színház
2011. 03. 25.
Csak a Csengőt? Figyelem!
Ponyvalegény: Janox vígjátéka a Színlelde előadásában
Ki ne olvasott volna szerelmes regényt? Ki ne kacérkodott volna a gondolattal, hogy maga is ír, amikor ilyet mindenki tud? Ott van mindjárt Csengő Zoltán, aki még sikereket is arat a könyvei révén, ám a kilétét már nem vállalja. Szívesen vállalnák viszont helyette mások. Janox első bemutatott színjátéka, a Ponyvalegény kicsit bohózat, kicsit társalgási szalondráma, kicsit polgári vígjáték, kicsit modern akciókomédia, leginkább szórakoztató kísérlet a színpadi valóságok összekutyulására.
HARTMANN Már mondtam: Két jegyet Fokvárosba.
CLARA Lefoglalták?
HARTMANN Asszem.
IBOLYA Lefoglaltad, ugye?
HARTMANN Mondom, hogy le.
CLARA Milyen néven?
HARTMANN Hartmann.
IBOLYA Balek.
CLARA Tehát Hartmann és Balek.
HARTMANN Csak Hartmann.
CLARA És a másik név?
IBOLYA Milyen másik?
CLARA Valami Balek. Vagy Bolek?
HARTMANN Nincs Balek, sem Bolek, csak Hartmann.
CLARA Értem, Chuck Hartmann.
HARTMANN Nem Chuck! Csak Hartmann.
Janox színdarabját azért érdemes megnézni, mert az ember azt kapja, amiért odamegy: üde, mindvégig szórakoztató – ez háromfelvonásos drámánál figyelemreméltó! –, fogyasztható színházat. Pedig zaklatott lélekkel érkezem, az előadás előtt előbb elgázol egy autó, de egy-két sárfolton kívül nem keletkezik kár bennem, majd a szemközti vendéglátó-ipari egységnél elromlik a sodronyzár, és hosszú percekig képtelen vagyok lelakatolni a biciklimet, pedig enélkül nem tudok bemenni, mert az Aranytíz portása nem bizonyul megértőnek benti biciklitárolási szándékomat illetően.
A Ponyvalegényben vacsorára gyűlik össze a nagypolgári család és baráti köre. Ki titkos randevút tervez, ki egy bizonytalan kilétű, a Csengő Zoltán álnév mögött rejtőző sztáríró inkognitójának felfedését, ki egy kém leleplezését, ki pedig szerelmi vallomást. Van, aki szereti a meggyes pitét vagy a kecskéket, van, aki nem. Van Csengő Zoltán, van, aki nem Csengő Zoltán, de azt híreszteli magáról, miközben lehet, hogy mégis. Van továbbá egy titkos katonai jelentés is, amely a történet során rejtélyesen összekeveredik egy nem kevésbé obskúrus kézirattal, Csengő Zoltán regényének utolsó fejezetével. A végén aztán majdnem minden jóra fordul, mint egy tisztességes vígjátékban, nem megyünk haza nehéz szívvel, csak sajgó rekeszizmokkal.
Janox a Színlelde külkereskedelmi főiskolás műkedvelő színjátszócsapat jelenlegi és veterán tagjai számára írta darabját. Személyre szabottan megírt szerepek között láthatunk szerelmesregény-íróba szerelmes háziasszonyt, mogorva, rezignált házigazdát s hősszerelmes barátját, vérbeli katonát, bakfiskorát újraélő marsallnét, pubertáskoránál érettebbnek mutatkozni akaró, szélhámosért rajongó fruskát és kémelhárítót, az illékony szépségbe reménytelenül szerelmes pszichiáterprofesszort és a belé reménytelenül szerelmes hölgyek hadát, valamint mellékállásban akciózó női kommandót.
A színpadravitel bizonytalanságai, a gyengébb megoldások ellenére is szívesen megnézném még párszor az előadást. Lilul a lábam a karambol nyomán, fáj a fejem, de mindez nem is jut el hozzám, míg az előadást nézem. Kuglics Kata klasszul rendezte meg a Ponyvalegényt úgy, hogy az etapok mindig akkor érnek véget, amikor pisilni kell, amikor nyom a szék, amikor véget kell érniük. Jó sok a jó zene, Janox remekül működő számokat szerkesztett a jelenetekbe és közéjük. (Hol jár az eszem? Csak a csengőt figyelem...)
Harmadjára láttam március elején a színjátékot. Mindhárom előadás más és más volt, variáltak és improvizáltak a színészek, és nagyon jól tették: hozzátettek, kidolgozták a Janox-drámát, hiába olvastam a kéziratot, nagyobb részt szakított nálam, belőlem a hús-vér prezent, mint a mégoly életteli alapmű. Egyszerűek, mégis találóak a díszletek, a ruhák is, sodró a fénnyel-sötétséggel való játék, a jelenetek közti átkötések. Szívből ajánlom mindenkinek, aki nem veti meg az érzelmeket megmutató, őszinte s nyelvileg is roppant magas színvonalú teátrumot.
Aki befizet a Ponyvalegényre, számítson egészestés, vidám kikapcsolódásra, abból is a színvonalasabbjára. Én végig vágytam rá, hogy meghódíthassam végre a csalfa Hartmannt, hogy megkóstolhassam a meggyes pitét és Bélaváriné főztjét, hogy belelapozhassak Csengő Zoltán regényeibe, hogy megtudjam, mi áll abban az utolsó fejezetben, és hogy elmehessek az értem, az én szerelmemért romantikus mesevilágot teremtő párommal Fokvárosba.
Janox: Ponyvalegény
Vígjáték három felvonásban
Szereplők:
Győri Sándor (Szabó)
Kovács Andrea (Olga)
Heuschmidt Ádám (Hartmann)
Mogyorósi Andor (Trotz marsall)
Várfi Norina (Trotzné)
Kozma Petra (Angéla)
Szőnyi Ádám (Normann hadnagy)
Varga Virág / Schindl Gabriella (Ibolya)
Kuglics Kata (Bélaváriné)
Szemző Péter (Waldenstein, Károly)
Peller Mariann (Genovéva)
Faragó Ágnes / Mérnyei Márta (Yvonne)
Szabó Adrienn (Clara)
Molnár Éva (Josephine)
Jelmez: Cseleszki Zsuzsanna
Díszlet: Színlelde
Rendezte: Kuglics Kata
Ősbemutató:
2011. január 19., Aranytíz
További előadások:
2011. március 31., csütörtök, 19 óra, Aranytíz Kultúrház
2011. április 11., hétfő, 19 óra, Zöld Macska Diákpince
(Fotó: Schindl Gabriella és Mohr Béla – minden jog fenntartva!)
Szerzők
-- Simon Adri --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
