PRAE.HU: Magyarországon a Depeche Mode-nak nagy rajongótábora volt és van, így sok ember nevében elsősorban az ezzel a zenekarral való munkáidról kérdeznélek. Tizenhat évvel ezelőtt itt forgattad a Condemnation klipjét, mely Dave-et egyfajta Messiás-pózban ábrázolta, ahogy a háttér-énekesnők a „szerelem oltárához” viszik. Tudom, hogy ez a klip nem tartozik a kedvenceid közé, elárulnád, hogy miért voltál elégedetlen vele?

Anton Corbijn: Ezt a videót egy hosszú, zsúfolt turné alatt forgattuk, és éppen itt, Magyarországon volt rá időnk. Nehéz időszak volt, főleg Dave életében, aki, mondjuk úgy, hogy nem volt túl megbízható akkoriban, személyes okokból. Maga a klip ötlete elég jó, de nem volt túl MTV-barát, azt hiszem. Talán valami egészen mással kellett volna előrukkolnom. Ez egy nagyon jó dal, az együttes gospeles időszakából, a Songs Of Faith And Devotionról. Egy album utolsó videóival mindig az a helyzet, hogy az embereket… a zenekart már nem érdeklik annyira. Amikor az együttes turnén van, akkor egészen máshogy gondolkodnak, mint egyébként. Akkortájt ez volt a legtöbb, amit ebből a helyzetből ki tudtam hozni.

PRAE.HU: Elmondanád, melyik Depeche Mode klipre vagy a legbüszkébb?

 AC: Van néhány, ami közel áll a szívemhez. Az Ultra album klipjeit például, a Barrel Of A Gunt, az It’s No Goodot nagyon szeretem, és a Uselesst is. Aztán ott van a Walking In My Shoes - magát a számot és a hozzá készült videót is szeretem. A korai klipekről is jó emlékeim vannak, az Enjoy The Silence is ilyen… Most már talán máshogy készíteném el, de ahhoz képest, hogy a bandából senki sem akarta megcsinálni azt a videót, szerintem elég jól sikerült. A Never Let Me Down Againt is élveztem, talán csak a végét nem. Ami ezekben nagyon tetszett, hogy szuper 8-asra forgattuk őket, ami intimitást adott, és az akkori fiatal rendezőkre nagy hatással volt, valamint a Depeche Mode-ról kialakult képet is segítette. Nagyon büszke vagyok erre, főleg a Strange klipválogatásra, ami nagyon progresszív volt a maga idejében, önálló koncepttel bírt. A Pimpf című számmal ért véget, és a dalok között rövid, különálló szakaszok voltak. Később megcsináltuk a Strange Too-t is, de az eredeti Strange sokkal furcsább, inkább egyfajta számadás, azt hiszem.

PRAE.HU: Nemrégiben jelent meg az új Depeche Mode-album, a Sounds Of The Universe, aminek minimalista stílusban készült borítója sokak számára meglepetést okozott. Elmondanád, mit jelképeznek a borító képi elemei?

AC: Az univerzummal, a hangokkal kapcsolatos ötlet részét képezte. A különböző színek más-más hangot jelképeznek. El kell, hogy mondjam, hogy a borító nem az igazi színekkel lett kinyomtatva, azok csak az iTunes-on láthatóak. Igazából csak egy könnyedebb borítómegjelenést szerettünk volna. Voltak nagyon sötét tónusú borítói a Depeche Mode-nak, mint a Violator vagy a Songs Of Faith And Devotion, és az Ultra is nagyon sötét volt. Az Exciter borítóján már több volt a fény, a Playing The Angel valahol a kettő között állt, de volt benne egyfajta komorság. Ezt a mostanit poposabbra, lightosabbra akartam. Azt hiszem, visszaadja azt az általános képet, ahogy az emberek a Depeche Mode-ot látják. A rajongóknak talán kicsit túlontúl is lightos, de azt hiszem, jól illik a Soundshoz. És az album is nagyon jól szól, ha hangosan hallgatod. Sok jó hangot találni benne, de ahhoz néhol fel kell tekerni a hangerőt.