bezár
 

irodalom

2011. 05. 24.
A Jelenkor Kiadó könyvbemutatói
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miklya Anna A hivatásos, valamint Markó Béla Visszabontás című kötetét mutatja be a kiadóvezető, Csordás Gábor június 2-án és 4-én.

prae.hu

Miklya Anna: A hivatásos című regényének bemutatója június 2-án este fél 6-kor lesz a Nyitott Műhelyben
(Budapest, Ráth György u. 4.)

A szerzővel Csordás Gábor beszélget

Miklya Anna második regényének elbeszélője intelligens és szép lány, aki az egyetemisták gondtalan életét éli. Anyja halálával és kishúga születésével azonban mindez gyökeresen megváltozik: kiderül, hogy a családnak hatalmas adósságai vannak, és apja csekély fizetéséből képtelenek a továbbiakban megélni. Minden gond Erika nyakába szakad, mert apja gyakorlatilag tudomást sem vesz a problémákról, inkább naphosszat a szobájában gubbaszt, és imádott kőzeteit tanulmányozza. Azért, hogy családját eltartsa és kishúgát felnevelje, Erika prostituálttá válik. Évek múlva egyik ügyfele kapcsolatai révén egy budai egyházi gimnáziumban szerez magának állást tanárnőként…

Markó Béla: Visszabontás című verseskötetének bemutatója június 4-én este 7-kor lesz a Műcsarnokban
(Budapest, Dózsa György út 37.)

A szerzővel Csordás Gábor beszélget

Markó Béla az erdélyi irodalom középnemzedékének egyik jelentős költője, a marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökévé választották. Ez az egész embert követelő feladat hosszú időre megnehezítette költői pályája folytatását. A politikának mégsem nem sikerült elsorvasztania benne a lírikust. Az utóbbi néhány évben ismét megszólaltak a versek, erőteljesebben, érettebben, mint valaha.
A kis híján egy évet felölelő szonettsorozat egyes darabjai finom visszafogottsággal szólnak szerelemről, meghitt családi eseményekről, a természet hétköznapi csodáiról, az örökké változó kertről, a nyaralás, a tenger vagy a művészet adta élményekről.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA első két napja a Szigeten

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés