Egyrészt felkérést kaptam, másrészt itt lakom Törökbálinton, elég sok embert ismerek, tehát nem egy idegen közegbe kellett betörnöm, valamennyit már tudnak, sejtenek a munkáimról. Emiatt lehetőségem nyílt egy mélyebb, intimebb párbeszédet kialakítani a közönséggel. A helyszín a Falumúzeum, ahol magát a környezetet is átalakítottam a kiállítás előtt. Azt szerettem volna, hogy változzon a korábbi gyakorlat, amikor markánsan kettévált az időszakos és állandó helytörténeti kiállítás.

 

A tereket összefűztem vizuálisan, belsőépítészetileg és tematikailag. A saját kiállításomra a „Tisztelettel mindannyiunknak” felirat alatt lehet belépni, a helytörténeti részbe pedig a „Tisztelettel elődeinknek” feliratú alacsonyított kapun jutunk be. Nemcsak elképzelve, hanem megélve is a főhajtás gesztusát.

Azt gondolom, hogy bármilyen tárgynak vagy eszmének más és más környezetben vagy megvilágításban egészen mást jelentése lehet. Például annak a szónak, hogy „igen” más a jelentése egy frigy esetén, más, ha valamit bevall valaki, más, ha valaminek az óhajtását jelenti és megint teljesen más egy megsemmisítésre parancsot adó kijelentés esetén. Tehát semmit sem lehet a környezetéből kiemelni. Elgondolkoztató, hogy legtöbb esetben mégis egy semleges közegbe helyezve látjuk a műalkotásokat a kiállításokon…

 

A kurátori tevékenység – főleg a nagy kiállítások alkalmával – egyre nagyobb szerephez jut. Azt gondolom, hogy a kurátori együttműködésnek csak akkor van értelme, ha kialakul egy olyan kapcsolat a művész és kurátor között, amikor kettőjük tevékenysége nemcsak összeadódik, hanem valami magasabb rendű dolog képződik. Ez szerencsésen alakult például a Nexus című távvezérelt mozgószobrokat bemutató projektben, amit a Szépművészeti Múzeumban láthattatok.

 

A terepet úgy készítettem elő, hogy válogatással, a lényeg kiemelésével megszüntettem a helytörténeti gyűjteményre addig jellemző zsúfoltságot, mivel rengeteg tárgy volt egymás hegyén-hátán, raktárszerűen a múzeumban. Figyelembe szerettem volna venni azt az időmennyiséget is, amit a látogatók, egy ilyen múzeumban eltölthetnek: nem tartom jónak, ha minden tárgyat rázúdítunk az emberekre. Inkább egyfajta benyomás megteremtésére törekedtem, ami később, kedvet csinál ahhoz, hogy utána olvassanak a témának.

A legfontosabb vonulat a Nézőpontok ciklus tárgyaiból való válogatás volt. Itt is figyelembe kellett venni a hely szűkösségét, így kihasználtuk a kiállítás megnyitójakor az udvarban, kertben adódó lehetőséget egy kerekasztal-beszélgetésre vallási, művelődéstörténeti, egyházi szakértőkkel. Illetve látogatócsalogató elem volt, hogy a múzeum előtti teret, és egy rövid útszakaszt is lefoglaltuk. A múzeum bejáratának kapuit szélesre tártuk, és a bejárat elé, homokágyba helyeztük a nagyméretű Szentföld című bronz szobrot. Az udvaron át lehetett eljutni a múzeum épületéhez, ahol további munkákkal találkozhatott a látogató. 

 

A Vágy és a Szentföld című szobrok kifejezetten többletjelentést kapnak ezen a településen, az olyan történelmi tapasztalatok, mint például a svábok kitelepítése, egy olyan történelmi mozzanat, aminek átélése miatt – úgy vélem – itt mindenkit megérint a vallásszabadság, a tolerancia kérdése. Külön érdekesség – és tiszteletet is érdemel – az, hogy a múzeum tárgyait, nagy részben a kitelepített sváb családok adományaiból hozták létre.

 

A Vágyban megjelenő szvasztikát, ami eredetileg a szeretet és jószerencse jelképe volt, felhasználták más célokra is, ezzel voltaképpen megbélyegezve az eredetileg nemes jelentésű jelképet. Nagyon beszélő dolognak érzem ezt. Ezt a tényt felhasználva igyekszem felmutatni azt, hogy az emberi vágyak mennyire más végpontba futhatnak ki. A mű egy másik nézetéből a békejel sejlik fel...

 

A Szentföld a három monoteista világvallás (a keresztény, a muszlim és a zsidó vallás) jelképeit foglalja egyetlen szoborba, rávilágítva arra, hogy a különböző, párhuzamosan jelen lévő nézőpontjaikban mindig van valami közös, hiszen egy tárgyban szerepelnek.

<iframe width="425" height="349" src="http://www.youtube.com/embed/OXMx2Oq13xA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

PRAE.HU: Tárgyaidat nagyon kifinomult megmunkálás jellemzi. A hordozóanyag természetét követed, kihangsúlyozod. A munka során figyelembe veszed például a fa erezetét, a fémek vagy például az üveg szerkezetét. Tárgyaid nagyon szépek, esztétikusak. Miért nem elégszel meg pusztán a szépség által közvetített tartalommal? Sokszor összetett filozófiai gondolatokat tömörítesz tárgyaidba, én tanító szándékot érzek ebben, azt hogy mások szemét szeretnéd felnyitni, valami lényegre irányítani. 

 

A tárgyaim kevésbé állásfoglalások, inkább kérdésfelvetések. Amit állítok, az nem egy konkrét hit vagy meggyőződés, hanem inkább annak a belátása, kijelentése, hogy ezekkel a kérdésekkel mindenkinek foglalkoznia kell. Ilyen szempontból nem érzem tanító szándékúnak az alkotásaimat, hanem kortárs módon szemlélődőnek, esetleg finoman provokatívnak.

Én abban hiszek, hogyha valamilyen problémára felfigyelünk, akkor elkezdünk kérdéseket feltenni magunknak, másnak, maguknak a tárgyaknak, és ez a kérdésfelvetés alaposabb tudást fog eredményezni. Egy egyszerű előadás nem biztos, hogy ezt a fajta megszólítottságot el tudja érni. A Bauhaus-iskolában azt tartom követendőnek, hogy sokszor nem „a” szék vagy „a” bögre megtervezése, létrehozása volt fontos, hanem inkább azok a tárgyak, amelyek esztétikumuk révén túlléptek a merev funkcionalitáson és egyfajta atmoszférát teremtettek abban a környezetben, amelyben használták őket. Valóban hatással volt rám gondolkodásuk nyitottsága és a többféle paraméter beszámításának igénye, illetve ugyanúgy fontosnak tartom az új és korszerű technikai eszközök használatát is a művészetben, mint ők. Az új eszközök használata miatt változnak kijelentéseink, meglátásaink és lehetőségeink is.

Különösen az öröklést nagyon kényes dolognak tartom. Nagyon szerencsés, ha valaki egy közösségben megtapasztalja és megéli a hitét. Ugyanakkor nagyon veszélyesnek tartom az elzárkózást, a kis csoportokra tömörülést, ami sokszor ellenségkép kialakulását is magával vonhatja. Az egymás között élést a nyitottság könnyíti meg legjobban, hogyha nem az ismeretlentől való félelem miatti gyűlölet mozgat minket, hanem kíváncsiak vagyunk a tőlünk különböző csoportokra, felekezetekre. A valamihez való tartozás érzése benne van a vallásos hitben, de a materiálisabb szemléletű tisztességes keresésben is.

 

Azt gondolom, hogy a hit, az elkötelezettség, a meggyőződés, a remény nagyon hosszú ideig pusztán egyfajta vallásos magatartáshoz vagy vallásos hithez való azonosulásként jelent meg. Ez ma nem ennyire kizárólagos.

 

A vallásosságból adódó etikai megközelítésnek van egy alapvetően társadalmi funkciója is. Ez nemcsak a monoteista hitvilágra, hanem a többi vallásra is vonatkozik. Az egyén földi élethez való viszonyulásának kérdése mindannyiunkat megérint.