bezár
 

építészet

2011. 02. 01.
Tudunk meglepetést okozni – interjú Mezei László építésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tudunk meglepetést okozni – interjú Mezei László építésszel Van-e élet Budapesten kívül? Hátrányban van-e egy vidéki kisvárosban élő és dolgozó építész a fővárosiakhoz képest? Mezei László építész egy dunántúli kisváros, Pápa szemszögéből nézi és műveli az építészetet.
PRAE.HU: Hogyan indult a pályád a Műegyetem elvégzése után? Mindig tudtad, hogy visszajössz Pápára?

Az, hogy egyetem után visszajöjjek Pápára, nagy dilemma volt először, utána meg már úgy voltam vele: én ehhez a városhoz tulajdonképpen hozzánőttem. Előtte itt tanultam, itt nőttem fel. Minden fiatal építész azt gondolja, meg fogja váltani a világot. Akkor még vonzó volt nagy irodába elmenni. Egy pápai, tanácsi tervező vállalathoz kerültem, ami akkor nagyon jó ajánlatnak tűnt, friss munkákat teljes felelősséggel lehetett végezni. Ez egy jó löket volt ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy valóban szükség van itt rá. Jellemző egyébként a városra, hogy nagyon sok értelmiségi elmegy.

Ezt követően jött a magántervezés, majd felkért a polgármester, hogy az önkormányzat műszaki irodáját vezessem. Erre alapozva pályáztam meg 2001-ben a veszprémi főépítészi állást. Itt néha meglepődtek rajtam, mert furcsa ötletekkel álltam elő, olyanokkal, amiket megszoktam itt Pápán. A jogszabályok még nem voltak annyira egyértelműek, hogy mit is kell csinálnia egy főépítésznek, és a gyökerekből kiindulva úgy érzem, hogy jól is működött, olyan szinten jól, hogy később én lettem a városfejlesztési iroda vezetője. 2005-ben volt egy váltás: a területi főépítész nyugdíjba vonult, és a területi főépítészi feladatokkal bíztak meg (Közép-Dunántúli Területi Főépítész – a szerk.) Két évig láttam el ezt a tisztséget, de a közigazgatás reformja kapcsán beolvasztották a területi főépítészi irodát a Közigazgatási Hivatalba. Szakmailag nem sokat tudott nyújtani ezek után, hát váltottam egyet és 2007-től vállalkozásban tervezünk. Várpalotán még van egy szerződésem, ott a főépítészi teendőket én látom el.



Sokféle dologgal foglalkoztam, azt hogy most itt építészirodát vezetek, az utóbbi négy év fejleménye. Tervezéssel foglalkozom 1989-90 óta. Nem új keletű, hogy tervezőként dolgozom, sőt mindig is tervező építésznek gondoltam magamat. Most már előny az előéletem, hogy sokat foglalkoztam főépítészi feladatkörben különböző településekkel. Ez meglátszik a tervezési munkáinkon.

PRAE.HU: Említetted, hogy Veszprémben főépítészként furcsa ötletekkel álltál elő, amihez Pápán hozzászoktál. Ki volt az, aki „hozzászoktatott” ezekhez?

Nagyon sokat tanultam a pápai főépítésztől, Winkler Gábor kollégámtól. Pápán kialakult egy olyan rendszer – szerintem ez elég egyedülálló az országban –, hogy a főépítésznek valóban fogalom lett a neve, lett egy olyan társadalmi elfogadottsága ennek a fórumnak, hogy a főépítésznek van szakmai becsülete, tisztelete.

Az a hozzáállás, amit ő tanúsított, hogy nem próbál meg a pozíciójából eredő hatalommal erős lenni egy adott tervegyeztetésen, hanem megpróbálja azokat az érveket elmondani, amelyek odavezetik, hogy a javaslata megalapozott legyen. Én így kezdtem, amikor Veszprémbe főépítésznek kerültem, hasonló módon álltam hozzá.

PRAE.HU: Sokat dolgoztál, illetve dolgozol különböző önkormányzatoknál, különböző pozíciókban, így rálátásod nyílt az engedélyeztetések „másik oldalára”. Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?

Ha településrendezésről beszélünk, az egy olyan terület, ahol mindenféle ágazat összejön: a szociológustól kezdve különböző műszaki területig kell szakembereket egy irányba terelni, illetve meg kell győzni a településeket, hogy a rendezési terv, amit készítenek nemcsak egy papír, hanem arra való, hogy a település fejlődését valamilyen módon kezelni tudjuk vele. Nem veszik észre, hogy ez egy olyan jog, ami nem pusztán törvényből adódó kötelesség, hanem a településnek olyan eszköze, amivel valóban sok mindent lehet alakítani. A legnagyobb probléma kis települések, falvak esetében van, amikor nagyon egyszerű érdekek mozgatnak fejlesztéseket. Jó példa erre a lakóterület fejlesztése faluban: például, ha fiatalok szeretnének új családi házas telkeket, elkezd mindenki ígérgetni, hogy a település szélén biztosítsanak új lakótelkeket. Eljutnak odáig, hogy az összes rendezési terv arról szól, hogy új családi házas telkek legyenek egy faluban. Magyarországon elég általános dolog, hogy egy település lakossága jellemzően nem változik, ha valahol új telket létesítenek, akkor automatikusan előáll egy elszívó hatás. Másik dolog, hogy fenntartani se tudja az önkormányzat, nincs lehetősége, anyagi ereje a megnövekedett közvilágítási, köztisztasági és egyéb feladatokra. A település már beépített részein pedig jelentkezik egy amortizálódási folyamat, aminek az a vége, hogy ilyen-olyan emberek beköltöznek az üresen álló házakba. Egy település belső magja is elég ronda képet tud mutatni, ha nem törődnek vele.



PRAE.HU: Beszéljünk egy kicsit a tervezői oldalról. Mit gondolsz, mi a különbség egy budapesti és egy vidéki építésziroda között?

Most már nincsen különbség budapesti vagy vidéki iroda között. Kezd a vidéknek egy olyan átértékelődése lezajlani, ami oda vezet, hogy becsülik a vidéki értelmiséget is.

Az építészet is rétegződik, kialakul egy koncentráció Budapesten, és mindenki azt hiszi, hogy a nagy munkák csak Budapesten végezhetők el, aztán okozunk mi is meglepetést, mert egész komoly munkákat tudunk jó színvonalon elvégezni. Ha van olyan kapocs, szellemi kapocs vagy bármi, ami összeköti az embereket, közös helyre tudja összehozni őket, akkor teljesen mindegy, hogy nagyváros vagy kisváros.

A pápai Fő tér rendezése jó példa arra, mennyire fontos a tervező és a lakosság közötti kontaktus, ami egy helyben élő építésznél sokkal erősebb lehet. Azt vettem észre, hogy ha egy tervpályázat születik, a tervező sokszor Budapesten van, a helyszín meg vidéken. Megnyeri a pályázatot, és senki mással nem konzultál, csak az önkormányzattal. Mi szerveztünk mindenféle lakossági fórumot, sőt előadássorozatot itt egy kávéházban, a Kossuth utcában (Esti Kornél Kávéház - szerk.), ahol egyébként is rendszeresen tartanak teljesen különböző előadásokat. Vannak szép számmal olyan érdeklődők a városban, akik szívesen eljönnek ilyen fórumokra. Utána az emberek magukénak érzik, tudják mi lesz ott a téren, azonkívül nekünk is jó a visszacsatolás, nem kell bujkálnunk, kimehetünk a térre, ha elkészül. Ez a környezet jó: úgy dolgozni egy városban, hogy van folyamatosan visszajelzés.

PRAE.HU: Nincsen benned erős megfelelési kényszer helyi tervezési feladatok során? Gyerekkorod óta mindenki ismer itt...


Ez elég nagy felelősség. Néha én úgy vagyok vele, hogy sokkal lelkiismeretesebben állok hozzá, mintha más településen terveznék – nem az, hogy ki kell állni, hanem nem tud elbújni az ember a dolog elől, megihatok egy kávét a Fő téren is, nem kell itt az irodában.

PRAE.HU: Milyen lehetőségei vannak a kulturális életnek ma egy dunántúli kisvárosban?

Szerintem Magyarországon meg kellene hirdetni egy kávéházi programot, ami ha úgy vesszük, nem csak kávéházról szól, szólhat közösségi házról, kávéházról, kocsmáról, bármiről. Lényeg az, hogy az emberi beszélgetéseknek helyet kell találni. Erre itt az említett kávéház nagyon jó példa: semmi forgalma nem lenne hétköznap, ha különböző rendezvények nem kerülnének oda. A vezetője ingyen adja a helyet, bármiféle előadást tartunk ott. Az emberek valahova leülnek, és az előadások után mindig beszélgetnek. A kocsma is egy olyan fórum, ha egy kistelepülést megnézünk, legalább ott összejönnek. Manapság elmegyünk a bevásárlóközpontba, veszünk dobozos sört, hazamegyünk, leülünk a tévé elé, és semmi nem történik, még családon belül sincsen kommunikáció. Az építészeti kultúra fejlődése szempontjából Magyarországon nagyon fontos, hogy legyen fóruma.

Az interjúról készült videó a képre kattintva nézehtő meg a 6b.hu-n.


PRAE.HU: Szerinted van igénye
az embereknek kávéházi beszélgetésekre és hasonló kezdeményezésekre?

Az utolsó előadás egy éve volt. Többen jönnek, hogy milyen jó volt esténként találkozni, mert legalább volt valamilyen program. Előbb-utóbb igény lesz rá. Vannak, akik szívesen járnak, az is egy kikapcsolódási forma. Valakinek igénye van erre is. A kávéház egy más dolog is, mert nem csak építészetről szól. Az egyetemes kultúránknak mégiscsak egy gyűjtőhelye volt a kávéház. Ma már más a kommunikáció, a kapcsolatok, megváltozott a Világ. Szerintem, ha ezek kimaradnak a társadalom életéből, azzal sokat veszítünk.

PRAE.HU: Mit gondolsz, van tényleges párbeszéd az építészek és a nem építészek között?

Nagyon sokat változott a világ. A 20-as, 30-as években soha nem problémázott azon senki sem, hogy a társadalom érti-e az építészetet. Megvolt a falu építészete, megvolt a város építészete. Nagyon jó irányba ment, és valóban nemzeti építészet volt a szecessziónak egy sajátos formája például. Nem érezték az emberek azt, hogy mást csinálna az építész, mint amit a társadalom akar. A háború után viszont elveszett az a kulturális örökség az emberek tudatából, ami sokáig mozgatta ezt. Ha megnézzük például a horvát népet, akik szintén végigélték a szocializmust, sokkal kevésbé jut eszébe az embereknek, hogy különböző építészeti kultúrákat honosítsanak meg és importáljanak. Nálunk olyan, hogy saját építészeti kultúra, az egyén szintjén nem jelenik meg. Hoznak mintákat: alpesi házikó, mediterrán, amerikai típusú, mikor hol kirándultunk abban az időszakban. De ugyanez van nagyban is. A mai, igazán modernnek nem nevezhető irányzat – mert mára ez a fogalom egészen mást takar –, azaz a mai kortárs építészet milyen formavilággal és hogyan dolgozik, és hogy azt hogyan kommunikálja az emberek felé, a kettő között nagyon nagy szakadék húzódik.

Kezdünk nagyon uniformizálódni, hiányzik az a plusz a magyar építészetből, amitől jobb tud lenni, mint a világon bármelyik hasonló épület. Pedig jó építészeink vannak. Igaz, a felsőoktatás nagyon felhígult, nem tudják biztosítani azt a színvonalat, ami szükséges lenne. Szabadpiaccá válik ez a szakma, manapság sokan gondolják úgy, hogy a számítógép bőven elég ahhoz, hogy tervezni tudjanak bármit, a megrendelői igényeket maximálisan kielégítve születnek dolgok. A valóság erről szól, nem az az egy-két példa, ami megjelenik a fórumokon, vagy az újságban, mert az általános építészet színvonala nagyon gyenge. A hétköznapi emberek építési kultúrájával nagyon komoly problémák vannak – de ez kommunikációs gond. Az alapszintű oktatásban is többet kéne foglalkozni ezzel, de hiányzik a közvetítő réteg.

Pápán, mikor gimnazista voltam, tagja voltam a felnőtt képzőművész körnek, ahová komoly művészek jártak, akik itt környéken tanítanak vagy alkotnak. És ez nekem nagyon jó háttér volt érezni azt, hogy figyelni kell egy olyan minőségre, ami többet is közvetít az emberek felé.

Számítógéppel rajzolok nagyon régóta, de az csak munkaeszköz. Viszont hogy ne tudjon valaki kézzel rajzolni építész létére, az képtelenség. Hogy az ember hogyan gondolkodika világról , arra az egyik legjobb eszköz, hogy rajzban adja vissza. Ma már én sem rajzolok szinte sosem szabad kézzel, mert futunk az aktuális dolgaink után, kimarad a rajzolás. Hiányzik, hogy az embernek ideje legyen. Felgyorsult minden, gyártunk fölöslegesen olyan dolgokat, amikre abszolút nem lenne szükség, és a végeredmény nem lesz jobb. Ha megnézem az eredményességét egy 20 évvel ezelőtti rajznak és egy mostaninak, kilóra töredéke az akkori terv, és nem lett jobb.

PRAE.HU: Van itt Pápán egy református közösségi ház, ami pár éve a te terveid alapján készült el. Egy ilyen épület is lehet színtere beszélgetéseknek, kulturális programoknak. Van kötődésed a közösséghez, emaitt kértek fel a megtervezésére?

A református közösségi házra volt egy tervpályázat. Úgy nyertem meg, hogy elég sok gondolatot leírtam, hogy ez nem templom akar lenni, hanem egy olyan hely, ahol a közösség helyet talál magának, és színtere lesz bármilyen beszélgetésnek. A ház pedig igazolja azt, hogy ez működik.

Azért is különleges Pápa, mert kevés ilyen település van. Ennek a titka az lehet, hogy több olyan oktatási intézmény van, ahol gondolkodnak. A gondolkodó ember mindig előbbre viszi ezt a dolgot, az együttgondolkodás méginkább erősíteni tud ezen, mintha valaki magában őrlődik és próbálkozik mindenféle dolgot papírra vetni. Én többek között azért szeretem ezt a szakmát, mert az ember szélesebb körben próbálja meg a dolgokat látni. Sok építésznek baja ez, és azért válnak az építészek olyan sűrűn, mert nem bírják a gondolataikat megosztani a körülöttük lévőkkel, vagy nem fogadóképesek. Ha az ember minél többet tud, akkor össze tudja rakni kerek történetté a gondolatait.

PRAE.HU: Mi az ami hiányzik a szakmád gyakorlásához Pápán, ami egy nagyobb városban elérhető?

Az első gondolatom, hogy semmi nem hiányzik. Technikailag nincsenek problémáink, bármit meg tudunk oldani, meg tudunk tervezni, megvan a megfelelő szakember, nem érzem, hogy hiányunk lenne. Egy valamit látok, ami talán kevesebb. Minden munka az első gondolatnál dől el, ha jó az alapgondolat, akkor onnantól kezdve nem lehet elrontani. Úgy vagyok ezzel, ha egy nehezebb feladat van, akkor az együttgondolkodás helye lehet, hogy kicsit hiányzik. Pápán kevesen vagyunk építészek, szoktunk egymással beszélgetni, a Fő teret sem egyedül csináltam, és szükség volt arra, hogy valóban rágódjunk és megpróbáljuk összehozni egymás gondolatait. Lehet, hogy egy nagyobb városban ez könnyebben menne.



A kimondott szó sokkal jobban erősödik az emberben, mintha csak futkosnak a gondolatok, de nem kerül papírra, vagy nem lesz kimondva. Amikor az ember ütközteti a véleményét másokkal, amikor az övéről mondanak mások véleményt, az nagyon erős tud lenni.

PRAE.HU: Gyakori, hogy budapesti pályázatokon is megméretteted magad?

Ha valaki megnézné, hogy budapesti tervpályázaton mennyi vidéki építésziroda vett részt, biztos gyengén szerepelnének. Ha megnézünk egy vidéki tervpályázatot, akkor ott vannak vidékiek és vannak budapestiek. Nem azért, mert alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat, de nem sok esélyünk van, mert talán Budapesten valóban többet számít a kapcsolatrendszer és a hírnév.

PRAE.HU: Van valami, amit úgy érzel vidéki építészként jobban ismersz?

Ismerjük azt, hogy mitől bukik meg egy építkezés, tudom azt, hogy hiába tervezek be valami nagyon jó dolgot, hogy ha erre a megrendelő abszolút nem fogékony. Nem fogja azt oda soha beépíteni, mert ismerem a gondolatvilágát, ismerem az igényszintjét. Nem szabad olyat tervezni, amit nem fog megcsinálni és a végeredmény torzszülemény lesz. Amit megtanultunk: a vidék kevesebb pénzből gazdálkodik. Nagyon fontos, hogy nem szabad semmit túltervezni, egyszerű eszközökkel, egyszerű megoldásokkal kell megoldani, úgy, hogy a végén mindenki elégedett legyen.

PRAE.HU: Van-e kapcsolatod a volt évfolyamtársaiddal, kollégáiddal?

Van baráti kapcsolat is, de nem sűrűn tudunk találkozni a távolság miatt. Amikor még volt a területi tervtanács Veszprémben – majd később Székesfehérvárra költözött –, elég sűrűn találkoztunk, akkor jó volt elbeszélgetni, vagy ha egy tervpályázat bírálóbizottságában találkoztunk, ahová meghívtak.

Rengeteg olyan kollégám van, például olyanok is, akik a Műegyetemen tanítanak, akikkel együtt végeztünk, dolgoztunk különböző helyeken és a gondolataink még mindig ugyanazon logikai sor szerint mozognak Azt lehet látni, hogy a budapesti kollégák, munkahiány és egyebek miatt vonulnak ki vidékre, és elvállalnak például főépítészi megbízatásokat. Valamiből meg kell élni ebben a világban.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Répás Éva --


További írások a rovatból

építészet

Koncepció, kontextus, térbeliség Koncepció, kontextus, térbeliség
3h_3ház a Fugában
építészet

Pécs rejtett metafizikája Pécs rejtett metafizikája
Bojár Iván András – Darabos György: Nagy Pécs Könyv. Ivon Kiadó, 2017. 444 oldal, 22000 Ft.
építészet

Fába borult vidék Fába borult vidék
Véget ért a Hello Wood Építész Mustra 2017
építészet

Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy
Budapesti kultúrtörténeti séták III. Gellérthegy. Fekete Sas Kiadó, 2017, szerkesztette Saly Noémi

Más művészeti ágakról

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés