. A nézőtérre lép a főapáca, és kis rigmusokban köszönetet mond a támogatóknak, akiket a színház nézőközönsége az előadások előtt és a szünetekben is a függönyre vetítve nézhet. Ötletes, humoros, önreflexív kezdet, és ez szerencsére az egész előadást jellemzi. Nem próbálja fenntartani a számukra amúgy is kivitelezhetetlen tökéletesség látszatát: nyíltan felvállalja a tévedést, a félrecsúszott hangot, az amatőrséget. Elvégre apácák lépnek fel egy színházban pénzszerzés céljából... Apácákról van szó, nem színészekről, tehát korántsem profik és ügyesek. Így például a nem egyszerre véghezvitt koreográfia nem lesz ciki, hanem aranyos és vicces, és ez igaz a tapsrend esetlen kaotikusságára.

Ez természetesen azt is jelenti, hogy az előadás vállalja, felhívja a figyelmet a teatralitásra, és ezáltal, illetve a cselekményt megállító rövid jelenetek miatt Mohácsi János rendezéseire emlékeztet. Végig figyelmeztetnek minket, hogy itt színházban vagyunk, egy gálaműsort nézünk a maga amatőrségével. Valamint utasítást adnak az elvárt nézői magatartásra, melynek betartását később ők maguk akadályozzák meg. Továbbá végig látható a zenekar és állandó kommunikációjuk a színészekkel, mert a színpad fölött helyezkednek el egy emelvényen.

A díszlet egy rossz állapotban lévő, omladozó kolostort jelenít meg. Védőhálók és állványok mindenfelé (az egyiken jól elfér a zenekar is). Egy alkalmas pillanatban azonban az állványokból káprázatos Broadway-színpadkép lesz. A háttérben a két rózsaablak ventillátorként is funkcionál – ismerjük ezt az elemet több musicalből. A színpad legelején lévő védőhálók az egyik jelenetben a koreográfia részévé válnak, elég öncélú módon. Ez nem működik, a görgők csikorognak, a hosszú hálóval nem tudnak a színészek mit kezdeni. A koreográfia egyébként sajnos nem nagyon haladta meg a színpadon elhangzottak primitív képi megjelenítését, ráadásul a jelmez sokszor akadályozta tánc közben a színészeket.

Számomra különösen nagy élmény volt, ahogy az előadás más zenei anyagokat is megidézett, így a Csillagok háborúja filmzenéjét. Az egyik számba beszúrtak a közismert Az a szép, az a szép... kezdetű nótából néhány sort, majd – visszalépve a darab világába – az eredeti szöveget ott folytatták, ahol abbahagyták. Kár, hogy az előadásban kevés példát láttunk ilyenre.

Jó volt látni, hogy a színészek tényleg élvezik azt, amit csinálnak. Gondolhatunk itt Ecsedi Erzsébet beszipuzott, földön fetrengő főnöknőjére, Kovács Olga one-woman-show-jára és a finálé fantasztikus Papp Lujzájára. Kevés színész, de mindenki kapott legalább egy önálló jelenetet, ahol brillírozhatott. Már csak ezért is megérte létrehozni ezt az előadást. Végre egy sablonmentes, élvezhető musical Zalaegerszegen.

Dan Goggin: Apácák
Zenés komédia

Fordította: Téli Márta
Dalszöveg-fordítás: Gebora György

Mária Regina nővér: Ecsedi Erzsébet
Mária Hubert nővér: Pap Lujza
Mária Roberta nővér: Kovács Olga
Mária Amnézia nővér: Foki Veronika
Mária Lea nővér: Tisza Anita
Valamint: Lánczi Nikolett, Lőrincz Nikolett, Magyar Cecília, Pete Zsuzsanna

Díszlet és jelmez: Bujdosó Nóra
Mozgás: Lisztóczky Hajnal
Zenei vezető: Horváth Károly

Rendező: Tóth András

Bemutató: 2008. december 5.
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház