bezár
 

irodalom

2007. 06. 13.
,,Mi az, hogy beszélgetés?"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
,,Mi az, hogy beszélgetés?" ,,Ha minden közhely mellé állítottak volna egy őrt, akkor nem fértünk volna el a teremben, de legalább melegebb lett volna."
„... lányod vagyok, hajolj le hozzám" - 33 költőnő 44 verse - könyvbemutató és rendhagyó beszélgetés – hirdette a meghívó a MU Színház és a Szépírók Társasága műKEDDvelő-sorozatának 2006. november 7-ei programját.

Rendhagyó mód felmásztam hát a színház rejtett, második emeleti zugába: s lehajoltam, hogy beférjek az ajtón a fekete függönyök közé. A komoly reklám ellenére (vagy pont azért?) tizen gyűltünk össze, hogy beleheljük ezt a próbatermet, ahol még a székek és a hidegre tett radiátorok is szurokfeketék. A szocreál félhomályban rögtön nem tudtam kiszúrni, mit is fogunk gyászolni, de mikor negyvenöt perc után Bódis Kriszta elhagyta a terepet, már voltak sejtéseim. Onnantól csak némán kondoleáltam, s hagytam, hogy hálót fonjon bennem egy nagy, fekete pók.

Pedig olyan szép lehetett volna, hiszen a meggypiros terítő fölött négy nő hajolt össze. Három költő: Balla Zsófia, Takács Zsuzsa, Lárai Eszter, és egy előadóművész: Havas Judit; ki e frissen megjelent kötetet (s a hozzá tartozó CD-t) szerkesztette. A négyes nem csak bemutatni kívánta az antológiát, hanem grátiszként, „rendhagyó módon” még el is diskurált a „női költészetről”. A komolyság az úr, gondolhatták, az élvezet csak cifra szolga. Persze annyira nem cifra, hogy beengedjék egy ilyen exkluzív helyre.

Lárai Eszter felvezetőjében kiemelte, hogy rendhagyó est lesz a mai. Én szurkoltam, hogy így legyen, hogy e szó életre keljen, és széjjelcsapjon az álmos novemberben; de hát ki vagyok én. „Heves viták vannak: van-e női költészet?” – füleltünk tovább (s argumentáció híján) ámultunk is nagyokat. A kérdést Havas Judit úgy kezdte „megválaszolni”, hogy elmesélte nekünk küzdelmes életét. A fékevesztetten közérdekű dolgok felsorolásánál (mikor ki mit mondott neki, s milyen nagy dolog is volt az egyetemi színpad) csak nyelvi megoldásai voltak izgalmasabbak: „számvetést” adott nekünk a „maga sorsáról”, természetesen ,,általános és egyetemes érvényűre emelve a problémaköröket”. Talán célszerűbb lett volna, ha „mesterét”, Latinovitsot nem emlegeti, mert így oly magasra emelte hermeneutáink kedvenc játékát, az elvárási horizontot, hogy ő maga az est további részében már nem is látszott.

Nem vagyok egy Montágh-tanítvány, de a művésznő bájos beszédhibája (sajátosan intonált s- sz- és r-hangok) a mellettem ülőknek is feltűnt. Mikor végre verseket is hallottunk az antológiából: átélhettük, hogy Havas kartásnő nem mondta a verset, hanem szavalta. Arra ébredtem: újra a nyolcvanas évek évnyitóin állok vigyázzban, szorít a kék nyakkendő, s könnyek szöknek a szemembe. A legmegindítóbb az volt, amikor Havas újra és újra úgymond kinézett a szövegből, s a gyengébbek kedvéért megnyomta a hangját, ha valami megrázóan elgondolkodtatót mondott. Ez valahogy átragadt Balla Zsófiára is, ki olyan elszántan próbálta megsemmisíteni Lárai Eszter szerény felvetéseit, hogy még ránézni is elfelejtett. Öröm volt lesni hübrisz és unalom lírai dialektikáját.

Ennél csak az lett volna szívemnek kedvesebb, ha a visszafogottan ragyogó Takács Zsuzsát többet hagyják szóhoz jutni. Hiszen ügyesen passzolta a magas és lyukas labdákat, s a banalitásokra fittyet hányva mesélt: néha szúrt, néha simogatott.

Második időutazásom Balla Zsófiának köszönhettem, ki kérés nélkül, előre megmagyarázta saját versét. Talán aggódott, hogy nem értjük meg: őt „az élet és a halál közti határ érdekli”. Egyszerűen csak elveszünk a „hártyahúr”, a „teljesülésem”, meg a „nemlét” és hasonló kifejezések szépségében, amik csak úgy tódultak a mikrofonba (meg a „csillagok” is persze), s örökre feledjük az olyan gonosz fogalmakat, mint „József Attila-i utánérzés” vagy „korszerűtlen líra”. Balla, ahogy megszokhattuk, ismertette lírai szentháromságát: Rilke, kötött forma, Újhold. Kinéztem, de én ugyanazt a Holdat láttam most is, s nagyon untam. Valaki bocsásson meg nekem! – gondoltam.

Pedig mikor kiderült, hogy a huncut Kányádi Sanyi bácsi fölhorkant az antológiát böngészvén, hogy: Hej, hát itt ennyi belevaló női Petőfi van!; no akkor azt hittem történni fog valami. Hiszen Balla Zsófia transsylván hévvel rögvest rávágta, hogy az erdélyiek számára a nők mint költők nem léteznek. Sajnos, másik nagyszerű megjegyzését is – mely szerint őt a legtöbb szerkesztő le akarta fektetni – a többiek elengedték a fülük mellett.

A végén ugyanott tartottunk, mint az elején. Félig csicsikálva rágtuk a közös gittet, azt füllentve, hogy ez egy beszélgetés (?) a női (?) líráról. Ha már szórakoztatni nem tudjuk a közönséget, hát neveljük, gondolhatták. De másfél óra után már nem tudtam: ki beszél, ki álmodja a lepkét, ki nő, s ki nem. Ha minden közhely mellé állítottak volna egy őrt, akkor nem fértünk volna el a teremben, de legalább melegebb lett volna. A legkevesebb rendhagyó módon az antológiáról derült ki. Etimológiai jóhiszeműséggel úgy kódolhatjuk a (legalább ötször elhangzó) rendhagyó kifejezést, hogy a rendet itt valaki nagyon cserben hagyta.

Semmi öntépés, semmi láz. A tét és az alázat lent maradt a büfében. Nem volt kockázat, azaz gondolkodás, csak standard válaszok, okos szlogenek: rutin és keserűség. Pedig vitalitás és kételyek nélkül nincs értelme asztalhoz ülni, pláne ha ott mikrofonok is vannak. A beszéd egyedisége és egyszerisége hiányzott; a bizsergető érzés, hogy valami itt és most: előtted, csak neked születik meg. Amit nem felejtesz el, amit ajándékként cipelsz haza: tönkremész tőle picit, de fel is emel. Ami rendhagyó.


Pollágh Péter
nyomtat

Szerzők

-- Pollágh Péter --


További írások a rovatból

Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa
Veres András: És megint elölről... – Ady, Kosztolányi, József Attila, Budapest, Balassi, 2022.

Más művészeti ágakról

gyerek

A klasszikus mese új köntösben
Vít Klusák Örökre szóló pillanat című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
gyerek

Népmesevetítés, kiállítás, kézműves program és bábszínház a Cinema MOM-ban
Kovács Domokos reburn a cathedral című bemutatója a Jurányi Házban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés