Szombat reggel, irány Kapolcs. Kilenc óra óta zuhog az eső, épp akkor hagytuk el a dörögdi szállást. Taliándörögdön akartunk lenni péntek este, mert felfedeztük, hogy a Hangvető nép- és világzenei színpadon este tízkor Besh-o-droM koncert lesz. Már csak azt kellene megtudni, hol is van ez a színpad – mert helymegjelölés a műsorfüzetben nincs. Lakótársainktól érdeklődtünk, ők se tudták, csak azt, hogy a koncertet hétfőre tették át… A színpadot viszont megtaláltuk, az Ősök Házában van.

Kiszorultunk a sajtóközpontból, a színházteremben gerillairodát üzemelünk be, család sétál körbe a teremben a képek között. „És hogy is jöttek ide nagyapáék?” „Egyszer csak a keresztapám találkozott a keresztanyámmal, Hegyesden, aztán ide költöztek Kapolcsra. Ahol laktak, albérletben laktak. Hegyesden a szülőknél laktak. Apátiba apádék mentek. Itt van például…” – hajol közelebb a beszélő egy képhez. A Fesztiválközpont idén is a kapolcsi polgármesteri hivatalban kapott helyet, a színházteremben helytörténeti fotókiállítást lehet látni, Szabó Csaba képei, helyiek hajolnak közelebb, jobban lássanak. „Németh Anti, az meg a Bözsinek a fia… Na, nézzük meg ezt a részt….” – lépnének tovább, de felfedeznek bennünket. Éva fotóz. „Óh, hát nem sétálok ki a képből, itt?, oké?, mutogassunk?… És hol fogunk megjelenni?” – kérdezi a lelkes, család- és helytörténetben otthonos férfiember. Mondjuk. Aztán betűnként, meg hogy mi is ez. Régi rutinok, beidegződések élednek újjá a gőz burkolta völgyben. „Hazamegyek, megnézem.”- mondja az asszony. „No, hát nézz a tükörbe, hiszen láthatod ott is magadat!”- replikáz a helytörténetben jártas férfi. „No, idenézz, Évi, ez a Te korodba való, mikor hatvanháromba volt az árvíz Kapolcson.” – hajolnak arrébb egy másik képre. „930 lakosa volt akkor Kapolcsnak. Az 1860-as években 1600 lakosa volt. Most 400 körül vagyunk.” – veszik számba a tényeket.

„Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel, a holnap még olyan szörnyen messze van…” – jut eszembe egy régi dal, tegnap este kilenc körül még ezt dúdoltam a Klastrom kocsma és a Katica büfé között Dörögdön, s ma ismét, de most még csak negyed kettő. Kettőtől Palya Bea az édesanyjával beszélget a Palya udvarban, fél kilenctől ugyanott Esterházy Péter és Dés László lépnek fel. Elindul az Írószövetség üzemeltette Király udvar is, itt a Szabad szülésért küzdők is rendszeres napi programokkal jelentkeznek, kettőig vagy három szülésbeszélgetésen lehet részt venni, és 200 forintért (per darab) a teljes Báró Eötvös-sorozat beszerezhető a könyvárusnál, ha valakinek kedve van a Völgyből könyveket cipelni az otthonába. A Lackfi János és a Kaláka nevével fémjelzett Kaláka udvarban is javában zajlanak az események, háromtól jiddis népdalok hallhatók Szalóki Ági és a Gryllusok előadásában Kányádi Sándor fordításában, de ma egészen estig Kaláka és Kányádi a műsor, különböző leosztásokban.

Tegnap Hatvany Csaba szalagszobrait nézegettük a Tűzoltószertárban, egy másik helyen Bobály Kata gigantikus nemez faliszőnyegeit és Somogyi Kati szürreális babáit. Jó lenne egy-egy ilyen mesés nemezkép, de a közel 200 000 Ft-os ár egyelőre elnapolhatóvá teszi a kérdést, lesz-e az ágy fölött életfa a boldogság kék madarával nemezből. Benéztünk az Artpoolba is, Galántai György személyesen hozta ránk a frászt a terem közepén álló mobilszobor kallantyújának rajtaütésszerű mozgatásával.

Lassan kiürítik a színháztermet, visznek hetven széket, hogy berendezhessék a másik teremben a szimfonikus zenekar koncertjére, de estére hozzák vissza, nyugtat meg a szállító fiú, nekünk csak ez a kettő kell, amin ülünk, kösz, elég lesz így.

A Malompart vendéglőt a nagy esőben délelőtt zárva találtuk, de este fél tizenegytől a Nigun játszik ott – ha hihetünk a programfüzetnek. Valahol útközben találkoztunk a Woodland projekt zászlóshajójával, a Völgycsigával fából – szép darab, tetszik. A Palya udvar kocsmájában, a Kék ördögben kellemes volt a hangulat, kék takaró alól néztük az esőt, míg a kis színpadon a Trafóból jól ismert kontakt improvizáció foglalkozás zajlott ma délelőtt. Talán a Malom-szigeten sem mosta el a víz fél nyolckor a Sattyananda módszer szerinti közös jógát Galkó Balázzsal. Ha Kapolcson is sikerül szállást találni, erre benevezek holnap reggel, kitisztítja belőlem azokat a pillanatokat, mikor úgy érzem, hogy hívhatják ezt akármilyen Művészetek Völgyének, a nagy többségnek mindez arról szól, hogy programokkal körítve, a csillagos szabad ég alatt fogyasszuk el az ellazuláshoz elégséges alkoholmennyiséget.

Tegnap ezt Dörögdön a Fúzió Kertben, az Óvoda udvarában abszolváltuk. Fényfestett falak között kellemes zene szólt, a netről kiderül, úgy hívták a fiúkat, Ördögfű, de a zenekar épp lelépett, hogy helyet adjon a hangoló Presszó Tangó Libidónak – na, ezért érdemes volt Dörögdön éjszakázni. Tisztességes tánczene, nem abból a „nekem minden egyformán” fajtából, a tangóharmonika és a trombita, kiegészülve a dobbal, gitárral, énekkel olyasmi, ami mögé szívesen állnék vállszélességgel menedzserként, mert bízom benne, hogy a feltörekvő alternatív csapat egyszer csak PASO szinten tolja majd a talpalávalót – Éva szerint lehetne több a harmonikból.

A szövegek között jobb és rosszabb egyaránt, de a trombitába beleszerettem, múlhatatlanul. Egyelőre 176-an kedvelik őket a facebook-on - lesz ez még jobb is. :) „Mint amikor Edith Piaf találkozik a Goran Bregovic Orkestarral egy PASO koncerten” – írják a bemutatkozóban, mentségemre szóljon, előbb gondoltam a PASOra, semmint olvastam volna ezt.

Őket a Totem Chill követte, de róluk leléptünk, sorry, s még elkaptuk az Ősök Házánál épp búcsúzó country zenekar utolsó számának taktusait. Ez a csapat akkor kezdett játszani, mikor még csak indulóban voltunk a Fúzió Kert felé, egyelőre méltán küzdenek a Völgy legkitartóbban játszó csapatának megtisztelő címéért. A tegnapi legjobb szerelés díját egy huszonéves srác szettje nyerte nálam: zöld skótszoknya, két tetkó a felkaron és a mellkason, hosszú, szökésbarna, göndör haj két copfban.

A holnap egyre közelebb, a jövő esőfelhőkbe burkolózik, a hangulat fokozódik – ennyi mára.