A legelfogadottabb nézet szerint i. sz. 105-ben Kínában Ho-ti császár (Han dinasztia) uralkodása alatt, fegyvertárának igazgatója Caj-lun javasolta a papír bevezetését a drága selyem helyett. Egyes vidékeken a papíreperfa kérgét is használták, amelyből még ma is különleges lapokat készítenek Japánban.



A Kínában kialakult õsi eljárás szerint a nyersanyag a bambusznád: a szálakat elõször durva rostokká zúzták és 100 napig meszes oldatban áztatták. Ezután tiszta vízben három hétig pihentették, majd a teljesen szétázott rostokat egy nehéz kalapáccsal összezúzták. Üstökben lúgos közegben fõzték, majd a pépet átmosták és kiteregették a napra fehéredni. Gyakori forgatással érték el az egyenletes színt. Tíz nap után kõlapokon, majd kõmozsarakban finomra zúzták a pépet és fakádakban vízzel csomómentesre elkeverték. Ehhez valamilyen növény gyökerének ragadós levét adagolták és jól összekeverték.

Fakeretre erõsített bambuszszitára merítettek a pépbõl egy keveset, rázogatással elegyengették. A nedves papírlapokat a szitáról történt lefejtésük után egymásra helyezték és kõ nehezékekkel kipréselték a víz egy részét. Sajtolás után a lapokat fehér téglafalon egyenként szárították. Ezeket a szakmai titkokat a mesterek féltve õrizték és csak taníványaiknak adták tovább.

363-ban jelent meg az elsõ pekingi újság, 660-ban pedig már papírpénzt használtak a kínaiak. A könyvnyomtatás is kínai találmány, a legrégibb (i. sz. 868) õsnyomatot Stein Aurél magyar orientalista professzor fedezte fel Tunhuangban.




A kínaiak az íráson kívül sok más célra is alkalmazták a papírt. A mindennapi életben ruhát, kalapot, esõvédõköpenyt készítettek belõle, megfelelõ impregnálással vízállóvá tették. A kínai nép félistenként tisztelte Caj-lun-t, még ma is minden papírkereskedésben látható az arcképe az õt dicsérõ szöveggel.

A bemutatott múzeum egyedülálló környezetben helyezkedik el, közel a Xinzhuang településhez fekvő Jünnanban található Gaoligong hegyen, egy természetvédelmi területen, Dél-Nyugat Kínában. A település  hagyományosan papírkészítésből élt. A kiállítás ezt a történetet, a papírkészítés folyamatát és a papír kultúráját mutatja be. Az épületben található galéria, könyvesbolt, bemutató műhely és vendégszobák.



 A múzeum tulajdonképpen egy aprócska falut imitál sok kis házzal, amelyek az épületegyüttes középpontjában található udvar köré épültek. Ezek a kis házak - amelyek hat kiállítóteret rejtenek - a papírkészítés folyamatára vannak felfűzve, végigjárva őket megismerhetővé válnak a különböző fázisai a hagyományos kínai papírkészítésnek. Miközben a látogatók végighaladnak a különböző kiállítótereken, a bemutatott jelenetek, munkafázisok mellett folyamatos kapcsolatunk van a külvilággal, az épület környezete mindenhol jelen van. Tudatosan beépítették a kiállításba a környező táj látványát, sugallva, hogy a hagyományos papírkészítés elválaszthatatlan a helytől, a környezettől, érzékeltetve a kapcsolatot a természet és az ember között.



A tervezők célja egy környezetbarát épület volt, helyi anyagokat használva: fa, bambusz, vulkáni kő. Ezek a természetes anyagok idővel kopnak, halványulnak, és harmonikusan belesimulnak és részévé válnak a környező tájnak, akár egy falu, egy olyan falu, ami a papírkészítésről szól.

Gaoligong Papírmúzeum
helyszín: Jünnan, Tengchong, Xinzhuang
terület: 361 m²
tervezés: 2008, 2009.
kivitelezés: 2009-2010. december
építészet: HUA Li / TAO (Trace Architecture Office)
tervezők: HUA Li, Huang Tianju, Li Guofa, Jiang Nan, Sun Yuanxia, XuYinjun, Yang Hefeng