Igaz hogy nyáron a szabadtéri fesztiválok szezonját éljük, mégis akadt, aki a különleges zenei élmény kedvéért ezen a meleg szombat estén is felkereste az Indiai Kulturális Központ előadótermét.

Idén újdonságot jelentett, hogy a rendszeresen visszatérő csoport a koncertet megelőzően zenei és táncos műhelyeket, workshopokat is tartott az érdeklődők számára. Augusztus 4 és 6 között többször is volt lehetőség találkozni, összeismerkedni az indiai zenészekkel, miközben a hangszereket és az énektechnikát is közelebbről megvizsgálhatták az érdeklődők. A tánctanítás alatt pedig az alapoktól néhány tényleges tánc sajátos elemeinek megismeréséig is eljuthattak az erre vállalkozók.



Aki hűséges látogatója a radzsasztáni koncerteknek, azt tulajdonképpen nagy meglepetés nem érte ezen az estén sem. Ismerős dallamok és variánsaik csendültek fel a színpadon brilliáns, érces, gazdagon díszített énektechnikával, állandó kárthál (páros ütőhangszer) kísérettel, sőt, az egyik dalhoz még a kétaknájú furulya is előkerült. Az egyik legkedveltebb kísérő- és szólóhangszer, a vonós szárangi a mostani repertoárban csak egyszer jelent meg, a pungi (kígyóbűvöléshez használatos, a tárogatóhoz hasonló fúvóshangszer) bemutatását pedig - bár a bevezetőben erre ígéretet kaptunk - hiába vártuk.

A hagyományosan, földön ülő zenészek színpadi elhelyezkedése most nem volt egészen szerencsés: részben a hangfalak takarásába kerültek, másrészt - talán már a táncos műsorszámokra gondolva - aránytalanul a tér bal oldalára tömörültek, így a négy zenészből nem volt mindenki látható. A zene ennek ellenére a megszokott erővel és lendülettel szólalt meg.

A szólóéneken most három előadó “osztozott”, egyikük harmóniummal, a másik kettő pedig ütőhangszerrel kísérte a dalokat. Ez a felállás talán kevesebb rögtönzést bírt el; a téli koncerteken éneklő, egyetlen kísérőzenésszel dolgozó Barkat Khan több improvizációt alkalmazott.

Az esküvői előkészületekről szóló dalok vagy a szúfi fantázia ritmusai, a visszatérő motívumok és ismerősen hangzó szavak felcsendülésekor a közönség sorai közt körülnézve azonnal látszott, kik a mindig visszatérő radzsasztáni zenerajongók.



Az előadás szünetében az alagsori galériában kiállított, ritkasászámba menő Brunner Erzsébet képeket tekinthettünk meg. A festőnő életének fontos találkozásait megörökítő fotók és az általa készített portrék, csendéletek megtekintését igyekeztük a tízperces szünet időkereteibe illeszteni. Volt, akinek nem sikerült: a közönség egy része a koncert második felének első száma alatt szivárgott vissza a helyére.

A műsorban bemutatott, egyszemélyes improvizációra épülő táncok a látvány szempontjából és zeneileg is a program csúcspontjait jelentették, a nézők kezében sorra emelkedtek fel a kamerák és mobiltelefonok, ahogyan Judit a színpadteret élénk színű, fátyolos ruháiban betáncolta.

A márváli és a kálbélijá táncok nyitó taktusait, jellegzetes kéz- és csípőmozdulatait a közönség “szakavatott” tagjai már előre várták. A kálbélijá, amely a kobra sajátos mozgását imitálja gyors, lendületes formában, vidám és energikus zárást adott a koncertnek.



Az Indiai Kulturális Központ elrendezésénél fogva készteti a közönséget és az előadót arra, hogy a műsor után találkozzanak, közeledjenek egymáshoz. Az előtér a programok után közös beszélgetések, fényképezések helyszíne.

A langák idén is nyitottan, barátsággal közeledtek magyar közönségükhöz, és hívták őket következő, másnapi fellépésükre, az Ördögkatlan Fesztiválra. Aki még nem hallotta őket, vagy éppen jól ismeri ezt az életvidám zenét és zenei előadásmódot, annak az elkövetkező néhány hét alatt még lesz lehetősége valamelyik koncerthelyszínükön meghallgatni a radzsasztáni langákat.

Hasznos linkek:

http://www.indianembassybudapest.org/index.php
http://facebook.com/indiaikulturaliskozpont
http://www.abrahamjudit.com/