Felséges és ritka élményben lehetett része azoknak, akik bejutottak a Tokiói Művészeti Fesztivál keretében szervezett Sikinó, azaz Ceremoniális Nó előadásra. Vasárnap délelőtt 10 és este 7 óra között felelevenítették azt a teljes nó programot, amit több száz éve csak Japán kiváltságosai láthattak. Akkoriban, amikor nót jobbára csak a szamuráj-osztályhoz tartozók nézhettek, bár csak úgy, mint Európában, ők is a társadalmi élet színhelyének tekintették az előadást, és csak részleteiben követték a színpadi eseményeket. A köznépnek meg be kellett érnie a kabuki előadásokkal, illetve időnként az adománygyűjtésre szánt nóval.

Teljes a nó program, tehát az előadás ünnepélyességét érzékeltető Okina (Öregember) című művel kezdődött a nap. Ezt a többi nódarabbal ellentétben rituálisnak tartják, és így rituálisan is adják elő. Ezt követte a történet szerinti felosztás alapján az öt kategóriába besorolt színműből egy-egy, ez eddig tehát öt darab. És a változatosság kedvéért köztük intermezzóként egy-egy kjógen, azaz négy. Az öt kategória, mely a főszereplő karaktere szerinti felosztást mutatja, a következő sorrendben követi egymást: 1. Istenes darab, 2. Harcos, férfi darab, 3. Női darab, 4. Egyéb (jelen esetben őrült női darab), 5. Gyors lezárás. Ezt az öt kategóriát elevenítette fel pár éve a Hamlet nóelőadása is. Az első rész középpontjában Hamlet apjának szelleme állt (istenes darab), a második részben Hamlet (férfi darab), a harmadik részben Ophelia (női darab), melyet Ophelia őrülése követett (őrült darab), majd pedig mindezt a rendkívül dinamikus végső harcos lezárás követett.

Részletek az Okinából
Szanbaszó: Nomura Manszai

Minden bizonnyal régen egy-egy mű játékideje jóval rövidebb volt a mainál, így a teljes program előadása nem vett igénybe egy teljes napot. Valóban, a művek szövege sok esetben nem haladja meg a három-négy nyomtatott oldalt, mégis bő egy órába telik az előadásuk. Sokak szerint manapság kétszer olyan hosszú ideig tart egy előadás, mint akár csak két- vagy háromszáz éve, de vannak olyan elméletek is, melyek szerint mára háromszorosa, sőt négyszerese lett az előadások időtartama. Nem tudni pontosan, hogy miért is vált hoszabbá egy átlagos előadás. A szöveg évszázadok óta változatlan, tehát ami megnyúlhatott, az a zenei rész, illetve az előadást végigkísérő megmerevedett ceremóniák (zenészek, kórus bevonulása, kivonulása, jelenetváltások stb.). Éppen ezért, manapság legtöbbször mindössze két vagy három nóból és egy vagy két kjógenből áll a legtöbb előadássorozat. A mostani, a régi hagyományokat felelevenítő programot egy évben csak egyszer lehet látni.

Az ötös tagolás filozófiája áthatja a nó szellemiségét. A teljes programot átfogó struktúrától kezdve az egyes darabokon belüli tempón át egészen az egyes mozdulatokig levezethető. Ez az úgynevezett dzso-ha-kjú (magyarosan nevezhetjük bevezetésnek, tárgyalásnak, befejezésnek) struktúra, melyben a dzso a lassú bevezetést, a ha, ami három részből áll (tehát ezen belül megint csak fellelhető a teljes dzso-ha-kjú) a kidolgozás, majd a kjú, ami egy rendkívül gyors és dinamikus lezárást jelöl.

Daru és teknős: A daru és a teknős tánca

Ha a teljes programot nézzük, akkor az istenes darab a program lassú és emelkedett bevezetése, a következő három darab (harcos, női, őrült) a kidolgozás, melyet követ egy gyors és karakteres lezárás. A program utolsó darabjának szereplői gyakran természetfeletti lények, mint például sárkányok, démonok, ördögök.

Ugyanez az ötös tagolás megtalálható az egyes önálló előadásokban is. A darab lassú bevezetésében megjelenik a mellékszereplő, a kidolgozásban a főszereplő lép színre általában más formában, mint ami a valós énje, és egy régmúlt esemény elevenedik meg. Az utolsó ötödben a főszereplő saját valós formájában (például egy halott szelleme vagy akár egy negatív tulajdonság révén hatalmába kerített démonná változott figura) jelenik meg. De ez a dzso-ha-kjú tagolás egy-egy mozdulatban is tetten érhető – egy kézemelésnél vagy egy lépésnél. A mozdulat lassan indul, fokozatosan felgyorsul, majd a leggyorsabb ponton hirtelen megáll.

Hat Buddha-szobor: a szobrász készíti a buddha-szobrokat

Bár régen egy programot végig az azonos iskolához tartozó előadók játszottak, ezúttal az öt nófőszereplő-iskola és a két kjógen-iskola mindegyike színrelépett. Egy nap alatt láthattuk a jelenleg élő művészek legnagyobbjait, végig követhettünk egy teljes programot a hosszú élet éltetésének rituáléjától a harcos szellem nyughatatlan bolyongásán át a kobold táncáig, mindezt megfűszerezve a kjógenek huncut mókájával. Ennek a hosszú napnak köszönhetően 2011-ben is megérintett a régmúlt korok hagyománya.
 

A kuramai kobold

Okina (Öregember) Kanze-iskola
Okina: Kanze Kijokazu
Szanbaszó: Jamamoto Tódzsiró

Tsuru Kame (Daru és teknős) Kanze-iskola
Császár: Kizuki Takajuki
Daru: Szakai Ototaka
Teknős: Takeda Tomojuki
Miniszter: Hósó Kan

Szuehirogari (Kinyílik a vége) Ókura-iskola
Taró: Jamamoto Noritosi
A gazda: Jamamoto Norisige
A csaló: Endó Hirojosi

Cunemasza (Cunemasza, a harcos) Konparu-iskola
Cunemasza: Honda Micuhiro
Szerzetes: Fukuó Sigedzsúró

Rokudzsizó (Hat buddha-szobor) Izumi-iskola
A csaló szobrász: Nomura Manszaku
A falusi megrendelő: Nomura Manszai

Josino Sizuka (Sizuka Josinoban) Hósó-iskola
Sizuka: Takeda Takasi
Tadanori: Fukuó Kazujuki

Neongjoku (Fekve éneklés) Izumi-iskola
Taró: Nomura Manzó
A gazda: Nomura Man

Ródaiko (Dob a börtönben) Kongó-iskola
A nő: Imai Kijotaka

Akubó (Akubó jó útra tér) Ókura-iskola
Akubó: Ókura Jataró

Kurama tengú (A kuramai kobold) Kita-iskola
A kobold: Avaja Akio
Umevakamaru: Ucsida Takanari

51. Sikinó (Ceremóniális Nó)
Tokiói Művészeti Fesztivál, 2011

2011. február 20.
Nemzeti Nószínház, Tokió