A könyvet jóra osztályozó Takáts József ugyan azzal indított, hogy hihetetlenül erős epikai anyaga van a Vay Sarolta/Sándor élete által inspirált műnek, s a nagy stilisztikai biztonsággal megírt szöveg megformáltságbeli hibái összefüggnek a könyv erényeivel, beszélgetőpartnerei viszont rögtön vitatták, pontosították állításait. Lélektanilag, jogilag, teológiailag, orvosilag egyaránt megalapozott, izgalmas regény, beszippantja az olvasót, sodrása van, izgató a témája – ismerte el a szintén nyolc pontot adó Károlyi Csaba –, de nincsenek benne testek. Ezzel nem ágyjeleneteket iránti vágyát szólaltatta meg, hanem a figurák ábrázolásával maradt adós szerinte a szerző. Másik hibaként a jól megírt karakter következetesen (túl) romantikus nyelvének kissé szirupos hangvételét említette.

 

 

Radnóti Sándor az egyik legnagyobb élő magyar költő közepes művének ítélte a hős(nő) belső világáról, szenvedélyéről és szenvedéseiről szóló énregényt. Ahol valóban hiányzik a romantikus figura körül a világ, s csupán az orvosi megfigyelések stilizált leírásai ellenpontozzák az erősen lírai nyelvet. Az egyes szám első személyű elbeszélés pedig a csak így kifejezhető gyönyörű látomások mellett veszteségeket is okoz. Kizárólag önvallomás szintjén tudunk meg a figuráról mindent, saját másságára viszont csak az ideológiai önvédelmi viták során reflektál, erősítette meg az ugyancsak hat pontot adó Margócsy István. Nem derül ki, mit szóltak a szeretett nők a „turpisság” kiderülésekor, a házasság csupán komédia volt, vagy társadalmilag teljesen elfogadott, s a leszbikus kapcsolatban magát terhesnek érző feleség vajon elmebeteg-e. Hiszen a szigorú neveltetése sem indokolná a 19. század fordulóján, hogy egy huszonéves osztrák tanítónő szexuálisan ennyire tájékozatlan legyen. Mesterien lebegtette Rakovszky azt a kérdést, hogy környezete férfinak vagy nőnek tekinteti-e Vayt, de a 2000 szerkesztője számára nem volt kézenfekvő, hogy kimaradt a társadalmi megítélés bemutatása. Hangok című kötete (1994) óta sok szerepversében mutat fel az élet határhelyzeteiben lévő, szenvedő alakokat nagy érzékenységgel a Kossuth-díjas költőnő, s harmadik regényében most nagyszabású lírai portrét rajzolt egy újabb csodálatos példányról. Mesteri a ráhangolás, jók a csavarok, bravúrosan kiválasztottak a tükörszituációk, a nagyon sűrű, megrendítő líraiság viszont didaxist is rejt, közölte Margócsy.
 

Hiába akarják úgy megközelíteni, nem rendes realista regény ez, tromfolt Takáts, azt állítván, a romantika paradoxonát megjelenítő mű a modern kor több fontos kérdéséhez hozzászól az identitásproblémán kívül. Külső elvárásokhoz képest előtérbe helyezhetjük-e az önmagunkhoz való hűséget? Az őszinteség egy másik nézőpontból mindenestül hazugság lehet? Az énírás különböző műfajaiban megnyilvánuló gróf(nő) teljes mértékben a romantika ideáljait használja, ifjúkori olvasmányai mind romantikus művek voltak, azért nem ír környezetéről, mert egyedül saját maga érdekli, a többiekre önnön részeként, saját vágyainak tárgyaként tekint. Rakovszky igazodni próbált az 1880-as évek irodalmi stílusához (Justh Zsigmond naplóját használta például az őrültek háza jelenetnél), mérsékelt sikerét az okozza, hogy nincs olyan 19. századi magyar szövegbázis, amelyre építeni lehetne ilyen extrém léthelyzetben létező romantikus beszélőt. Erre a fajta szubjektivizmusra még nincs nyelv ebben a korszakban, erősítette meg a Holmi szerkesztője, ezt a nyelvnélküliséget érezvén írat verseket a szerző „ködlovagjával”. A szabadság, egyéniség hangoztatása azonban csak puffogóvá teszi az irályt, az üres romantika nyelvét jelenítve meg. A visszavetített szöveggel az a probléma, hogy mai fejjel tudjuk, nem léteztek még szavak például a (homo)szexualitásra. Utóbbi kifejezés is csak az 1880-as években bukkant fel a pszichiátriai szakirodalomban (Kertbeny Károly nyomán Krafft-Ebing Psychopathia sexualis című művében, melynek egyik esettanulmánya Vayt elemezte).
 

A korszak lírai terméséhez képest nem rosszak „a magyar George Sand” versei, Rudnyánszky Gyula-szintű költemények, vagy Reviczky Gyula írt ilyeneket a rosszabb pillanataiban – egyeztek ki a vitázók. Egyszerűen a Rakovszky által létrehozott V. S. nem olyan jó költő, mint a Weöres által teremtett Psyché. Hiszen nem Vay eredeti versei ezek, csupán stílusimitációról van szó, s a versek lábjegyzeteivel, valamint a naplóbejegyzések és levelek váltogatásával sikerült valamelyest a romantikus figura túlzottan romantikus nyelvének túlfeszítettségét is oldani. Az önéletrajzi részhez viszont jóval radikálisabb formát kellett volna választani Takáts szerint, a bábaasszonyi vizsgálat miatt hatalmas traumán átesett (lelepleződött) hősnő joviális önéletírása helyett masszívabb hangú (gyónás)szöveg jobb megoldás lett volna ahhoz a lélektani szituációhoz. Nem elég kegyetlen az a rész, ahol az elszámolásnak meg kellene történnie, ezért szerencsésebb, hogy a A kegyetlen tükör munkacím helyett végül a monogram került a borítóra.

 

 

A befejező rész felerősíti, hogy a hős az uralkodó nemhez akar tartozni, a győztesekhez, kihasználva a férfilét előnyeit. Nem veti el a férfiuralmat, hiszen maga is férfitudattal él. Hasonlít a regény a rendes német, romantikus, szűz férfiak ideálok iránti vágyakozásaként született történeteihez, tréfálkozott Margócsy, legalábbis struktúrájában, ahol az isteni szépség iránti sóvárgás és az ideál el nem érésének (szexuális) csömöre szerepel, mint a romantikus szerelem két pólusa. A félreértést elkerülendő az ÉS szerkesztője nyomatékosította, hogy itt az alapproblémát egy magát férfinak érző nő öncsalása, illetve a társadalom által neki tulajdonított szerepkonfúzió jelenti. Hiszen önidentitása töretlen, csak mások tartják teljesen fals módon működő téveszmének vágyait, tette hozzá Dunajcsik Mátyás, s a közönség aktivitása miatt szokatlanul hosszúra nyúló esten szóba került Kiss Tibor Noé, Platón és az Effie Briest is. Következő alkalommal Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae sorozatának könyvhétre megjelenő kötete, A föld állatai kerül terítékre az Írók Boltjában.