film
Ebből a vállalkozásból született meg a 44 perces dokumentumfilm, amelynek ars poeticája éppen tőlük hangzik el: ez a film önmagáért készült el, a célja újra rátalálni ma az irodalomra, a versről gondolkodni, együtt gondolkodni, méghozzá azokkal, akik a legintimebb viszonyt ápolják vele: a költőkkel. Negyvennégy kortárs magyar költőt szólaltatnak meg azzal a szándékkal, hogy a lehető legközelebb jussanak a vershez, hogy megmutassák, a költészet nem avítt irodalomtankönyvek elefántcsonttornyába van bezárva, hanem lélegzik, él, méghozzá velünk él. S éppen ez a kortárs irodalom legnagyobb fegyverténye: körülöttünk létezik, nekünk és rólunk beszél, ahogyan egyetlen más kor hagyatéka sem. A szóban forgó film pedig kiválóan profitál abból a közvetlenségből, amellyel a költő nyilatkozik meg a versről. Ez az, amire a teoretikus soha nem képes, hiszen más a viszony. Költő és vers viszonya sokkal puhább és esendőbb, őszintébb és életszagúbb – ezért érezhetjük igazán közelállónak az elhangzó gondolatokat.
Ezzel az elvvel tökéletes összhangban van a forma. A dokumentumfilm lenyűgöző ereje éppen ebben rejlik: nemes egyszerűséggel és eleven őszinteséggel nyilatkozik meg. Képi világa puritán, már-már az unalomig letisztult. S pontosan ez a megoldás enged teret a benne foglalt gondolatoknak, hogy azok a maguk közvetlenségében kerüljenek elénk. Vizuális truvájok és fellengzős filmes megoldások nem vonják el a figyelmünket a lényegről: a költők intenzív jelenlétéről, amely egészen lecsupaszítva, sallangmentesen tárja elénk a Verset. Az egymás mellé helyezett, egymásra vetített gondolatok, gondolatdarabkák mozaikjában élő dialógus alakul ki, amelyben egyaránt megfér az egyetértés és az ellenpontozás. Egyes gondolatok összecsengenek, mások kiegészítik egymást. Egy állításra valaki más hoz saját, konkrét példát. A vallomások tükrén át a vers születésének misztikus pillanatához is közel férkőzhetünk, miközben ebben az együttgondolkodásban kirajzolódik az olvasó is, aki jó befogadóként részt vesz a mű megalkotásában; maguk a költők vallanak az olvasó jelentőségéről az irodalmi körforgásban. Mi több, testvérműfajok is helyet kapnak a filmben, mint a dalszöveg és a rap. A vers mellé helyezik, összevetik, összemérik őket. A kérdés végül itt is ugyanaz: hogyan, mi végre? Kinek és hol születik?
S ahol dokumentumfilm véget ér, ott az utolsó képet elcsípi a kisjátékfilm, hogy a maga módján vigye tovább a gondolatot. Amihez a valóság már nem férkőzhet közel, ott indul el saját útján a fikció. A versmob 0411 – a virrasztás címre keresztelt rövidfilm kezdetén érkezünk meg az „utolsó költőhöz”, akit a sorban elfoglalt helye felavat a határozott névelő babérkoszorújával: ő „a” költő. Aki ír, alkot, méghozzá éppen most, hiszen mi is tanúi vagyunk a pillanatnak, amikor a vers fogan, a sorok formát öltenek. Az ihletettség állapotát, a mélybe való alászállást kutatta az interjúk hosszú sora, most pedig a rövidfilm megmutatja nekünk azt, amit csak a fikció képes láttatni. Ez a tízperces munka ad legékesebben tanúbizonyságot arról, hogy az alkotók maradéktalanul megértették a vers leckéjét.
A filmek megtekinthetők: www.versmob.hu
versmob 0411
Színes, magyar dokumentumfilm, 44 perc, 2011
Rendező: Sarlós Dávid
Zeneszerző: Solymosi Vilmos
Operatőr: Kiss Gravi András, Táborosi András, Nagy Zágon, Juhász Péter
Vágó: Hájos Zsolt
Producer: Gyaraki Dávid
versmob 0411 - a virrasztás
Színes, magyar kisjátékfilm, 2011
Rendező: Sarlós Dávid
Forgatókönyvíró: Gyaraki Dávid, Lányi Zsófia, Kopek Donát, Sarlós Dávid
Zeneszerző: Solymosi Vilmos
Operatőr: Kiss Gravi András
Producer: Gyaraki Dávid
Gyártásvezető: Sipos Anna