Az előadás utáni beszélgetésen valaki megkérdezi – szabadkozva, hogy egyáltalán nem szakmabeli –, milyen jelentést kell az ilyen és hasonló előadásoknak tulajdonítani. A válasz rögtön érkezik: a tánc önmagáért van. Története nincs, hatása van. A sodró erejű, lendületes, kiváló zenére (Kunert Péter) mintegy 25 percen keresztül táncol négy nő és két férfi. Mindenki egyszerű, fekete jelmezt visel, a fiúkon nadrág, ing, a lányokon fűző, a hajuk egyszerűen hátratűzve és leengedve. A visszafojtott szexualitás, a fel-feltűnő kevés erotika mindig a tánc sajátja, a dinamikusabb és lassú zenei elemek váltakozása ritmust ad; a minden kelléket és díszletet nélkülöző színpadképet a bravúros fénytechnika tölti be. A Feminában – címével ellentétesen – nem csak nők táncolnak, tehát – bár többségben vannak – mellettük, velük, ellenük mindig ott van a férfi. Csábít, bánt, örömet szerez.

Az ember, a nő, a személyiség pedig szép lassan megmutatkozik: mindenki szólót táncol. Ritka az ismétlődés, ez a darab egyik legkülönlegesebb eleme. A táncosok önálló mozdulatsorokat mutatnak be, amelyekből mégis egységes egész keletkezik. A dupla előadást megelőzi viszont egy harmadik: Arany Virág és Hadi Júlia 2-es Bas című elő-előadását folyamatosan kommentálják. Kissé lóverseny-hangulata lesz az egésznek, de éppen ez adja a truvájt. A mozdulatokat, mozdulatsorokat a kommentátor mindvégig megmagyarázza, s hogy ebből mit hiszünk el, az legyen mindenkinek a maga dolga, ugyanis erősen épít arra a gondolatra, amit fent is említettem: a táncnak nem kell, hogy jelentése legyen.

A Plain szintén az egyszerűségre alapoz, mégis a táncosok maximális figyelmére van szükség. A műsorfüzet szerint „a darab egy közösség belső egyensúlyát, erőviszonyait vizsgálja”. Kicsiben leképezi az egész világot, de némileg idealizálja. Társadalmunk is közösség, melynek erőviszonyai különbözők, egyensúlya talán egyáltalán nincs, a másikra való figyelem pedig sok esetben teljes mértékben hiányzik. A Plain világából viszont egyáltalán nem. Szép példái ennek a fénycsíkok által létrehozott utak: mindenkinek sajátja van, ezen lép be és ezen távozik. Valakit újra és újra közösen a magasba emelnek, de az előadás itt is egy hosszabb, energikus szólóval ér véget. Lehetetlen nem észrevenni az érzékiséget, nő és férfi itt is „szembekerül”, egymásra koncentrálnak, játszanak a testükkel és a test adta lehetőségekkel.

A jelmezek már színesebbek, ám mindig tökéletes harmóniában vannak szoknyák, blúzok, nadrágok, harisnyák. Kifejezetten szép a zöld pisztáciaszerű, finomabb árnyalata, ami a világító fehér háttérrel többször alkot éles kontrasztot; a fénytechnikával Fejes Ádám itt is igen sokat ad hozzá a darabhoz. Míg az előző részben több sötétet és sötét-világos ellentétet használ, addig itt nagyon gyakoriak a fehér tört és szürkés árnyalatai.

Az érzések és az érzékelés állnak a középpontban: fény, zene, mozgás – látsz, hallasz és gyönyörködsz. Az „EX”-Terminálosok kitűnő estje nem akar túl sokat mondani, valóban csak arra törekszik, amit ígér, s hogy belássuk: a tánc önmagáért van.

Femina

Asztalos Dóra
Gulyás Anna
Hoffmann Adrienn
Horváth Adrienn
Kiss Róbert
Mádi László

Zene: Kunert Péter
Fény: Fejes Ádám
Jelmez: Tánczos Anita
Koreográfus: Fejes Ádám

Plain

Asztalos Dóra
Gulyás Anna
Hoffmann Adrienn
Horváth Adrienn
Kiss Róbert
Tuza Tamás

Jelmez, díszlet, koreográfia: Duda Éva
Zene. Kunert Péter
Fény: Fejes Ádám

A képek forrása: www.kultura.hu, www.tancelet.hu