Amíg Madonna örökzöldjével telik a várakozás a buszon, azt is hihetnénk, hogy csoportos nyaralásra tartunk, mondjuk Görögországba. Mady, akitől derűs közlékenysége révén hamar megtudjuk, hogy Írországba, az EU tizenkét csillaga felé tartunk, (méghozzá repülőn), tulajdonképpen Madelina, egy román lány, aki a megálmodott táncosnői karrier helyett prostituálttá válásának stációit meséli el.

Borbély B. Emília azonban nemcsak egy „tucatsors” tipikusnak mondható jeleneteit játssza el Mady, a Madyt kihasználó „barátok” vagy a kliensek szerepeibe bújva. Mint ahogyan a Gianina Cărbunariu szerzővel és B. Fülöp Erzsébet rendezővel a próbafolyamat során közösen felépített monodráma sem csak egy Írországban szerencsétlenül járt kelet-európai lány történetét teszi megfoghatóvá, dialógusaiban, gesztusaiban létezővé.

Az alakításért több ízben díjazott színésznő személyiséget ad ennek a lánynak, élénk harsányságával, butuska naivitásával, pimasz kíváncsiságával együtt szerethetőt, édeset. Bájos, a hétköznapi magyartól egy árnyalatnyival ízesebb intonációja, visszatérő szófordulatai a székely mesék csillagszemű királykisasszonyát juttatják eszünkbe. Ábrándos kérdései és a vele utazókhoz intézett közvetlen kérései viszont egyre inkább egy hús-vér Madelinát szerettet meg velünk. Egy olyan lányt, aki már megszólíthatott minket egy távolsági buszon, akinek minden vágya Madonnát énekelni közönség előtt, aki talán az előadás időpontjában is egy kebapos pult mögött szeleteli a hagymát, olcsó kölnivel leplezve a hajába, bőrébe ivódó szagokat.

Nem sok idő kell ahhoz, hogy együtt nézzünk ki vele az ablakon, a szmogban és autótülkölésben haladó mikrobuszból segítség után kiáltva, a kirakatok előtt bámészkodókat szidva. A színésznő könnyedén hozza játékba a budapesti utazás közben feltűnő városi kulisszákat és a busz szűk belső terét, benne minket is. Az utazás így nem marad pusztán allegorikus vagy élményfokozó gesztus az alkotók részéről: sok apró improvizációra, közösségformáló ötletre ad lehetőséget.

Ehhez szükséges az a mindvégig töretlen lendület és bizalom is, ami a „Mady-jelenség” lényéből árad. Valamint a lineáris történet, melyben Mady sorsa egyre rosszabbra fordul, és az, hogy a jelenetek, melyek Mady személyiségének varázsát különféle helyzetekben mutatják meg, jó ütemben váltják egymást. Ezek a váltások oldják a történet feltartóztathatatlan és hétköznapi durvaságát, míg a néző együttérző passzivitásának a színésznő őszintesége és kifogyhatatlan energiája vet gátat.

Mady a kék égről és az élet utáni halálról töprengve a mi véleményünket is feltétlen tudni szeretné, angolul taníttatja magát és vicceket meséltet. Nem restell mobiltelefont vagy parfümöt kérni kölcsön, közben be-bekukkant a néző táskájába, akár életébe is. Mady ég a vágytól, hogy szeressék: emlékül fotózást rögtönöz egy utas segítségével, az Opera előtt Madonna-karaokét rendez, (a „heaven help me” egész más jelentést nyer, hol van már Görögország!) nem kevéssé bűvölve el az Opera előtt járókelő japán turistákat, mint a buszból bátorítólag integető közönségét – már-már rajongóit.

Madynek a halál is legalább ilyen természetes, elkerülhetetlen. Nem hagyja, nem hagyhatja, hogy megtapsoljuk. Eldúdolja még björkös mennybemenetel-dalát, s míg lehull a busztetőről egy angyalszárnypihe, búcsúzóul integethetünk.

A téma meseszerű, a személyiség varázsára építő feldolgozásának módja ismerős lehet a Hajdú Szabolcs jegyezte Bibliothéque Pascal című filmből. A Mady Baby mint színházi produkció annyiban messze felülmúl minden fikciót, hogy a mesélő lány és története dokumentumszerűen valóságossá válik. Az ügyesen egy személyre kidolgozott szövegkönyv hézagjait mintegy kitölti Borbély B. Emília mosolya és ötletessége. Nem komolykodik, s nem is ironizál: a sztereotípiák elé, mögé, fölé enged, saját lényébe enged, amihez a nézői segítség szükségességére is felhívja a figyelmet, hol pimaszul nyilvánvalón, hol csak indirekt módon, magával a (színészi) játékkal.

Az előadás nem pusztán a választott témájára összpontosít, nem moralizál, ennek köszönhetően nem kényszerít a sajnálkozó voyageur szerepébe. A színésznő nemcsak önmagára és a figurára kíváncsi, nemcsak megmutatni akar egy emberi történetet a nézőknek. A nézőket is megmutatja egymásnak, maguk is emberekké lényegülnek vissza az „attrakció” során. Ezen túl ez a Borbély B. Emília-Mady bőkezűen ad is. Hol egy kis közös beat-box-élményt, hol egy utolsó vacsorát, egy csipet kíváncsisággal, nyitottsággal, kreativitással megbolondítva. Bátorságot, vállalást, hogy merjünk beszélni magunkról, sztereotípiáinkról is. Játékosságot, hogy el tudjuk, el akarjuk képzelni a másik néző táskájának sokszínű tartalmát. És persze lehetőséget az odafigyelésre: lehetőséget arra, hogy a Mady Babyk mögött meglássuk a Madelinákat, a Mária Magdalénákat is.

Gianina Cărbunariu: Mady Baby

Mady: Borbély B. Emília

Fordította: Csűrös Réka
Rendező: B. Fülöp Erzsébet

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátéka Budapesten

2011. április 11., 12.
Határtalan Színházi Szemle