Nehéz szétválasztani, hogy minek mi az oka. Hosszú idők óta készültünk arra, hogy felújítsuk a boltot, hiszen megvolt ugyan a maga bája, de leromlott állapota már napi problémákat okozott. Tavaly július elején belevágtunk: bár nyitva tartottunk, de zajlottak a munkálatok. Ez nagy anyagi erőfeszítést igényelt a részünkről, úgymond saját erőből csináltuk meg, hitelre, adomány és pályázati pénzek nélkül. Viszonylag kevés pénzből – lakásra szoktak ennyit költeni -, 40 millió forintból sikerült megoldani a felújítást. Az előző időszak adatait figyelembe véve, némi stagnálással számolva úgy kalkuláltuk, hogy 10 év alatt ki tudjuk termelni a befektetést. Már maga a válság 3-5%-os forgalomcsökkenést hozott, közben megnyílt a szomszédban a könyvpalota is, bár utóbbi érzékelhető hatása gyorsan csillapodott. Tavaly a második félévben elkezdődött viszont egy 20-25%-os visszaesés, amit még részben annak tulajdonítottunk, hogy a felújítás négy hónapja két hét teljes kimaradással ennyi hátránnyal jár. Az igazi mellbevágó forgalomcsökkenést decemberben állapítottuk meg, ami 30 millió forinttal volt kevesebb, mint az előző években. Ekkor látszott a veszteség igazi mértéke; ez közel 30%-os csökkenést jelentett, ami most 10-15%-on állandósulni látszik.

 

 

Ez a vállalkozás nem arról szólt, hogy hasznot hozzon. Talán épp az az előnye, ami a hátránya is: a dolgozók a tulajdonosok egyben. Úgy csináljuk, ahogy szeretjük, megtartva a munkahelyünket, igazán nagy nyereségre nem törekedve. 1991. július elseje óta kft.-ként működünk. 2008-ban a válság miatt néhány százezer forintos veszteségünk volt, tavaly viszont 7 millió, ami még mindig nem nagy összeg, de már figyelmeztető jelnek tekinthető, főleg, hogy minden évben volt kisebb-nagyobb, 2 és 6 millió forint között ingadozó nyereségünk, amit állagmegtartásra, illetve osztalékra lehetett költeni. A bajt felismerve most kezdjük azt is látni, hogy az Írók Boltja a köztudatban gyakorlatilag intézményként él. Azzal, hogy van, hogy számos szolgáltatást kínál, hogy kedvezményt ad az íróknak. Sokan hitték például, hogy az Írószövetség ad a kedvezményre támogatást, de ez nem így van: mi maximum taglistákat kapunk a szervezetektől, érdekképviseletektől, a bolt az adott kedvezményért lemond az árrés egy részéről.

 

Miután bejegyzett kft. vagyunk, pályázni semmi esélyünk nem volt, pedig sok pályázat szó szerint ráillik a mi tevékenységünkre. Ilyen az irodalmi lapok népszerűsítése: nálunk van az egyik legnagyobb irodalmi, művészeti folyóirat-állomány, gyakran tartunk folyóirat-bemutatót, a kirakatban kiemelt helyet kapnak egyes kiadványok. A mi hibánk, hogy hosszú ideig nem csináltunk alapítványt, ennek egyik oka, hogy minden egy helyen zajlik, nehéz koordinálni a különböző dolgokat. Idén január közepén jegyeztettünk be egy alapítványt 'Üveggolyó az Irodalomért' címen, és már a második félév kiírásait böngésszük, de még két év kell, amíg a személyi jövedelemadók 1%-át elfogadhatjuk. Mi elsősorban könyves szakemberek vagyunk; én ugyan közgazdasági szakiskolába jártam, de nem a gazdasági oldal az erősségünk, és eddig nem is ez volt az elsődleges.

 

 

Mi tényleg a könyvforgalomból élünk; a rendezvényekért csak öt éve kérjük el az önköltséget. Az online értékesítés érdekes módon elenyésző, de fontos a honlap, mert nagyon sokan ott keresnek rá a könyvekre, ettől függetlenül személyesen veszik át őket. A péntekek-szombatok erősek, illetve egy jól sikerült rendezvény is sokat dob a forgalmon. Most próbálkozunk azzal, hogy szombaton hétig nyitva vagyunk: este az utolsó óra fellendül, bár három és hat közt nyugodtan lehetne sziesztát tartani, annyira kevés a vásárló.

 

A kialakult gazdasági kényszer mindenféle ötleteket szül, ezért is küldtünk ki egy körlevelet, és örülünk, ha mindenki továbbítja ismerőseinek. Azt gondolom, a levél nem megalázó. Egyrészt csak annyit kérünk, hogy amire úgyis szüksége van az embereknek, azt nálunk vegyék meg. Másrészt fontos, hogy tudjanak arról, hogy számunkra mennyire fontos ez. Ez az alapja annak, hogy továbbra is kínálhassuk a szolgáltatásainkat: az üzenőpolcot, az extra kirakatokat, a különféle rendezvényeket, akciókat.

 

Nagyon jó barátainknak sem jut eszébe, hogy mindig itt vásároljanak, mert épp kényelmesebb, gyorsabb az útba eső boltban megvenni azt a terméket. Amióta szóltunk, az is előfordul, hogy megkérnek minket, juttassuk el hozzájuk a kívánt könyveket. Megható volt az is, amikor egy idős nénit Óbudáról küldött hozzánk az unokája egy listával, vagy amikor egy idős házaspár az Amerikában élő törzsvásárlónk kérésére itt vett ajándékot, mert erre kérte őket. A felszólítás hatásának arányait persze ettől még nem érezni. Ez nyilván azon múlik, hogy két ilyen eset van-e vagy egy tucat.

 

 

Bizonyos értéken belül szívesen nyitunk más felé. Ez talán eddig nem volt elég gyors és látványos. Hosszú ideig némileg gőgösen azt mondtuk, hogy csak könyvvel vagyunk hajlandóak foglalkozni. Aztán egyfajta kíváncsiságból, az olvasói igények miatt elmozdultunk a videók, majd a DVD-k, CD-k, hangoskönyvek irányába, majd színvonalas, kézimunkával készült noteszeket, papírárut is kínáltunk. A képeslapokat is hosszú ideig elutasítottuk, aztán Bruno Bourel fekete-fehér sorozatának nem tudtunk ellenállni. Sok mindenhez azonban technikai beruházás is kell, pl. nagy vágyam, hogy fotógalériánk legyen, amiből ki lehetne nyomtatni íróportrékat, rajzokat, festményeket. Próbálkoztunk trikóval, textilszatyorral is, de ezekben a vállalkozásokban aránylag sok pénz áll aránylag sok ideig.

 

 

Aktuális a téma, de a kávézóhoz mi nem értünk. Remélhetőleg még az idei év végén kinyit a szomszéd részen, s ha egy kicsit is okos az üzemeltető, akivel tárgyalunk, a Japánra és a könyvesboltra is épít majd. Sokan azt remélik, hogy a kávézó helyreállítható az eredeti állapotában, de az igazság az, hogy mi is csak egy kis részt tudtunk bemutatni ebből a galérián. A kávézó részén ezt már nem lehet kivitelezni. A 70-es évek végén még jártam ott filmvetítéseken, a Tűz van babám című filmet ebben a filmklubban láttam először. A 80-as évek környékén a bolt még akkora volt, mint most, a kávézó részen könyvklub működött tükrös büfével, színpaddal, aztán már csak tankönyvárusításra használták. Az összenyitásra azért került sor, mert mindkét rész állami tulajdonban volt. Amikor önállóak lettünk, egyben örököltük meg a két teret, viszont arra sosem volt elég pénz, hogy okosan használjuk, míg a karbantartása, rezsije magas volt. Érthető, ha építészek, kutatók az eredetihez szeretnének ragaszkodni, de az eltelt 60 év alatt több átalakításra is sor került, és összességében hosszabb ideig volt itt bolt, mint kávéház, még ha szellemisége a Boltra is „átörökítődött”.

 

Az utolsó tulajdonos lánya épp tavaly halt meg. Itt lakott a házban és hozott relikviákat, berendezési tárgyakat a régi időkből, mégis elfogadta, hogy itt könyvesbolt van, továbbá tisztelte azt, hogy mi őrizzük az előd szellemét.

 

 

Megvárjuk, mi lesz. Több szálon próbálunk mozdulni, magunkon segíteni, és megköszönjük mindenkinek, ha van segítő ötlete, szándéka. Én konkrétan már 36 éve könyvvel foglalkozom. Nyilván azóta nagyon átalakult a könyvkiadás és -kereskedelem, de mivel folyamatosan részt vettünk benne, nem avulhattunk még el. Megszületettek a könyvpaloták, az e-könyv – a szakma a válságon kívül sincs felívelőben. Mi azonban azt tapasztaljuk, hogy van egy kör, amelyen belül fontos a papír alapú kultúra, és itt nem feltétlenül csak az idősebbekre kell gondolni.

 

A papírnak van illata, zizeg, lehet jegyzetelni az oldalára. Én azt gondolom, ezek továbbra is olyan meghatározó tárgyi élmények, amelyeket az e-könyv nem tud pótolni. Ez valamikor egy rangos szakma volt, és mi ennek a nyomait próbáljuk őrizni.